Fiúk az életemből VII.

András.
Tesóm nagy szerelemben és jegyességben élt éppen amikor András a képbe került. Mármint már a képben volt évek óta, a Közgázról jó barátok voltak, de akkor egyszercsak hirtelen egymásbaszerettek, eljegyzés felbontva, András az első randin térdreborulva megkérte Zsófi kezét a körúton, az időpont maradt csak a vőlegény személye változott. Andrásról az első benyomásom az volt (akkor tizenkevés évesen amikor még csak spanok voltak), hogy elég intreszting figura, flegma és nemtörődöm, a stílusa pedig hagy némi kívánnivalót maga után. Aztán amikor elkezdtünk több időt együtt tölteni (bontakozó szerelmük hajnalán), akkor megkedveltem. Nem tudom, csak azért, mert tényleg kedveltem, vagy csak Zsófi miatt, de talán ez nem is lényeges már.
András szökdécselve megy le a lépcsőn, hogy az ember minden pillanatban attól retteg, hogy a következő fokon megcsúszik és nyakát szegi. Számára a gyalogos átkelőhely léte és használata ismeretlen fogalom, ha jön autó, megáll, ha nem jön, átmegy. Az ujjaival imád dobhártyszaggatóan dobolni, ordítva böfögni, a lehető legalkalmatlanabb pillanatban gitározni/zongorázni és bútorokat pozdorjává püfölni ha a Barca játszik.
Ezenkívül András istenien főz (ISTENIEN), nagyon intelligens és a látszat ellenére nagyon mélyérzésű. Évekig éltünk egy háztartásban, amiről egyébként az a véleményem, hogy egy hálátlan kis dög vagyok, mert talán még most sem fogtam fel, hogy ez mit jelent, mennyi áldozatot és kompromisszumot követel valaki(k) részéről, hogy befogadjanak valakit, családi kötelék ide-oda. 2006 augusztus 5-én került sor a világ legjobb lagzijára, ahol füstölt talpunk alatt a padló.
Tudom, hogy András nem egyszerű. Bonyolult lélek és nagyon erős személyiség, de szerencsére ezzel együtt jár, hogy nagyon erős jellem is. A 27. szülinapi buliján mindannyiunknak elő kellett adni kedvenc sztorinkat Andrással kapcsolatban, csak úgy repkedtek a viccesebbnél viccesebb történetek én meg jól beégettem magam egy érzelmessel (awkward silence), de nem számít, mert akkor is az a kedvenc emlékem róla, úgyhogy hadd állítsak itt is emléket neki:
Nem tudom már, hogy melyik évben és pontosan merre tartottunk nagyságos Budapesten, de valahova nagyon mentünk, villamossal. Felszálltunk és a villamos folyosójának közepén egy nagy szatyor-táska hevert, ami egy csöves bácsihoz tartozott, aki gondterhelten aludt a széken. A táska nyílván kiesett a kezéből észrevétlen, de minden utas átlépte, vagy undorral bökdöste arrább a cipője orrával. ANdrás szemrebbenés nélkül felemelte a szatyrot és a csövesbácsi egyik karja alá helyezte olyan finoman, hogy az fel sem ébredt. András nem vágyott dícséretre, valószínűleg fel sem fogta, hogy ez a tett mennyi emberségre vall, de én akkor, bármit is hittem, vagy gondoltam addig róla, tudtam, hogy ez az emberség az amiért szeretem és örülök neki, hogy ő lett a mindig áhított "báty" és boldoggá tesz, amiért a családom részévé vált.
Plusz Csani. Csani miatt is eléggé szeretem, Csani eléggé adja.

The ice inside your soul.

Nehéz objektívnek lenni. Az ember szubjektív lény és nagyon kevesen tudják mások helyzetébe belelovallni magukat.
Én személyszerint a saját személyes kis tragédiáimat a világ legmegrázóbb történéseiként élem meg, és mindenki más problémája eltörpül az én pillanatnyi szívfájdalmam mellett. Persze emellett kitartok ama meggyőződésem mellett, hogy jó hallgatóság vagyok, figyelek arra amit elpanaszolnak nekem és reagálok is, legjobb tudásom szerint. Persze ilyenkor mindig tökre parázok, hogy amiket mondok, azok bődületes klisék és semmi hasznuk..
Na mindegy a lényeg, hogy vajon az ember ezt is a szüleitől tanulja el? Hogy mennyire érzékeny? ANyukám nagyon mélyérzésű, szenzitív ember, mindent nagyon a szívére vesz, főleg az őt érő sérelmeket, szóval gondolom, hogy tőle örökölhettem én a szuperérzékenységemet. Aztán amikor olyanok történnek, hogy a pénteki buliban összefutok Jamie-vel, akiről szentül hittem, hogy életem szerelme és lelkitársam s aki ennek ellenére szemrebbenés nélkül "nem vett észre", majd elkerült, végül pedig mikor én köszöntem rájuk, akkor teljes mértékben ignorált, akkor - persze egy éjszakányi fuldokló zokogás után- próbálok arra koncentrálni, hogy ez más szemszögéből mekkora hangyafasznyi és jelentéktelen semmiség. Akármilyen hihetetlen, de ez kicsit megnyugtat. Szarok a könnyekre és mindenki kapja be, egy kibaszott rokksztár vagyok..

No bars.

