Egészen bizi hetem volt, ráadásul pénteken, az utolsó napomon az oppozit rosterre raktak egy napra, így reggel helyett este dolgoztam. Egészen jó kis nap volt, leszámítva, hogy előzőleg meghúztam a derekam és annyira fájt minden mozdulat, hogy ki sem bírtam egyenesedni.. Nem az első eset, hogy ez történt, legutóbb pár éve volt ilyen és akkor vagy 3 hétig eltartott, mire elmúlt a fájdalom. Borzasztó.. most már azért jobb a helyzet, de még mindig nem százas..
Szombaton Aimeevel elmentünk vásárolni, Jamie-vel pedig lebeszéltük a nagy megbeszélést Quornba (ez a következő falu Lufbra után). Egy nagyon szép pubba mentünk, hatalmas volt, árnyas-ligetes kerthelyiséggel. Dzs. szívszorítóan jól nézett ki és elkezdtünk csevegni, beszámoltunk kivel mi van, annyira jó volt, nevetgéltünk sokat, megfájdult a szívem amikor ráért a lényegre.
A szokásossal indított, hogy nem tudja mit akar, kapcsolatot biztosan nem, mert túl elfoglalt ahhoz, hogy rendesen kivegye a részét belőle, de átgondolta és tudja, hogy rosszul viselkedett velem és ez nem fair tovább. Hogy évek óta csinálja már, hogy randizgat csajokkal, de az mindig csak pár hét, 2-3 hónap, aztán megelégeli a dolgot, de ez meg még is már nagyon régóta tart és nem akarja, hogy többet ne beszéljünk, de megérti, ha én ezt akarom. Nem érti, hogy mért nem rak bele több effortot a dologba, pedig megtehetné, de valamiért mégsem teszi.
Az én mondanivalóm annyi volt, hogy ennyi idő után, ha még mindig "nem tudja", az nem jelent sok jót.. nyilván kényelmes volt ez a helyzet neki, nem volt rajta nyomás és nem rakott bele több effortot, mert nem kellett, mert én beleraktam helyette is. AZ idő dolog az nyilván problémás, de az ember ha akar valakit, akkor megtalálja az időt arra, hogy vele legyen. Egyértelmű, hogy ezt nem akarja eléggé, viszont ez ellen meg semmit nem tehetek, a nagy kék szemem, meg az ész érveim, meg az én érzéseim nem fogják meggyőzni arról, hogy már pedig nekünk együtt kell lennünk (ez számomra teljes mértékig érthetetlen, hogy egyáltalán neki ez mért nem világos).. én őszintén elmondtam, hogy nekem az érzéseim most már útban vannak ahhoz, hogy ezt tovább folytassam. Akkor beszéltünk arról, hogy de azért ő igen is próbálkozott, mindig eljött a barátaimmal is és a lakótársaimmal is megerőltette magát, ebben egyetértettünk, hogy én ezt meg nagyon értékelem, akkor kitért arra, hogy azért nem visz a haverjaival bulizni például, mert az csak kínoskodás lenne, én meg meg 5 faszi, de mondjuk én ezt nem is róttam fel neki soha. Beszélt arról, hogy azért is más minden, mert ő otthon lakik az anyukájával és ha független lenne és egyedül lakna, ahogy én, akkor az is könnyebb lenne. Aztán mi volt még.. blabla, ő sosem kihasznált és nagyon kedvel és szereti velem tölteni az idejét. Na mindegy ez ment egy órán keresztül, de azt leszögezném, hogy még ez is kellemes volt, én laza voltam és jófej, sokat mosolyogtam (szerintem kicsit meg is volt zavarodva, mert ő nagyon komoly volt), még pár poént is ellőttem (mondta, hogy az apja épp egy lengyel nővel jár, mire rávágtam, hogy mer apád tudja mi a jó). Aztán végül mondta, hogy nemsokára mennie kell, úgyhogy felhívtam Aimee-t, hogy jöjjön értünk. És sétáltunk ki a parkolóba, erre elkezdi, hogy "hát most se nagyon jutottunk semmire". Én csodálkozva rámeredtem, ugyanis én már elfogadtam a sorsom és beletörődtem és közöltem, hogy én azt hittem, hogy ez itt a búcsú. Erre ő még jobban becsodálkozott, hogy nem, nem, majd ír és még találkozunk és én miért gondoltam azt, hogy ez a búcsú.
Ezen a ponton én már nem voltam magamnál, minimál erőfeszítésbe tellett, hogy ne rúgjam szét. Végül hazavittük, majd búcsúképpen azt mondta "I'll see you in a bit. I'll give you a text". Én meg mosolyogva bólogattam és mondtam, hogy a telefon mellett fogok várni, majd elhajtottunk és otthon kitöröltem a számát és az smseket is. Kötélből vannak az idegeim.
2011. szeptember 26., hétfő
2011. szeptember 21., szerda
I'm wonderin why.
Istenem, annyi minden történt, annyi mindenről írhattam volna, de telt az idő, nekem meg nem volt agyam összeszedni a gondolataimat..
Az egyetemen nagyjából sikerült mindent elintézni, de nincs megállás egy pillanatra sem, már nagyban tanulmányozom az új bibliámat ("Danish: An essential grammar").
Aimee és Jordan kibékültek. Erről el tudom képzelni, hogy kinek mi lehet a véleménye, nekem is kettéállt az elmém a híren, de végül is barátnőmmel hosszasan átbeszéltük a kérdést és idővel megértettem, hogy nem azért nem sétál el ettől a hülyétől, mert gyenge, hanem, inkább az ellenkezője. Nehéz munka lesz mire ezen túljutnak, de én a legjobbakat remélem és nem ítélkezem. Én Aimee-nek is azt mondtam, hogy bármit is akar én mellette állok. Végül is nem az én dolgom, hogy megmondjam hogyan élje az életét és abban is biztos vagyok, hogy helyesen fog dönteni.
Az új ház napról napra egyre jobb, a szobám még mindig a leggyengébb pont, de már kifestettem, a ruháim egy részét kipakoltam, úgyhogy alakul a dolog. Együttlakni pedig nagyon jó. Együtt vásárlounk, eszünk, tévézünk, rengeteget röhögünk.
A munkában egyelőre minden oké, a héten végre nem no4 voltam állandóan mint eddig, úgyhogy ez üdítő változás.
Jamie-vel kapcsolatban fogalmam sincs hogy mit mondjak, meg már nem is akarlak untatni benneteket.. De tömören összefoglalom a lényeget.
Jamie múlt héten smsezett (magától!), hogy blabla, mizu mizu mizu, tudunk-e találkozni, hogy beszéljünk. Na tessék mondom, végre valahára eljutunk oda, hogy - akármilyen végeredménnyel is - pontot tehetek az ügy végére. Megbeszéltük a vasárnapot. Én szombaton elmentem bulizni Patrickkel és Dalmáékkal, hatalmasan jó este volt, még Patrick szokásos műsörszámával együtt is, plusz egy egészen fit csóka -Joe- is beflörtizált velem (nagyon tudott a srác). Végül nem történt vele semmi, mert a legkevésbé sem volt hangulatom tovább bonyolítani az életem valami partismárolással, úgyhogy számotcseréltünk azt csókolom.
Másnap eljött a nagy vasárnap, délben kaptam egy smst, hogy "bocs nem tudok ma találkozni, meghalt a macskám és nagyon kivagyok". Bazdmeg. Jó, nem akarok paraszt lenni, tudom, hogy a cica nagyon sokat jelentett neki - kb az volt ez egyetlen dolog amiről bármilyen érzelemmel halottam beszélni..- és már előre mondta, hogy biztosan sírni fog, ha kimúlik, de a kurvaéletbe, nem tudott várni még egy napot az a rohadt dög?! Végül tegnapig (kedd) bírtam cérnával és elkezdtünk smsezni, ő azt állította, hogy nem akarja csak így ráhagyni a dolgokat, beszéljük meg, de ő gondolkodott és még mindig nem tudja, hogy mit akar, de tisztában van vele, hogy ezt nem csinálhatja tovább velem és úgy érzi, hogy nagyon rosszul bánt velem és ezért nagyon szarul érzi magát blablabla. Én csak annyit kértem, -amire még nem reagált-, hogy találkozzunk és személyesen beszéljük meg. Nem azért, mert meg akarom győzni, vagy azt hiszem, hogy ha személyesen találkozunk, akkor majd meggondolja magát, csak egyszerűen úgy érzem, hogy ennyivel tartozunk magunknak és főleg.. ennyivel ő tartozik nekem ennyi idő után..
Az egyetemen nagyjából sikerült mindent elintézni, de nincs megállás egy pillanatra sem, már nagyban tanulmányozom az új bibliámat ("Danish: An essential grammar").
Aimee és Jordan kibékültek. Erről el tudom képzelni, hogy kinek mi lehet a véleménye, nekem is kettéállt az elmém a híren, de végül is barátnőmmel hosszasan átbeszéltük a kérdést és idővel megértettem, hogy nem azért nem sétál el ettől a hülyétől, mert gyenge, hanem, inkább az ellenkezője. Nehéz munka lesz mire ezen túljutnak, de én a legjobbakat remélem és nem ítélkezem. Én Aimee-nek is azt mondtam, hogy bármit is akar én mellette állok. Végül is nem az én dolgom, hogy megmondjam hogyan élje az életét és abban is biztos vagyok, hogy helyesen fog dönteni.
