Called off.

Az egész hetet hsby-on töltöm, tegnap volt esedékes a 3. nap. Kábé hajnali kettőig nem bírtam elaludni, úgyhogy a Buffy első évadának összes részét végignéztem. Legnagyobb bánatomra fél 5-kor csörgött a telefon, "Ho Orsolya, this is crew control, we need you to do Dublin-Schoenefeld today, departure is at 6.30, zulu time, okay bye". Öghhhh.. Az első eset, hogy behívtak hsby-ról és meg kell mondjam nem esett jól. 8 hónap után az ember hajlamos elhinni, hogy valamiféle mágikus szerzet, akit sosem hívnak már be és elkényelmesedtem.. Gyorsan felöltöztem aztán kimentem a buszmegllóba, mert az 5.24es busszal pont odaértem- ...volna. Sajnos a taxi megengedhetetlen luxus hó végén.. Pavel 5.40-kor hívott, hogy hol a szarban vagyok már, mondtam a buszon, 5.50-re fogok odaérni (a report time-ra), egy másodperccel sem korábban. Minden rendben is volt, erre az egyik megállóban egy köcsög faszi feltartotta a buszt, mert a haverjára kellett várni és vagy 5 percen keresztül ott faszoztunk, én azt hittem agyvérzést kapok. Érdekes módon rám nem vár a busz ha nem méltóztatok időben megjelenni a megállóban. Szerencsére Claire volt a no1, aki nem vette zokon, hogy 3 perccel a report után értem a crew roomba. Azt se tudtam mi van, mi a jelszó, hova megyünk, mikor végzünk, hány utas van, én ki vagyok. Állati fárasztó volt, álmos voltam és nyűgös és baromira idegesített a sok kretén. Dublinból visszafelé körülbelül 42 kínai kisgyerek utazott velünk pár felnőttel, de azok nem tom mit éltek át. Felszálláshoz készülünk, cabin bebiztosítva, mindenki a helyén, a gép hajt a kifutópályára, épp leülni készülünk, mikor észreveszem, hogy hátul a 25. sor környékén nyitva egy over hatbin, az egyik kínai ásszony meg nagy vígan álldogál és pakolászik bele. Claire-nek megcsapodom a vállát és pánikszerűen bökdösök abba az irányba. Másfél másodpercig földbegyökerezett a lábunk és nem tudtuk eldönteni, hogy mi legyen. Erre fogtam magam, keresztülrohantam a fülkén, lebasztam az ajtót és rohanás vissza, mindezt aközben, hogy a gép mintegy 120 km/órával száguld a kifutó felé, tisztára szuperhősnek éreztem magam. Abban a pillanatban vetődtem le az ülésemre amikor mondta a captian, hogy "cabin crew, seats for deprature!" és két perc múlva már a levegőben voltunk.
Berlinbe menet 3 tipikus "negyvenes jófej angol faszi vagyok" ült az első sorban, ahol én csinálom a safety demot. Közben végig hangosan üvöltöztek és most először tökre felbaszott. Az a szabály, ha ugatnak a demo közben akkor szólni kell nekik, vagy leállítani az egészet és akkor folytatni, ha elkussolnak. Én általában nem szoktam szólni nekik, mer szerintem faszság, úgyis látta már mindenki ezerszer, meg amúgy sem történik semmi, ha meg mégis akkor meg nem attól menekülnek meg, ha végig nézik a bemutatót. Ettől függetlenül parasztságnak tatom, ha közbe pofáznak, nem azért mert ez egy szépművészeti előadás és a színházban sem illik pofázni, hanem mert egyrészt nem magamnak mutogatok, másrészt esetleg a többit, aki figyelni szeretne zavarja. Úgyhogy most először rá is szóltam az ürgékre (udvariasan), hogy maradjanak csöndbe, nem baj, ha nem akarnak figyelni, csak csöndben legyenek. Jaj, bocsi-bocsi, hí meg ha. Ezt sem értem, hogy 45 éves felnőtt férfiak mért érzik szükségét, hogy nonstop ordítsanak, főleg mikor mellettük állok, szerintem iszonyatos tirpákság. Mindegy, eléggé megszeppentek, utána többször bocsánatot is kértek, mondtam, hogy semmi baj,megszoktam már, csak egyrészt engem zavarnak vele, másrészt a többi utast. A nap végén hullafáradtan kúsztunk vissza a crew roomba, végülis jó nap volt, leszámítva, hogy nem voltam észnél egész végig, de Claire-rel szokás szerint jót elröhögtünk. Délután fél 5-kor elaludtam és 22-kor keltem, ennyit a bioritmusról..