Lazy Weekend

A szombat lassan telt. Későn keltünk, délután kimentünk a "sörkertbe" ami egy bódé négy darab paddal, kiegészítők: mindig ugyanaz a három 70 fölötti tag egy-egy (mindig üres) feles pohárral a z asztalon. Tanultunk, napoztunk, csak 3-asban (Lenka, C. meg én), ismételtünk. Pár óra után visszajöttünk. Cézár úgy döntött felszedi az egyik csajt a szomszéd erasmusosok közül (akik valamilyen oknál fogva minden éjjel pontban kettőkor kezdik el őrjöngve énekelni a Bad Romance-t). Én bealudtam, 10 körül ébredtem fel. Filmet néztem és viszonylag rosszkedvűen kómáztam. Jól esett az egyedüllét. Végre hallottam a gondolataimat, amik valamiért depresszívek voltak. Nem igazán vagyok képben magammal kapcsolatban. Nincs időm arra figyelni mi zjalik belül és egy kicsit össze vagyok zavarodva. Amit eddig biztosnak hittem bizonytalan, amiről azt hittem akarom talán csak védekezési mechanizmus, amit nem akartam érezni, azt továbbra sem akarom érezni, de valahogy most mégis felsejlettek bizonyos halvány nyomok amik arra utalnak, hogy azt érzem. Furcsa. Furcsa.

Éjfél után aludtam el és 11 után ébredtem ma reggel, kicsit jobb hangulatban. Cézár beszámolt a tegnap esti lenyűgöző buliról (semmi említésre méltó), majd tanultunk kicsit, de szokásunkhoz híven inkább beszélgettünk. Shakespeare drámákról dumáltunk és egyszer csak a mondatközepén rámnézett és azt mondta: "Annyira fogsz hiányozni". Ezt most el se kezd, mondtam én, ráérünk pénteken sírni. Vége a hétnek, kedden vizsga, szerdán Wing-ceremony, pénteken búcsú. Utálom ezt. Nem akarom újraélni azt a dániai hetet. Annyira rossz volt, fájt minden. Szar vagyok búcsúzkodásban, nehezen bírom. De erre nem is akarok gondolni.

"Study, study study!"