Az új ház napról napra egyre jobb, a szobám még mindig a leggyengébb pont, de már kifestettem, a ruháim egy részét kipakoltam, úgyhogy alakul a dolog. Együttlakni pedig nagyon jó. Együtt vásárlounk, eszünk, tévézünk, rengeteget röhögünk.
A munkában egyelőre minden oké, a héten végre nem no4 voltam állandóan mint eddig, úgyhogy ez üdítő változás.
Jamie-vel kapcsolatban fogalmam sincs hogy mit mondjak, meg már nem is akarlak untatni benneteket.. De tömören összefoglalom a lényeget.
Jamie múlt héten smsezett (magától!), hogy blabla, mizu mizu mizu, tudunk-e találkozni, hogy beszéljünk. Na tessék mondom, végre valahára eljutunk oda, hogy - akármilyen végeredménnyel is - pontot tehetek az ügy végére. Megbeszéltük a vasárnapot. Én szombaton elmentem bulizni Patrickkel és Dalmáékkal, hatalmasan jó este volt, még Patrick szokásos műsörszámával együtt is, plusz egy egészen fit csóka -Joe- is beflörtizált velem (nagyon tudott a srác). Végül nem történt vele semmi, mert a legkevésbé sem volt hangulatom tovább bonyolítani az életem valami partismárolással, úgyhogy számotcseréltünk azt csókolom.
Másnap eljött a nagy vasárnap, délben kaptam egy smst, hogy "bocs nem tudok ma találkozni, meghalt a macskám és nagyon kivagyok". Bazdmeg. Jó, nem akarok paraszt lenni, tudom, hogy a cica nagyon sokat jelentett neki - kb az volt ez egyetlen dolog amiről bármilyen érzelemmel halottam beszélni..- és már előre mondta, hogy biztosan sírni fog, ha kimúlik, de a kurvaéletbe, nem tudott várni még egy napot az a rohadt dög?! Végül tegnapig (kedd) bírtam cérnával és elkezdtünk smsezni, ő azt állította, hogy nem akarja csak így ráhagyni a dolgokat, beszéljük meg, de ő gondolkodott és még mindig nem tudja, hogy mit akar, de tisztában van vele, hogy ezt nem csinálhatja tovább velem és úgy érzi, hogy nagyon rosszul bánt velem és ezért nagyon szarul érzi magát blablabla. Én csak annyit kértem, -amire még nem reagált-, hogy találkozzunk és személyesen beszéljük meg. Nem azért, mert meg akarom győzni, vagy azt hiszem, hogy ha személyesen találkozunk, akkor majd meggondolja magát, csak egyszerűen úgy érzem, hogy ennyivel tartozunk magunknak és főleg.. ennyivel ő tartozik nekem ennyi idő után..
2011. szeptember 13., kedd
From Dublin to real life.
Csütörtök estére persze semmi sem lett elintézve, úgyhogy Patrick ágyában aludtam aznap, másnap pedig ügyintézkedtünk, meg pakolásztunk, aztán este elindultam a reptérre, hogy a hétvégét Dublinban töltsem Timivel és Vilivel. Igazából csak a reptéren jött rám az izgatottság, egészen addig annyira el voltam foglalva a drámával és költözéssel és egyetemmel, hogy nem volt időm örülni az üdülésnek.
A repülőút jó volt, a crew folyamatosan cuccokat próbált rámtukmálni a bárból, végül egy cappuccinót elfogadtam, meg Timcsóéknak akasztottam egy csomag M&M csokigolyót.
Elég korán landoltunk, de Timi már kint várt a reptéren (van abban valami glóriösz, amikor várnak rád a reptéren..)
Persze azonnal elkezdtünk pofázni, be sem állt a szánk vasárnap hajnalig amíg el nem jöttem.
Péntek este körbenéztük Timiék állati menő lakását, 3 szint, alul a konyha/étkező, középen a nappali és SMINKSZOBA (!!), fent a fürdő, háló és vendégszoba. Timcsóval elmentünk koktélozni egy közeli pubba, jót dumáltunk ls bevertünk egy "gay astronaut" nevezetű italt, ami nagyon fincsi volt, de a pultos faszi az istennek nem akarta elárulni, hogy mi van benne. Végül viszonylag korán nyugovóra tértünk (Vili hősiesen átengedte nekem a helyét a hálóban, így Timivel még ortályozva röhöghettünk elalvás előtt pár percig).
Reggel 9-kor keltünk, összeszedtük a motyót és nekivágtunk a városnak. Timiék a menő biznissz negyedben laqknak, nagyon közel sok szupi dologhoz mint például a Merrion Sq. Park, ahol kedves parkgondozó fiúkkal fotóztattuk magunkat, majd közel a Grafton Streethez becsaptunk egy full ájris brekfösztöt (ami nagyjából ugyanaz mint az inglis). Bejártuk a Trinity College-ot, ahol menyasszonyt is láttunk, sétáltunk a Dawson/Grafton streeten, bekukkantottunk a St Stephen's Greenbe, majd egy hop on-hop off busszal elközlekedtünk a Guinness Storehousbe, amely ugyanannyira király volt mint 8 évvel ezelőtt! Mindeközben az időjárás valami szürreális volt, sütött a nap, volt vagy 25 fok, az orkán erejű szél pedig csak a frizuránkat zavarta. A Guinnessből elbuszoztunk a Phoenix Parkba, ahol mindenféle fontos emberek laknak, meg van állatkert és Európa legnagyon kerítetlen parkja. A Wllington monumethez közel becsabtunk egy "benofipájt" meg egy kávécskát, majd kipusztítottuk habtestünk a fűre s napoztunk, miközben felelevenítettük a régi szép időket és bizponyos embereket stalkoltunk a fácsén.
Már estefelé járt mikor visszamentünk a belvárosba és kisebb hezitálás (és egy orbitál szexshop túra után) úgy döntöttünk egyenesen az étterembe caplatunk vacsizni, ahová Timcsó foglalt asztalt, meg lezsírozott egy szuperdílt vacsival és koktélokkal.
A kaja csodálatos volt, a koktélok mennyeiek, végül Viljem is csatlakozott ékes társaságunkhoz és hármasban sétáltunk haza. Otthon x-faktort és részben a United 93-at néztük, de én is, Timi is nagyon elfáradtunk, így jobbnak láttuk behorpasztani rögvest.
Reggel korán indultunk a buszhoz, amely kivitt a reptérre. A búcsú kivételesen nem volt olyan szomrú, mert nagyon jól éreztem magam és olyan jó, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz! Már alig várom, hogy újra mehessek!! És külön köszönet Istennek a csodálatos napsütésért!
Vasárnap reggel visszaérkeztem, boldogan, tele élményekkel, de a kedvem hamar a visszájára fordult. Patrickkel összeszólalkoztunk, a padlóm még mindig fos állapotban, matracon alszom és bőröndökből élek, a cuccaim ezer felé az egész házban, Jamie baszik a fejemre, de mindez SEMMI ahhoz képest, ami az egyetemmel történik..
Még aznap behívtak Murciát csinálni, a crew-m szerencsére szuper volt, így a nap sem tűnt olyan borzasztónak, de kitaposva értem haza hajnali 2-kor. Azonnal aludni mentem, Viszont hétfőn (tegnap) a való élet rendesen arcon csapott. Gyakorlatilag az egész délelőttöt az e-mail inboxom előtt töltöttem és mikor végre azt hittem, hogy egy akadályt áthágtam, 3 másik nőtt a helyére. Vadul leveleztem tanszéki titkároknak, professzoroknak, testvéremnek, Pecsinek, meg Zeusznak, de úgy tűnt, hogy a végeláthatatlan tennivalók egyre csak tornyosulnak, ahelyett, hogy csökkennének.. Szegény nővérem el képzelni sem merem, hogy mit él át a sok szarom intézése miatt..
Végül el kellett mennem dolgozni, ahol a legkevésbé sem voltam képes, mindenki azt kérdezte mi bajom, végül a nap jól telt ( a safety demo közben egy élesebb kanyar következtében a mellettem ülő faszi ölében végeztem miközben a mentőmellényt kellett volna demonstrálni......kínos..).
Patrick az első no1 próba-repülését csinálta tegnap, ő sem vidáman ért haza.
Ma pedig folytatódik minden ott ahol tegnap abbahagytam. Már már imádkozásra adom a fejem, mert úgy érzem más nem segíthet..
A repülőút jó volt, a crew folyamatosan cuccokat próbált rámtukmálni a bárból, végül egy cappuccinót elfogadtam, meg Timcsóéknak akasztottam egy csomag M&M csokigolyót.
Elég korán landoltunk, de Timi már kint várt a reptéren (van abban valami glóriösz, amikor várnak rád a reptéren..)
Persze azonnal elkezdtünk pofázni, be sem állt a szánk vasárnap hajnalig amíg el nem jöttem.
Péntek este körbenéztük Timiék állati menő lakását, 3 szint, alul a konyha/étkező, középen a nappali és SMINKSZOBA (!!), fent a fürdő, háló és vendégszoba. Timcsóval elmentünk koktélozni egy közeli pubba, jót dumáltunk ls bevertünk egy "gay astronaut" nevezetű italt, ami nagyon fincsi volt, de a pultos faszi az istennek nem akarta elárulni, hogy mi van benne. Végül viszonylag korán nyugovóra tértünk (Vili hősiesen átengedte nekem a helyét a hálóban, így Timivel még ortályozva röhöghettünk elalvás előtt pár percig).