Tegnap hajnali negyed 8-kor ébresztett az a drága crew control, hogy toljam be a seggem dolgozni, csak egy Dinard-és-visszára. Így is tettem, Patrick befuvarozott szépsségessen. No2 voltam, viszont egy darab bar nem volt a gépen, üres volt az egész, se kaja se pia, semmi. Így mind a két szektort végig csilleltük hátul, se menu card, se service, se scratch-card, semmi. Fél 2-re otthon voltam. Így minden napot bírnék csinálni.

No-one will hold me like you used to.

Lenyűgöz és megijeszt egyszerre, hogy milyen rövid idő alatt meg tud változni minden, a körülmények, a barátok, az emberek, az élet. Pontosan egy évvel ezelőtt minden ugyanolyan volt. Pontosan egy évvel ezelőtt március 2-án, szerdán minden ment változatlanul a megszokott mederben. Nem tudtam, nem tudhattam, nem számíthattam rá, hogy mi fog történni. Aztán majdnem pontosan egy évvel ezelőtt március 3-án, csütörtökön elmentem Pavelékhez, akik akkor még a Sovereign Court 2-ben laktak, Veronikával és Paloval bulizni készültünk, de ők - szokás szerint - bepunnyadtak, így én is hazaindultam, amikor Miguel, a legelső barátom EMA-ban smst írt, hogy az új csajával bulizik, menjek oda.
Azóta Miguel hazament Máltára, Pavel felmondott, átköltözött Castle Doningtonba és Kanadába készül.
Majdnem pontosan egy éve, március 3-án, csütörtökön elmentem a Revolutions-be Miguelékkel bulizni. A sörkertben cigiztem, egyedül. A vállam fölött felpillantottam a lépcsőn mellettem álló fiúra, aki egy fehér polót viselt, amerikai záslóval és kondorkeselyűvel és a szeme sarkából engem figyelt, azzal a szemtelen félmosollyal, amit utána annyira megszerettem és meggyűlöltem. Ott, abban a pillanatban nem tudtam, hogy megváltozik minden, a körülmények, az élet és még én is.
Majdnem pontosan egy éve már, hogy megváltozott minden, máshol élek, mások a barátaim, más lettem én is. 2011 a változás éve volt. Számomra. Elköltöztem. Megjártam a Kanári-szigeteket, kirúgtak majd visszavettek az egyetemre, a nővérem terhes lett, a barátnőm szintén babát vár, én pedig összetörtem és minden ugyanott tart mint pontosan egy évvel ezelőtt március 2-án, de még is minden megváltozott. Az arcomról lecsorgó könnyek részben a szomorúság könnyei, a csalódottságé, de nagyrészben a düh könnyei, mert megvetem magam, hogy ugyanaz lettem, akit lenéztem, hogy nehéz tovább lépni, hogy ahelyett, hogy leráznám a az összetört szívem morzsányi porait és hamvaimból főnixként új magaslatokra törnék annyira fáj az elfogadás és a beletörődés és néha még az oly nagyra tartott büszkeségem is elfolyni tetszik.
Holnap március 3. Új nap. Új élet?

February Spring.

Tegnap hála Istennek kirángattak az unalomból, délután átjött Sum, meg Carla és Négyesben (Patrick is csatlakozott)elmentünk kajálni az Orange Treebe, jól kipletykáltuk magunkat meg esküvőt terveztünk, Sumnak is, Carlanak is jövőre lesz minden valószínűség szerint. Sumnak tradicionális indiai esküvője lesz száriba meg midnen. A vőlegény jelölt elég jó fejnek tűnik, nem egy begyöpösödött maradi csávó, mindent enged Sumnak és elég jól megvannak. Érdekes ez, hogy valakinek ez tök normális legyen, hogy nem mehet hozzá akárkihez, hanem ugyanolyan valássúnak és "fajtájúnak" kell lennie mint az ara, meg a két családnak is kölcsönösen el kell fogadni egymást. Persze a házasság előtti szex, meg hasonló elvetemült cselekmények mint alkohol fogyasztás szigorúan tiltottak (nem mintha Sum zavartatná magát).
A csajok 6 körül hazamentek, én meg lebeszéltem az ír Jamie-vel, meg a csókájával egy sört a Phantomban. Jót dumáltunk, meg röhögcséltünk, ír Jamie csókája nagyon cuki (Callum), nagyon jól kijövünk. 11 körül jöttem haza, aztán átjött Danny, dumáltunk kicsit, meg vihorásztunk egy darabig, de elég hamar elaludtunk. Reggel gyönyörű napsütésre keltünk, Danny elhúzott az iskolába, én meg bementem a városba mászkálni egy-két arccal vasalás meg házimunka-végzés előtt. Nagyon szép idő van, egy kardigánban rohangásztam. Most is itt ülök a kertben a retro garden-bútorzaton, eléggé adja.
Jó páran mostanában jönnek vissza.. Jó páran pedig örökre elmennek. Páran elmennek Mallorcára, Ákost és Sándort is kirúgták a közelmúltban sajnos.Pavel is, Rex is felmondott, Zsani is, bár velük a szilveszteri balhé óta nem nagyon beszéltem. Elég fura, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok. Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy Patrickkel és Aiméevel legjobb barátok leszünk, Egy éve még Jamie létezéséről sem tudtam. Hm. "Érdekes dolgok ezek".