Reggel 9-kor keltünk, összeszedtük a motyót és nekivágtunk a városnak. Timiék a menő biznissz negyedben laqknak, nagyon közel sok szupi dologhoz mint például a Merrion Sq. Park, ahol kedves parkgondozó fiúkkal fotóztattuk magunkat, majd közel a Grafton Streethez becsaptunk egy full ájris brekfösztöt (ami nagyjából ugyanaz mint az inglis). Bejártuk a Trinity College-ot, ahol menyasszonyt is láttunk, sétáltunk a Dawson/Grafton streeten, bekukkantottunk a St Stephen's Greenbe, majd egy hop on-hop off busszal elközlekedtünk a Guinness Storehousbe, amely ugyanannyira király volt mint 8 évvel ezelőtt! Mindeközben az időjárás valami szürreális volt, sütött a nap, volt vagy 25 fok, az orkán erejű szél pedig csak a frizuránkat zavarta. A Guinnessből elbuszoztunk a Phoenix Parkba, ahol mindenféle fontos emberek laknak, meg van állatkert és Európa legnagyon kerítetlen parkja. A Wllington monumethez közel becsabtunk egy "benofipájt" meg egy kávécskát, majd kipusztítottuk habtestünk a fűre s napoztunk, miközben felelevenítettük a régi szép időket és bizponyos embereket stalkoltunk a fácsén.
Már estefelé járt mikor visszamentünk a belvárosba és kisebb hezitálás (és egy orbitál szexshop túra után) úgy döntöttünk egyenesen az étterembe caplatunk vacsizni, ahová Timcsó foglalt asztalt, meg lezsírozott egy szuperdílt vacsival és koktélokkal.
A kaja csodálatos volt, a koktélok mennyeiek, végül Viljem is csatlakozott ékes társaságunkhoz és hármasban sétáltunk haza. Otthon x-faktort és részben a United 93-at néztük, de én is, Timi is nagyon elfáradtunk, így jobbnak láttuk behorpasztani rögvest.
Reggel korán indultunk a buszhoz, amely kivitt a reptérre. A búcsú kivételesen nem volt olyan szomrú, mert nagyon jól éreztem magam és olyan jó, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz! Már alig várom, hogy újra mehessek!! És külön köszönet Istennek a csodálatos napsütésért!
Vasárnap reggel visszaérkeztem, boldogan, tele élményekkel, de a kedvem hamar a visszájára fordult. Patrickkel összeszólalkoztunk, a padlóm még mindig fos állapotban, matracon alszom és bőröndökből élek, a cuccaim ezer felé az egész házban, Jamie baszik a fejemre, de mindez SEMMI ahhoz képest, ami az egyetemmel történik..
Még aznap behívtak Murciát csinálni, a crew-m szerencsére szuper volt, így a nap sem tűnt olyan borzasztónak, de kitaposva értem haza hajnali 2-kor. Azonnal aludni mentem, Viszont hétfőn (tegnap) a való élet rendesen arcon csapott. Gyakorlatilag az egész délelőttöt az e-mail inboxom előtt töltöttem és mikor végre azt hittem, hogy egy akadályt áthágtam, 3 másik nőtt a helyére. Vadul leveleztem tanszéki titkároknak, professzoroknak, testvéremnek, Pecsinek, meg Zeusznak, de úgy tűnt, hogy a végeláthatatlan tennivalók egyre csak tornyosulnak, ahelyett, hogy csökkennének.. Szegény nővérem el képzelni sem merem, hogy mit él át a sok szarom intézése miatt..
Végül el kellett mennem dolgozni, ahol a legkevésbé sem voltam képes, mindenki azt kérdezte mi bajom, végül a nap jól telt ( a safety demo közben egy élesebb kanyar következtében a mellettem ülő faszi ölében végeztem miközben a mentőmellényt kellett volna demonstrálni......kínos..).
Patrick az első no1 próba-repülését csinálta tegnap, ő sem vidáman ért haza.
Ma pedig folytatódik minden ott ahol tegnap abbahagytam. Már már imádkozásra adom a fejem, mert úgy érzem más nem segíthet..
2011. szeptember 8., csütörtök
Everything's happening in one day.
Komolyan mondom, hónapokig sivárság az élet aztán bebasz az eseménymeteor és az egész életem megváltozik pár óra alatt. Egész héten azt sem tudom milyen nap van éppen.. Tegnap szerencsére békén hagytak a home standbyomon, Patrick eljött értem, átmentünk az új házba, sajnos neki el kellett mennie dolgozni korán, úgyhogy az anyukájával ketten cipeltünk át MINDEN bútordarabot Aimee lakásából az új helyre. Ketten pakoltuk be a szófát, a fotelt, az ágyakat, a szekrényeket meg minden fiszfaszt, a nap végén már úgy voltam, hogy ha még egy kurva matracot fel kell vonszolnom az emeletre akkor összeszarom magam.
Sajnos Patricknek az a remek ötlete támadt, hogy az én szobámban lévő iszonyatosan antiprofesszionális padlószőnyeget szedjük fel. Hát ez mindenképp a hét legszarabb indítványa volt, mert amit alatta találtunk arra nincsenek szavak.. Az egy dolog, hogy le kell csiszolni és lakkozni a fadeszkákat, de attól még akkora rések fognak benne tátongani, hogy a Grand Canyon elmehet a csába..
Ezután a mozgalmas délután után hazatértem hajat mosni, illetve a továbbtanulásomat intézni, ugyanis JESSZ! Visszavettek az egyetemre (köszönöm Istennek, testvéremnek és Édesapámnak, aki ki tudja hogyan visszanyomott). Azt még nem tudom, hogy hogyan és főleg HOGYAN?!!? fogom ezt megcsinálni, de nagyon elszánt vagyok. Még egy kicsit izgatott is lettem, ahogy a diplomás jövőbeli énem újfent reálisan kezdett derengeni.
Este Aimee Jordannal találkozott, amiről bővebben nem tudok nyilatkozni egyelőre, mert nem tudom, hogy mi történt. Ő és Paddy már új álom-otthonunkban (ahol csakis Rollings sütőporral sütünk majd!!) töltötték az éjszakát.
Én ma reggel korán mentem dolgozni, Ciampinoba repültem, a változatosság kedvéért no4-ként. Meglepően jó nap volt, visszafelé 3 pilótát hoztunk magunkkal, akik közül az egyik annyira szuperarc volt, hogy hozott nekünk a terminálról olasz fagyit, úgyhogy ez igazán bearanyozta a napunkat!
3 pap (izé.. tiszteletes? atya??) is volt a fedélzeten, az egyik egészen fiatal 35-40 körüli lehetett, nagyon jó fejek voltak és beszélgettünk is, a fiatal elmondta, hogy a Vatikánból jönnek (sokkoló) és ő júniusban találkozott a Szentatyával. Megkérdeztem miről trécseltek, mire a válasz: "Fizetésemelést kértem, de azt mondta, gazdasági válság van.." - halálra röhögtem magam! Még képet is mutatott (kicsit fura volt amikor elővillantotta az iPhone-t..), ahogy a Pápával bratyizik.
Nemrég értem haza, nagyjából mindenem össze van pakolva, de annyi cuccom van, hogy ehhez kocsi kell. Mindenesetre mindjárt útra kélek az új házba, megpróbálom összerakni az ágyamat és ma már ott alszom!
Sajnos Patricknek az a remek ötlete támadt, hogy az én szobámban lévő iszonyatosan antiprofesszionális padlószőnyeget szedjük fel. Hát ez mindenképp a hét legszarabb indítványa volt, mert amit alatta találtunk arra nincsenek szavak.. Az egy dolog, hogy le kell csiszolni és lakkozni a fadeszkákat, de attól még akkora rések fognak benne tátongani, hogy a Grand Canyon elmehet a csába..
Ezután a mozgalmas délután után hazatértem hajat mosni, illetve a továbbtanulásomat intézni, ugyanis JESSZ! Visszavettek az egyetemre (köszönöm Istennek, testvéremnek és Édesapámnak, aki ki tudja hogyan visszanyomott). Azt még nem tudom, hogy hogyan és főleg HOGYAN?!!? fogom ezt megcsinálni, de nagyon elszánt vagyok. Még egy kicsit izgatott is lettem, ahogy a diplomás jövőbeli énem újfent reálisan kezdett derengeni.
Este Aimee Jordannal találkozott, amiről bővebben nem tudok nyilatkozni egyelőre, mert nem tudom, hogy mi történt. Ő és Paddy már új álom-otthonunkban (ahol csakis Rollings sütőporral sütünk majd!!) töltötték az éjszakát.
Én ma reggel korán mentem dolgozni, Ciampinoba repültem, a változatosság kedvéért no4-ként. Meglepően jó nap volt, visszafelé 3 pilótát hoztunk magunkkal, akik közül az egyik annyira szuperarc volt, hogy hozott nekünk a terminálról olasz fagyit, úgyhogy ez igazán bearanyozta a napunkat!
3 pap (izé.. tiszteletes? atya??) is volt a fedélzeten, az egyik egészen fiatal 35-40 körüli lehetett, nagyon jó fejek voltak és beszélgettünk is, a fiatal elmondta, hogy a Vatikánból jönnek (sokkoló) és ő júniusban találkozott a Szentatyával. Megkérdeztem miről trécseltek, mire a válasz: "Fizetésemelést kértem, de azt mondta, gazdasági válság van.." - halálra röhögtem magam! Még képet is mutatott (kicsit fura volt amikor elővillantotta az iPhone-t..), ahogy a Pápával bratyizik.
Nemrég értem haza, nagyjából mindenem össze van pakolva, de annyi cuccom van, hogy ehhez kocsi kell. Mindenesetre mindjárt útra kélek az új házba, megpróbálom összerakni az ágyamat és ma már ott alszom!
2011. szeptember 7., szerda
Yesterday was the time of our lives.
Akkor itt folytatnám a tegnapi vérdrámát. Tegnap este már annyira kimerült voltam érzelmileg, hogy nem bírtam.
Szóval tegnap reggel kitört ugyebár a botrány, Jordan ex-csaja visszaírt Aimeenek és az egész kora reggelt e-mailezéssel töltötték. Sajnos a lány olyan tényeket mondott, amikről semmiképp nem tudhatott, csak úgy ha igazat mond és Jordan valóban az orránál fogva vezetett mindenkit. Nekem el kellett mennem dolgozni, de a buszon még gyorsan felhívtam a barátnőmet, hogy mi történik. Egy darabig foglalt volt, aztán csak egy üzenetet írt "He admitted it all."
A szívem kihagyott egyet, olyan nehéz lett a mellkasom, hogy csak nehezen tudtam levegőt venni, pár másodpercig csak meredtem a szavakra. Aimee ugyan felvette a telefont, de gyorsan le is rakta, mondván, most képtelen beszélni. Én nem tudtam hová legyek, már ő is úton volt a munkába, reméltem, hogy nem lesz baja. Végül mindketten beértünk rendben a melóba.
Én Palma de Mallorcát csináltam, ami meglepően könnyű volt, Summal, az indiai barátnőmmel jól elvoltunk a back galley-ben egész nap. De engem nagyon megviseltek a történtek, olyan szomorú voltam egész nap, komolyan úgy éreztem, mintha velem történne mindez. Végül Patrick hazavitt, gyorsan átöltöztem, megvacsiztam, aztán elmentünk Aimee-ért.
Mosolyogva jött ki az irodából, megöleltük egymást. Láttam rajta, hogy nagyon szomorú. A kocsiban beavatott a részletekbe, hogy Jordan családja se, a legjobb barátja, Arron se tudtak az egészről, hogy az exet annyira titokban tartotta, hogy véletlenül se derüljön ki semmi. Azt állítja, hogy a csaj szuicid volt és aggodalomból kezdett el vele újra találkozni, de szép lassan le akarta építeni. Na most ennek kontrari a lány azt mondja, hogy július 2.-a óta vannak újra együtt és kb egy hete változtatta meg a facebook státuszát. A lány egyébként a legkevésbé sem tűnik "szájkónak", sem őrültnek, a végén még ő kérdezte Aimee-t, hogy jól van-e és hogy fel a fejjel.. Egyébként sem tudja magát felmenteni semmivel az a szarzokni, mert arra, hogy valakit hónapokon át megcsalni és hazudni neki és bolondot csinálni belőle, arra semmilyen mentség nincsen. Mérges vagyok magamra, Aimee mióta mondta, hogy valami nincs rendben, valamiért nem jól áll össze a kép. Én mondtam ugyan, hogy hallgasson a megérzéseire és ha úgy érzi valami nem oké, akkor kérdezzen rá, vagy beszéljék meg, de Jordan charmja annyira elvakított, hogy soha nem hittem igazán, hogy bármi baj lehet. És annyira, annyira akartam Aimeet boldognak látni..
Borzasztó amikor emberekben kell csalódni. Főleg valaki olyanban akiről szentül hitted, hogy jó szívű, kedves.
24 órával korábban minden olyan boldog volt és vidám, beköltöztünk volna, aztán Jordan is jött volna hozzánk lakni januárban, hogy lehet, hogy az egész világ kifordult a sarkaiból pár óra alatt?? Hogy tehet valaki ilyet egy másik emberrel?? Jordan egy gyáva féreg. Tegnap azt mondtam Patricknek, remélem a rák előbb utoléri mint én. Hát.
Aimee pedig csodálatosan viselkedik, olyan erős, szinte úgy érzem lepereg róla minden. Persze sírt és nagyon szomorú szegény, de minden lány példát vehetne róla. Ő bármin képes lenne keresztülverekedni magát. Egy igazi survivor.
Szóval tegnap reggel kitört ugyebár a botrány, Jordan ex-csaja visszaírt Aimeenek és az egész kora reggelt e-mailezéssel töltötték. Sajnos a lány olyan tényeket mondott, amikről semmiképp nem tudhatott, csak úgy ha igazat mond és Jordan valóban az orránál fogva vezetett mindenkit. Nekem el kellett mennem dolgozni, de a buszon még gyorsan felhívtam a barátnőmet, hogy mi történik. Egy darabig foglalt volt, aztán csak egy üzenetet írt "He admitted it all."
A szívem kihagyott egyet, olyan nehéz lett a mellkasom, hogy csak nehezen tudtam levegőt venni, pár másodpercig csak meredtem a szavakra. Aimee ugyan felvette a telefont, de gyorsan le is rakta, mondván, most képtelen beszélni. Én nem tudtam hová legyek, már ő is úton volt a munkába, reméltem, hogy nem lesz baja. Végül mindketten beértünk rendben a melóba.
Én Palma de Mallorcát csináltam, ami meglepően könnyű volt, Summal, az indiai barátnőmmel jól elvoltunk a back galley-ben egész nap. De engem nagyon megviseltek a történtek, olyan szomorú voltam egész nap, komolyan úgy éreztem, mintha velem történne mindez. Végül Patrick hazavitt, gyorsan átöltöztem, megvacsiztam, aztán elmentünk Aimee-ért.
Mosolyogva jött ki az irodából, megöleltük egymást. Láttam rajta, hogy nagyon szomorú. A kocsiban beavatott a részletekbe, hogy Jordan családja se, a legjobb barátja, Arron se tudtak az egészről, hogy az exet annyira titokban tartotta, hogy véletlenül se derüljön ki semmi. Azt állítja, hogy a csaj szuicid volt és aggodalomból kezdett el vele újra találkozni, de szép lassan le akarta építeni. Na most ennek kontrari a lány azt mondja, hogy július 2.-a óta vannak újra együtt és kb egy hete változtatta meg a facebook státuszát. A lány egyébként a legkevésbé sem tűnik "szájkónak", sem őrültnek, a végén még ő kérdezte Aimee-t, hogy jól van-e és hogy fel a fejjel.. Egyébként sem tudja magát felmenteni semmivel az a szarzokni, mert arra, hogy valakit hónapokon át megcsalni és hazudni neki és bolondot csinálni belőle, arra semmilyen mentség nincsen. Mérges vagyok magamra, Aimee mióta mondta, hogy valami nincs rendben, valamiért nem jól áll össze a kép. Én mondtam ugyan, hogy hallgasson a megérzéseire és ha úgy érzi valami nem oké, akkor kérdezzen rá, vagy beszéljék meg, de Jordan charmja annyira elvakított, hogy soha nem hittem igazán, hogy bármi baj lehet. És annyira, annyira akartam Aimeet boldognak látni..
Borzasztó amikor emberekben kell csalódni. Főleg valaki olyanban akiről szentül hitted, hogy jó szívű, kedves.
24 órával korábban minden olyan boldog volt és vidám, beköltöztünk volna, aztán Jordan is jött volna hozzánk lakni januárban, hogy lehet, hogy az egész világ kifordult a sarkaiból pár óra alatt?? Hogy tehet valaki ilyet egy másik emberrel?? Jordan egy gyáva féreg. Tegnap azt mondtam Patricknek, remélem a rák előbb utoléri mint én. Hát.
Aimee pedig csodálatosan viselkedik, olyan erős, szinte úgy érzem lepereg róla minden. Persze sírt és nagyon szomorú szegény, de minden lány példát vehetne róla. Ő bármin képes lenne keresztülverekedni magát. Egy igazi survivor.
2011. szeptember 6., kedd
Someone like You.
Tegnap reggel 9 körül örömmel konstatáltam, hogy nem hívtak be hsby-ról, vígan fetrengtem az ágyban, majd Édesanyámmal skype-on nosztalgiáztunk. Nagyban zokogunk mindketten a képernyő előtt, mikor csörgött a telefonom. Szemét crew control hívott, hogy "Ursula, you have to do Carcassone, your departure time is 11 zulu". Mindig zuluban adják meg az időpontot, ami csak arra jó, hogy a szart is összezavarja bennem, úgyhogy inkább gyorsan elkészültem és elvitettem magam a reptérre Patrickkel. Kiderült, hogy az egyik gépünk Gironában ragadt és a Palma de Mallorcáról visszaérkezőktől kell átvennünk a gépet és megcsinálni a Carcassone-t. Csodás. Ráadásul a gyűlölt Kelly Morris volt a no1-om, én meg 4-es voltam, elől vele. Plusz ezeket az utasokat utálom, mert vagy: 1. franciák, vagy: 2. angolok, akik franciának képzelik magukat és rendszeresen franciául próbálnak hozzám ugatérozni: "Őmmm, bánzsúhhhh, szilvüpléj, őmmm zsöszvíí..." - ekkor szoktam közbevágna, hogy nem beszélek franciául ("és őn sem.")
Na mindegy, a nap simán elment, nem is volt rossz, 11-5-ig melózni. Mikor hazaértem pakolásztam kicsit, vacsiztam, már ágybakészültem pizsamában, amikor Aimee hívott.
Annyira sírt a telefonba, hogy alig értettem, hogy mit mond, nagy nehezen sikerült kihámozni, hogy facebook stalkerkedett és Jordan ex-nője pár napja profilképet cserélt, amin Jordannel boldogan összebújva mosolyognak és be is van állítva, hogy "in a relationship". Abban a szúrásban felrántottam egy farmert és átrohantam Aimee-hez, a fél órás utat rekord 20 perc alatt tettem meg a zuhogó esőben. Aimee az idegosszeomlás szélén várt, Jordan nem válaszolt az üzenetekre a telefont pedig nem vette fel. Én nem tudtam hová legyek a sokktól, mindenesetre azt próbáltam erősíteni, hogy előbb hallgassuk meg Jordant mielőtt még a meggyilkolását kezdenénk el megszervezni. Írt egy üzenetet a csajnak (higgadtat és visszafogottat, semmi kurvanyázás), hogy bocs haver, de mért van jordan a fotódon, mert velem (is) jár mintegy fél éve. Végül Jordan visszahívta Aimee-t, életre halálra üvöltöttek a telefonban, Jordan szintén az idegosszeomlás szélén, váltig állította, hogy a csaj egy szájkó (khm Borcsi..), nem normális, ő nem tud semmit az egészről (J. pár hete törölte magát a fácséról, mert sosem használta), de majd egyszer s mindenkorra megoldja ezt az ügyet, 66-szor elmondta, hogy csak Aimee-t szereti és csak vele akar lenni és a nő egy őrült és mit sem jelent neki. Abban maradtak, hogy Jordan most akkor minden elrendez, Aimee pedig némileg lehiggadt. Én hittem Jordannak, őszintén mondta amiket mondott, plusz milyen elmebeteg fasz menne át ennyi problémán meg nehézségen azért, hogy átkúráljon egy csajt? Úgy értem elmentek együtt Dublinba Aimee családjához!!
Végül Patrick is hazaért a melóból (beköltözésig Aimeenél lakik), őt is beavattuk, a végén még viccelődtünk is, nevetgéltünk, úgy tűnt Aimee megnyugodott és abban maradtunk,hogy a csaj valsózínűleg atomszájkó. Aimee előző kapcsolata, akivel két éve szakítottak, egy hatalmas faszarcú volt, gyerekkoruk óta együtt voltak, aztán a csávó totál paraszt volt vele, meg átverte, satöbbi, úgyhogy Aimeenek elég komoly problémát okoz megbízni valakiben. Másrészt Jordan annyira kedves és aranyos, biztosan nem tudna egy ilyet megcsinálni.
Mikor minden elsimult, megkértem Patricket, hogy vigyen haza és fél órával később vígan horpasztottam.
Ma reggel Aimee rámcsörgött, hogy a csaj visszaírt neki, hogy júliusban újra összejöttek Jordannel és azóta járnak, ő nem tudott Aimeeről és legalább annyira ki van akadva, mint ő.. Elkezdtek e-mailezni és nagyon úgy néz ki, hogy a csaj '.vagy igazat mond, vagy 2. skizofrén.
Aimee mindig mondta, hogy valami nem stimmel Jordannel, én meg mindig rálegyintettem, hogy ugyan, csak trust issue-id vannak és Jordan olyan édes. Még tegnap este is azt mondta, hogy bízz meg benne. Mekkora egy fasz vagyok, egy állat, a világ legszarabb barátja... Azt tanácsoltam Aimee-nek, hogy a legegyszerűbb, ha ma délután mind a hárman találkoznak és akkor minden kiderül, mert itt valaki hazudik, mint a vízfolyás.
Nem akarok hinni a fülemnek, és konkrétan hányingerem van..
Na mindegy, a nap simán elment, nem is volt rossz, 11-5-ig melózni. Mikor hazaértem pakolásztam kicsit, vacsiztam, már ágybakészültem pizsamában, amikor Aimee hívott.
Annyira sírt a telefonba, hogy alig értettem, hogy mit mond, nagy nehezen sikerült kihámozni, hogy facebook stalkerkedett és Jordan ex-nője pár napja profilképet cserélt, amin Jordannel boldogan összebújva mosolyognak és be is van állítva, hogy "in a relationship". Abban a szúrásban felrántottam egy farmert és átrohantam Aimee-hez, a fél órás utat rekord 20 perc alatt tettem meg a zuhogó esőben. Aimee az idegosszeomlás szélén várt, Jordan nem válaszolt az üzenetekre a telefont pedig nem vette fel. Én nem tudtam hová legyek a sokktól, mindenesetre azt próbáltam erősíteni, hogy előbb hallgassuk meg Jordant mielőtt még a meggyilkolását kezdenénk el megszervezni. Írt egy üzenetet a csajnak (higgadtat és visszafogottat, semmi kurvanyázás), hogy bocs haver, de mért van jordan a fotódon, mert velem (is) jár mintegy fél éve. Végül Jordan visszahívta Aimee-t, életre halálra üvöltöttek a telefonban, Jordan szintén az idegosszeomlás szélén, váltig állította, hogy a csaj egy szájkó (khm Borcsi..), nem normális, ő nem tud semmit az egészről (J. pár hete törölte magát a fácséról, mert sosem használta), de majd egyszer s mindenkorra megoldja ezt az ügyet, 66-szor elmondta, hogy csak Aimee-t szereti és csak vele akar lenni és a nő egy őrült és mit sem jelent neki. Abban maradtak, hogy Jordan most akkor minden elrendez, Aimee pedig némileg lehiggadt. Én hittem Jordannak, őszintén mondta amiket mondott, plusz milyen elmebeteg fasz menne át ennyi problémán meg nehézségen azért, hogy átkúráljon egy csajt? Úgy értem elmentek együtt Dublinba Aimee családjához!!
Végül Patrick is hazaért a melóból (beköltözésig Aimeenél lakik), őt is beavattuk, a végén még viccelődtünk is, nevetgéltünk, úgy tűnt Aimee megnyugodott és abban maradtunk,hogy a csaj valsózínűleg atomszájkó. Aimee előző kapcsolata, akivel két éve szakítottak, egy hatalmas faszarcú volt, gyerekkoruk óta együtt voltak, aztán a csávó totál paraszt volt vele, meg átverte, satöbbi, úgyhogy Aimeenek elég komoly problémát okoz megbízni valakiben. Másrészt Jordan annyira kedves és aranyos, biztosan nem tudna egy ilyet megcsinálni.
Mikor minden elsimult, megkértem Patricket, hogy vigyen haza és fél órával később vígan horpasztottam.
Ma reggel Aimee rámcsörgött, hogy a csaj visszaírt neki, hogy júliusban újra összejöttek Jordannel és azóta járnak, ő nem tudott Aimeeről és legalább annyira ki van akadva, mint ő.. Elkezdtek e-mailezni és nagyon úgy néz ki, hogy a csaj '.vagy igazat mond, vagy 2. skizofrén.
Aimee mindig mondta, hogy valami nem stimmel Jordannel, én meg mindig rálegyintettem, hogy ugyan, csak trust issue-id vannak és Jordan olyan édes. Még tegnap este is azt mondta, hogy bízz meg benne. Mekkora egy fasz vagyok, egy állat, a világ legszarabb barátja... Azt tanácsoltam Aimee-nek, hogy a legegyszerűbb, ha ma délután mind a hárman találkoznak és akkor minden kiderül, mert itt valaki hazudik, mint a vízfolyás.
Nem akarok hinni a fülemnek, és konkrétan hányingerem van..
2011. szeptember 5., hétfő
Áj láv Őszintebeszéd.
A hétvégén két felettébb szokatlan esemény is történt. Kronológiai sorrendben:
1. Kipróbáltam az őszintebeszédet.
2. Beteg voltam.
Kezdjük a kettes ponttal mert az kevésbé érdekfeszítő. Vasárnap reggel elég rossz állapotban keltem kialvatlanul, hasfájással. Dublin-Valencia volt aznap terítéken, no4 voltam Claire-rel. Dublin felé nagyon elkezdett fájni a hasam. Felül középen a gyomorszájam tájékán éles fájdalom hasogatott, elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet, nem ettem semmi dodzsit, közelében sem vagyok a menstruációmnak, gyomron meg csak nem szúrtam magam. Akármit csináltam, csak egyre rosszabb lett, míg végül hazafelé úton Claire úgy döntött, hogy offloadol, felhívják a stand-by-on lévő embert én pedig menjek haza. Claire nagyon jó fej volt, ráadásul azt mondta, hogy pár napja neki is valami hasonló baja volt, csak ő ráadásul ki is vágta a rókabőrt. Én tök hülyén éreztem magam, SOHA nem szoktam beteg lenni, főleg nem szeretem ennyire átadni magam a fájdalomnak, lelkiismeretfurdalásom volt a standby-os miatt is.. NA végül leszálltam Valencia előtt, felhívtam a crew controlt, aztán megkértem Patricket vigyen haza. Bevettem egy fájdalom csillapítót, aludtam egy keveset, utána jobban lettem, de kicsit fura érzés volt egész nap. Patrick szerint meghúztam egy izmot. Nem tudom, hogy ilyen van-e, de midnegy is, a lényeg, hogy elmúlt.. Állati szar volt, nagyon fájdalmas volt :S
Kettes pont: ehhez el kell mesélnem az "őszinte beszéd" misztériumát. A kifejezés nővéremtől ered, aki imádja az őszinte beszédet, sajnos kicsit túlságosan is, míg mi Apával nem vagyunk annyira nyílegyenesek és őszinték, kicsit ködösítünk, vetítünk, sunyulunk, homályosítunk, utalgatunk, satöbbi és ez Zsófit mérhetetlen felkúrálja, mert ő csak úgy tud élni, ha az őszintebeszéd övezi a midnennapjait (beleértve a: ejha, de megnőtt a kuffer Orsikám és hasonló kifejezéseke, amikor pedig könnyek közt kérdőre vonom, akkor a válasz "én csak szeretem az őszinte beszédet" -kösz.)
Zsófi már évek óta próbál rávenni, hogy próbáljam ki az őszinte beszédet és egy sorsfordító kérdés esetében rá is vettem magam.
Pénteken Jamie smst írt, hogy tudunk-e találkozni másnap, mert látni szeretne. Én persze hideg jégkirálynő módjára kegyeskedtem válaszolgatni, végül is megegyeztünk a szombat délutánban. Át is jött busszal. A délutánt a kertben töltöttük, mesélt a nyaralásról, én is beszémoltam érdekes hétköznapjaimról (mintegy 45 másodpercben). Azt állította nem csajozott és hogy a barnítókrémbe csavart kurvoázi az ágyában félreértés, én meg elhittem, végül előálltam a farbával.
Őszintén elmondtam neki, amit gondolok, (1) hogy ha így akar továbbra is akkor én azt nem vállalom, mert nem bírom tovább csinálni, (2) hogy fél éve tart már ez a dolog, ez kicsit túl hosszú idő ahhoz amit most művelünk, (3) hogy szerintem tök jók lennénk együtt, (4) hogy nekem már többet jelent annál, hogy ezt kibírjam, inkább elveszítem, mintsemhogy tovább kínozzam magam és ha el kell búcsúznunk, akkor szomorú leszek, de ezt így tovább nem csinálom.
Ő azonnal befeszült, láttam rajta, hogy nagyon kényelmetlenül érzi magát. Szerintem egyáltalán nincs hozzászokva, hogy az érzéseiről (ne adj isten azoknak a hiányáról) beszéljen. Főleg azt hajtogatja, hogy ő nem tudja és nem gondolkozott rajta, idő kell neki, hogy végiggondolja, satöbbi. A sok nemtudomozásból annyit sikerült kihámoznom, hogy az elején úgy volt vele, hogy majd menet közben eldönti, hogy mi legyen, akarja-e komolyabban, vagy sem, de idáig még mindig nem gondolkodott el rajta komolyabban és hogy a fél év alatt minden olyan könnyű volt és jó és ez főleg nekem köszönhető és én semmit sem csinálhattam volna jobban, mint ahogy csináltam. Én nem vagyok egy hisztérika, sem kontrolfrík, úgyhogy megmondtam neki, hogy én nem kérem, hogy most rögtön mondjon valamit, annyit gondolkodik amennyit akar, de nekem ezt muszáj volt elmondanom, mert eddig az ő szabályai szerint játszottunk, most pedig végre őszintén elmondtam, hogy én mit akarok.
Én az ágyon hasaltam, ő meg hanyatt feküdt és ahogy befejeztem a mondandóm, becsuktam a szemem és éreztem, hogy az igazság tényleg felszabadít, az őszintebeszéd mintha tonnányi súlyokat emelt le a vállamról, szinte kacagni lett volna kedvem, még akkor is, ha a beszélgetés iránya és eredménye nem kifejezetten nem nekem kedveztek. Megmagyarázhatatlan jókedv lett úrrá rajtam és úgy éreztem, hogy végre megmutattam, hogy ki vagyok, végre nem kell megjátszanom magam, végre elmondtam valakinek, hogy mit akarok.. Nem vagyok benne biztos, hogy mindeközben mosolygtam-e vagy sem. Jamie felémfordult, átkarolt és megcsókolt.
Nem tudom, hogy mi lesz velünk ezek után, de az őszintebeszéd jótékony hatásaira mindenkinek szüksége lenne a világon. Ha mindenki megmondaná a másiknak, hogy mit akar, sokkal több elégedett és boldog mosolyt látnék az utcán az biztos.
1. Kipróbáltam az őszintebeszédet.
2. Beteg voltam.
Kezdjük a kettes ponttal mert az kevésbé érdekfeszítő. Vasárnap reggel elég rossz állapotban keltem kialvatlanul, hasfájással. Dublin-Valencia volt aznap terítéken, no4 voltam Claire-rel. Dublin felé nagyon elkezdett fájni a hasam. Felül középen a gyomorszájam tájékán éles fájdalom hasogatott, elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet, nem ettem semmi dodzsit, közelében sem vagyok a menstruációmnak, gyomron meg csak nem szúrtam magam. Akármit csináltam, csak egyre rosszabb lett, míg végül hazafelé úton Claire úgy döntött, hogy offloadol, felhívják a stand-by-on lévő embert én pedig menjek haza. Claire nagyon jó fej volt, ráadásul azt mondta, hogy pár napja neki is valami hasonló baja volt, csak ő ráadásul ki is vágta a rókabőrt. Én tök hülyén éreztem magam, SOHA nem szoktam beteg lenni, főleg nem szeretem ennyire átadni magam a fájdalomnak, lelkiismeretfurdalásom volt a standby-os miatt is.. NA végül leszálltam Valencia előtt, felhívtam a crew controlt, aztán megkértem Patricket vigyen haza. Bevettem egy fájdalom csillapítót, aludtam egy keveset, utána jobban lettem, de kicsit fura érzés volt egész nap. Patrick szerint meghúztam egy izmot. Nem tudom, hogy ilyen van-e, de midnegy is, a lényeg, hogy elmúlt.. Állati szar volt, nagyon fájdalmas volt :S
Kettes pont: ehhez el kell mesélnem az "őszinte beszéd" misztériumát. A kifejezés nővéremtől ered, aki imádja az őszinte beszédet, sajnos kicsit túlságosan is, míg mi Apával nem vagyunk annyira nyílegyenesek és őszinték, kicsit ködösítünk, vetítünk, sunyulunk, homályosítunk, utalgatunk, satöbbi és ez Zsófit mérhetetlen felkúrálja, mert ő csak úgy tud élni, ha az őszintebeszéd övezi a midnennapjait (beleértve a: ejha, de megnőtt a kuffer Orsikám és hasonló kifejezéseke, amikor pedig könnyek közt kérdőre vonom, akkor a válasz "én csak szeretem az őszinte beszédet" -kösz.)
Zsófi már évek óta próbál rávenni, hogy próbáljam ki az őszinte beszédet és egy sorsfordító kérdés esetében rá is vettem magam.
Pénteken Jamie smst írt, hogy tudunk-e találkozni másnap, mert látni szeretne. Én persze hideg jégkirálynő módjára kegyeskedtem válaszolgatni, végül is megegyeztünk a szombat délutánban. Át is jött busszal. A délutánt a kertben töltöttük, mesélt a nyaralásról, én is beszémoltam érdekes hétköznapjaimról (mintegy 45 másodpercben). Azt állította nem csajozott és hogy a barnítókrémbe csavart kurvoázi az ágyában félreértés, én meg elhittem, végül előálltam a farbával.
Őszintén elmondtam neki, amit gondolok, (1) hogy ha így akar továbbra is akkor én azt nem vállalom, mert nem bírom tovább csinálni, (2) hogy fél éve tart már ez a dolog, ez kicsit túl hosszú idő ahhoz amit most művelünk, (3) hogy szerintem tök jók lennénk együtt, (4) hogy nekem már többet jelent annál, hogy ezt kibírjam, inkább elveszítem, mintsemhogy tovább kínozzam magam és ha el kell búcsúznunk, akkor szomorú leszek, de ezt így tovább nem csinálom.
Ő azonnal befeszült, láttam rajta, hogy nagyon kényelmetlenül érzi magát. Szerintem egyáltalán nincs hozzászokva, hogy az érzéseiről (ne adj isten azoknak a hiányáról) beszéljen. Főleg azt hajtogatja, hogy ő nem tudja és nem gondolkozott rajta, idő kell neki, hogy végiggondolja, satöbbi. A sok nemtudomozásból annyit sikerült kihámoznom, hogy az elején úgy volt vele, hogy majd menet közben eldönti, hogy mi legyen, akarja-e komolyabban, vagy sem, de idáig még mindig nem gondolkodott el rajta komolyabban és hogy a fél év alatt minden olyan könnyű volt és jó és ez főleg nekem köszönhető és én semmit sem csinálhattam volna jobban, mint ahogy csináltam. Én nem vagyok egy hisztérika, sem kontrolfrík, úgyhogy megmondtam neki, hogy én nem kérem, hogy most rögtön mondjon valamit, annyit gondolkodik amennyit akar, de nekem ezt muszáj volt elmondanom, mert eddig az ő szabályai szerint játszottunk, most pedig végre őszintén elmondtam, hogy én mit akarok.
Én az ágyon hasaltam, ő meg hanyatt feküdt és ahogy befejeztem a mondandóm, becsuktam a szemem és éreztem, hogy az igazság tényleg felszabadít, az őszintebeszéd mintha tonnányi súlyokat emelt le a vállamról, szinte kacagni lett volna kedvem, még akkor is, ha a beszélgetés iránya és eredménye nem kifejezetten nem nekem kedveztek. Megmagyarázhatatlan jókedv lett úrrá rajtam és úgy éreztem, hogy végre megmutattam, hogy ki vagyok, végre nem kell megjátszanom magam, végre elmondtam valakinek, hogy mit akarok.. Nem vagyok benne biztos, hogy mindeközben mosolygtam-e vagy sem. Jamie felémfordult, átkarolt és megcsókolt.
Nem tudom, hogy mi lesz velünk ezek után, de az őszintebeszéd jótékony hatásaira mindenkinek szüksége lenne a világon. Ha mindenki megmondaná a másiknak, hogy mit akar, sokkal több elégedett és boldog mosolyt látnék az utcán az biztos.
2011. szeptember 1., csütörtök
Cannot contain myself.
A mai napom annyira rapszódikusan random és elcseszett volt, hogy muszáj értekeznem róla.
Eleve az 5. napom zsínórban, mint a kitaposott fekália úgy éreztem magam egész nap, jól el is közösültem az időt mindennel. 3-kor indultam a buszmegállóba, hogy odaérjek fél5-ös reportomra. Az Emma nevű újonccal kávézgattunk a terminál előtt. Na ez volt az első hiba. Aztán stíröltem az "arrivals"-t, felálltam elindultam, mondtam Emmának, hogy majd jövök, mentem, mentem, majd hirtelen meggondoltam magam és a másik bejáraton mentem be.
Ő meg szembejött.
Intermezzo: hirtelen nem is tudom, hogy Jamie-vel kapcsolatban hol maradtunk le, de a lényeg a lényeg, hogy múlt hét szerdán elutazott az éves ibizai nyaralására a haverjaival, előtte 3 hétig nem láttam, 2 hétig életjelet sem adott, aztán egy félig viharos-cinikus sms-zés keretében "váltunk el". Hála a jó égnek, hogy 5 napot dolgoztam a héten, világbajnok voltam a "nem gondolok rá" c. versenyszámban és annyira jól ment, hogy már magam is elhittem, hogy elfelejtettem. Intermezzo vége.
Erre ott jön szembe, majdnem elsétál mellettem észrevesz, meglepetés és - asszem mondhatom, hogy - boldog mosoly az arcán, megragadja a kezemet és vígan köszöngetünk, hello, hello, háj. Én a súlyt az egyik lábamról a másikra helyezem, érzem, hogy a térdem annyira remeg, hogy alig bírok ránehezedni. Ezt képtelenség nem észrevenni, fut át mogyorónyi agyamon, úgyhogy jobb híján kifeszítem mindkét lábam cövekmódjára és úgy állok ott mint egy hivatásos balfasz. Biztos, hogy ki sem húztam magam és tudom, hogy idegesen vihogtam.
Én: "You got back!" - asszem sikerül atomjól megjátszani a meglepetést, mintha nem tudnám kurvára jól, hogy ma érkezik vissza.
ő: "Yeah, just now..."
Én: "So where is the tan?" - hahaha touché, ez direkt volt, tudom, hogy imádná, ha le lenne barnulva, úgyhogy ezzel most bevittem a jobbhorgot. Közben végignézek rajta és sajnálattal konstatálom, hogy úgy néz ki mint a kibaszott Adonisz, csak jobban, én meg kibaszott hupikék egyenruhában állok ott még mindig a beszart pózban.
ő: "Oh, actually i thought I was quite brown" - mondja, látom, hogy elértem a hatást, kicsit meghökkent színlelt magabisztos cinizmusomon és kicsit csalódott is, mert elhiszi a hazugságot.
Én "I'm only joking you are brown (ideges vihogás). So how was it, was it amazing?" úgy érzem, hogyha beszélek, akkor elterelem a figyelmet nevetségesen reszkető végtagjaimról.
ő "It was fuckin awesome" - mondja, oldalra néz, aztán rám - "what you doin here? Where you off to?"
én: "poland"
ő "Where?"
én "Poland."
ő "Poland?"
én "YEah" közben az agyamban - kibaszott jó hogy egy éve élek itt és annyit nem ért meg tőlem egy natív, hógy PÓLEND..
"What time?"
én "ummm" felemelem a kezem, ránézek az órámra, a csuklom amplitúdója a nevetséges maximumot súrolja, lecsapom a kezem a csípőmre és a teljesen légből kapott "About an hour" kifejezést böfögöm ki.
ő "So what are you doing in here?" - áh szóval azt kérdezi, hogy mit keresek az "arrivals"-ban.
én "just came to get some stuff" hülyén a Spar felé bökök
ő "Stuff?"
én "Yeah"
ő "You came to look for me. Hahaha, only joking" megérinti a kezem ahogy nevet "I'm just gonna get some food" - mondja és a pékség felé bök, elindul. Én totál nyomorékan állok a totál retardált törpikék egyenruhámban és elindulok az ellenkező irányba a Sparba, "oké", mondom, menet közben visszenézek, ő nem néz hátra, nyilvánvalóan azt hiszi, hogy mögötte vagyok. Berontok a Sparba és felkapom a polcról az első dolgot ami a kezem ügyébe kerül, történetesen egy red bullt, szerintem 3 másodperc alatt habosra ráztam fel remegő kezeimmel, fogalmam sincs, hogy mit csinálok, mért a Sparban állok két 91 éves bácsi mögött egy robbanáshatáron lévő Red Bullal, ahelyett hogy a pékségnél jófejkednék és flörtizálnék. Kémlelek a hátam mögé, látom ahogy Jamie elindul kifelé, közben engem keres a tekintetével, de a félhülye integetésemet nem veszi észre. A szaros Red Bull 1.45, csak tizesem van, majdnem ráordítok a nőre hisztérikusan, hogy tartsa meg a visszajárót, de aztán jobb eszemhez térek, udvariasan megvárom amig kipötyögi. Kibotorkálok a kijáraton a szabad levegőre, de Jamie-t elnyelte a föld a haverjaival együtt.
Idegrohamban visszatrappolok a "departures"-höz, közben két kortyban lehúzom a REd Bullt -második hiba. Irány be a crew roomba, alig bírok menni, a kávé+RB kombó a hét legszarabb ötlete volt, úgy érzem, hogy minden sejt le akar pattogni a testemről és hogy egyszerre vagyok jelen a helység minden pontján, ugyanabban az időpillanatban, Aimeenek smsezek, próbálom újraélni az eseményeket és elképzelek egy varázslatos dimenziót ahol, ez az egész szitu nem úgy jön le, hogy a párbeszéd közepén szó nélkül otthagytam a csába.. Végül neki magának is írok egy üzenetet, hogy hihi-haha, upsz, bocsika, estébé.
Briefing után irány a repcsi, várjuk az utasokat, Emily megjegyzi, hogy milyen csöndes vagyok. Én szabályosan úgy érzem magam, hogy nem tudom a húst a csontjaimon tartani és az egyetlen módja annak, hogy ne mozduljak szét négy dimenzióba, az az, hogy egy kiválasztott pontra bámulok és halottnak tetem magam, miközben az agyam és a szívem úgy dübörög mint egy rohadt dobszóló.
Nagy nehezen felpakoljuk a köcsögöket, fel is szállunk, minden halad ahogy kell, leszámítva, hogy nem tudok semmire odafigyelni, elejtek mindent, a sudokut azt nagyjából 27 másodperc alatt töltöttem ki, annyira pörgött az agyam, de munka-wise, mint egy agyhalott karalábé úgy teljesítettem. Kísértetiesen ismerős ez az érzés, Firenze óta (7 éve!!) nem éreztem így. A "bárcsak vissza tekerhetném az időt" kétségbeesése és tehetetlensége az ami futkos a gerincvelőmön, ami előttem majdnem ismeretlen érzés, mert nem hiszek se a megbánásban, se a hasonló faszságokban, mert szerintem minden halad a maga útján, nekünk pedig legjobb képességünkhöz mérten alkalmazkodni kell a körülményekhez és a legjobbat kihozni amiből csak lehet.. De ez egy másik bejegyzés témája.
Landoláskor leültünk a helyünkre, villany lekapcs (ez "normal procedure for flying in the hours of darkness"), túl későn realizálom, hogy a bojlert nem kapcsoltam le (3.hiba), aztán átvillan az agyamon, hogy a trolit vajon rendesen befékeztem-e (4. hiba), a biztonság kedvéért elhúzom előle a lábamat, mindezt a másodperc törtrésze alatt, abban a pillanatban DÁJNG a troli kicsapodik, neki a jumpseatnek, az újságok meg borulnak a fejemre. Ha nem volnék hanyag és megbízhatatlan munkaerő és a kijelölt helyemre ülök le, a kényelmes lábtartós ülés helyett akkor mind a két lábam eltörik és most valószínűleg egy kelet-lengyelországi szocreál kórházban várnék a térdműtétre, úgyanis a troli pont oda csapódott, ahol ülnöm kellett volna.. Kicsit besokkol ez a gondolat, Emily hangot is ad neki, hogy még jó, hogy eggyel arrébb ültem..
A hazafelé út hasonlóan kaotikus, a lányok nevetgélnek, az első tiszttel flörtölgetnek, én nem bírom mások jelenlétét állni és hátra megyek sudokuzni estébé.
Leszállunk, telefon bekapcs, gyorsan írtam Patricknek, hogy haza tud-e vinni, hazatud, mondja én boldog vagyok, s lám. Sms Jamie-től: "So do you wanna meet up soon :) x" a befejező rész és én újfent majdnem a plafonon vagyok az adrenalintól.
A napvégi szokásos cigi után Patrick hazaliftez, én be a mackóba és irány futni, mert úgy érzem, hogy a szoba nem bírja megtartani azt ahogyan most érzem magam és a négy fal csak kidőlne a hatalmas szívemtől.
Eleve az 5. napom zsínórban, mint a kitaposott fekália úgy éreztem magam egész nap, jól el is közösültem az időt mindennel. 3-kor indultam a buszmegállóba, hogy odaérjek fél5-ös reportomra. Az Emma nevű újonccal kávézgattunk a terminál előtt. Na ez volt az első hiba. Aztán stíröltem az "arrivals"-t, felálltam elindultam, mondtam Emmának, hogy majd jövök, mentem, mentem, majd hirtelen meggondoltam magam és a másik bejáraton mentem be.
Ő meg szembejött.
Intermezzo: hirtelen nem is tudom, hogy Jamie-vel kapcsolatban hol maradtunk le, de a lényeg a lényeg, hogy múlt hét szerdán elutazott az éves ibizai nyaralására a haverjaival, előtte 3 hétig nem láttam, 2 hétig életjelet sem adott, aztán egy félig viharos-cinikus sms-zés keretében "váltunk el". Hála a jó égnek, hogy 5 napot dolgoztam a héten, világbajnok voltam a "nem gondolok rá" c. versenyszámban és annyira jól ment, hogy már magam is elhittem, hogy elfelejtettem. Intermezzo vége.
Erre ott jön szembe, majdnem elsétál mellettem észrevesz, meglepetés és - asszem mondhatom, hogy - boldog mosoly az arcán, megragadja a kezemet és vígan köszöngetünk, hello, hello, háj. Én a súlyt az egyik lábamról a másikra helyezem, érzem, hogy a térdem annyira remeg, hogy alig bírok ránehezedni. Ezt képtelenség nem észrevenni, fut át mogyorónyi agyamon, úgyhogy jobb híján kifeszítem mindkét lábam cövekmódjára és úgy állok ott mint egy hivatásos balfasz. Biztos, hogy ki sem húztam magam és tudom, hogy idegesen vihogtam.
Én: "You got back!" - asszem sikerül atomjól megjátszani a meglepetést, mintha nem tudnám kurvára jól, hogy ma érkezik vissza.
ő: "Yeah, just now..."
Én: "So where is the tan?" - hahaha touché, ez direkt volt, tudom, hogy imádná, ha le lenne barnulva, úgyhogy ezzel most bevittem a jobbhorgot. Közben végignézek rajta és sajnálattal konstatálom, hogy úgy néz ki mint a kibaszott Adonisz, csak jobban, én meg kibaszott hupikék egyenruhában állok ott még mindig a beszart pózban.
ő: "Oh, actually i thought I was quite brown" - mondja, látom, hogy elértem a hatást, kicsit meghökkent színlelt magabisztos cinizmusomon és kicsit csalódott is, mert elhiszi a hazugságot.
Én "I'm only joking you are brown (ideges vihogás). So how was it, was it amazing?" úgy érzem, hogyha beszélek, akkor elterelem a figyelmet nevetségesen reszkető végtagjaimról.
ő "It was fuckin awesome" - mondja, oldalra néz, aztán rám - "what you doin here? Where you off to?"
én: "poland"
ő "Where?"
én "Poland."
ő "Poland?"
én "YEah" közben az agyamban - kibaszott jó hogy egy éve élek itt és annyit nem ért meg tőlem egy natív, hógy PÓLEND..
"What time?"
én "ummm" felemelem a kezem, ránézek az órámra, a csuklom amplitúdója a nevetséges maximumot súrolja, lecsapom a kezem a csípőmre és a teljesen légből kapott "About an hour" kifejezést böfögöm ki.
ő "So what are you doing in here?" - áh szóval azt kérdezi, hogy mit keresek az "arrivals"-ban.
én "just came to get some stuff" hülyén a Spar felé bökök
ő "Stuff?"
én "Yeah"
ő "You came to look for me. Hahaha, only joking" megérinti a kezem ahogy nevet "I'm just gonna get some food" - mondja és a pékség felé bök, elindul. Én totál nyomorékan állok a totál retardált törpikék egyenruhámban és elindulok az ellenkező irányba a Sparba, "oké", mondom, menet közben visszenézek, ő nem néz hátra, nyilvánvalóan azt hiszi, hogy mögötte vagyok. Berontok a Sparba és felkapom a polcról az első dolgot ami a kezem ügyébe kerül, történetesen egy red bullt, szerintem 3 másodperc alatt habosra ráztam fel remegő kezeimmel, fogalmam sincs, hogy mit csinálok, mért a Sparban állok két 91 éves bácsi mögött egy robbanáshatáron lévő Red Bullal, ahelyett hogy a pékségnél jófejkednék és flörtizálnék. Kémlelek a hátam mögé, látom ahogy Jamie elindul kifelé, közben engem keres a tekintetével, de a félhülye integetésemet nem veszi észre. A szaros Red Bull 1.45, csak tizesem van, majdnem ráordítok a nőre hisztérikusan, hogy tartsa meg a visszajárót, de aztán jobb eszemhez térek, udvariasan megvárom amig kipötyögi. Kibotorkálok a kijáraton a szabad levegőre, de Jamie-t elnyelte a föld a haverjaival együtt.
Idegrohamban visszatrappolok a "departures"-höz, közben két kortyban lehúzom a REd Bullt -második hiba. Irány be a crew roomba, alig bírok menni, a kávé+RB kombó a hét legszarabb ötlete volt, úgy érzem, hogy minden sejt le akar pattogni a testemről és hogy egyszerre vagyok jelen a helység minden pontján, ugyanabban az időpillanatban, Aimeenek smsezek, próbálom újraélni az eseményeket és elképzelek egy varázslatos dimenziót ahol, ez az egész szitu nem úgy jön le, hogy a párbeszéd közepén szó nélkül otthagytam a csába.. Végül neki magának is írok egy üzenetet, hogy hihi-haha, upsz, bocsika, estébé.
Briefing után irány a repcsi, várjuk az utasokat, Emily megjegyzi, hogy milyen csöndes vagyok. Én szabályosan úgy érzem magam, hogy nem tudom a húst a csontjaimon tartani és az egyetlen módja annak, hogy ne mozduljak szét négy dimenzióba, az az, hogy egy kiválasztott pontra bámulok és halottnak tetem magam, miközben az agyam és a szívem úgy dübörög mint egy rohadt dobszóló.
Nagy nehezen felpakoljuk a köcsögöket, fel is szállunk, minden halad ahogy kell, leszámítva, hogy nem tudok semmire odafigyelni, elejtek mindent, a sudokut azt nagyjából 27 másodperc alatt töltöttem ki, annyira pörgött az agyam, de munka-wise, mint egy agyhalott karalábé úgy teljesítettem. Kísértetiesen ismerős ez az érzés, Firenze óta (7 éve!!) nem éreztem így. A "bárcsak vissza tekerhetném az időt" kétségbeesése és tehetetlensége az ami futkos a gerincvelőmön, ami előttem majdnem ismeretlen érzés, mert nem hiszek se a megbánásban, se a hasonló faszságokban, mert szerintem minden halad a maga útján, nekünk pedig legjobb képességünkhöz mérten alkalmazkodni kell a körülményekhez és a legjobbat kihozni amiből csak lehet.. De ez egy másik bejegyzés témája.
Landoláskor leültünk a helyünkre, villany lekapcs (ez "normal procedure for flying in the hours of darkness"), túl későn realizálom, hogy a bojlert nem kapcsoltam le (3.hiba), aztán átvillan az agyamon, hogy a trolit vajon rendesen befékeztem-e (4. hiba), a biztonság kedvéért elhúzom előle a lábamat, mindezt a másodperc törtrésze alatt, abban a pillanatban DÁJNG a troli kicsapodik, neki a jumpseatnek, az újságok meg borulnak a fejemre. Ha nem volnék hanyag és megbízhatatlan munkaerő és a kijelölt helyemre ülök le, a kényelmes lábtartós ülés helyett akkor mind a két lábam eltörik és most valószínűleg egy kelet-lengyelországi szocreál kórházban várnék a térdműtétre, úgyanis a troli pont oda csapódott, ahol ülnöm kellett volna.. Kicsit besokkol ez a gondolat, Emily hangot is ad neki, hogy még jó, hogy eggyel arrébb ültem..
A hazafelé út hasonlóan kaotikus, a lányok nevetgélnek, az első tiszttel flörtölgetnek, én nem bírom mások jelenlétét állni és hátra megyek sudokuzni estébé.
Leszállunk, telefon bekapcs, gyorsan írtam Patricknek, hogy haza tud-e vinni, hazatud, mondja én boldog vagyok, s lám. Sms Jamie-től: "So do you wanna meet up soon :) x" a befejező rész és én újfent majdnem a plafonon vagyok az adrenalintól.
A napvégi szokásos cigi után Patrick hazaliftez, én be a mackóba és irány futni, mert úgy érzem, hogy a szoba nem bírja megtartani azt ahogyan most érzem magam és a négy fal csak kidőlne a hatalmas szívemtől.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)