Run fast for your mother.

Teljesen kész vagyok, a szabadnapjaimon semmit sem sikerült pihenni, mert:
Hazamentem Magyarországba másfél napra. Szombaton Dublin-Málagát nyomtunk egí közepesen szar crew-val, nem voltm magamnál egésznap, mivel körülbelül 5 ponton mehetett volna félre a hazaérkezésem, ami valahogy csodával határos módon mégsem történt meg. a gépem 20.30-kor indult Lutonból, 19.40-re értem a vonat állomásra, ahol is szentül meg voltam győződve arról, hogy le fogom késni a gépet, főleg amikor a security checken egy 120 éves bácsi elkezdte tesztelgetni a SANEX márkájú méltán elsimert tusfürdőmet, majd 19.57-kor előbaszott egy orbitál kódexet és reszkető kézzel elkezdte beletolni a termékről szóló részleteket. Majdnem sírva fakadtam, de hiába volt a nagy stressz, mert késve indult a gép. Wizzairrel mentem és pont el volt csesződve az mp3-am, úgyhogy egész úton volt alkalmam szakmai szemmel mérlegelni a társaságot. Elég sok a különbség, főleg mert ők Airbusszal nyomulnak, nem Boeinggel, mint mi és az egész crew magyar volt. Éjfélre értem Budapestre, ahol mérlegeltem a BKV lehetőségét, de a miniszoknya-KőbányaKispest kombináció nem tűnt túl nyerő ötletnek, úgyhogy taxiba vágtam magam és potom 5400 HUF-ért elhajtattam Csabiékhoz. Ekkor még mindig 24 celziusz fok tombolt a városban, azt hittem megfulladok.
A viszontlátás szolid volt, de boldogságos (az én részemről biztosan), Bogdán barátnőjével is volt alkalmam végre megismerkedni, aki abszolút elérte az elvárásokat, Bogdán állati jól néz ki és még sört is ivott, úgyhogy kezd a jobbeszéhez térni. Csabi hősiesen kitartott az erkélyen míg én cigiztem, majd befutott Tibi és Tomi is, akik az Ájron Méden koncirólérkeztek. Mivel én 5kor tovább álltam úgy döntöttem felesleges lefeküdni, a fiúk pedig nagyon aranyosak voltak, szenvedtek velem. Mindenkit pontról pontra végigkérdeztem, de hát ezek nem tudják mi a pletykálás, annyit sikerült megtudnom, hogy Andrisék lakásfelújítanak, Dávid pedig "Törökbevan". Jó volt együttlenni, bár egy klasszikus sújtás lett volna az igazi, de majd októberben..
Nagy ölelések után pedig elporzottam a Népligethez és feltettem a seggem a szekszárdi buszra. Az utat persze végig aludtam, ami nagyon kellett már. Anyukám kijött értem Szekszárdra majd onnan mentünk Mohácsra. Beszélgettünk, nevettünk én meg már állatira izgultam, hogy a testvére(i)met és Csanit újralássam, hiszen május közepe óta nem láttam színüket. A viszontlátás nagyon boldog volt, Csónsz továbbra is a legnagyobb arc és a szívem közepe, forevör. Szépen lassan érkeztek a többi vendégek, unokatestvérek, nagyim, estébé, majd eltávoztunk a Szt János (Szentdzsón) étterembe édesanyám és FÉRJE (!) friss házasságát megünnepelni. Teljesen jól tartottam magam, a kaja isteni volt, sikerült botránymentesen (félig-meddig..) végigcsinálni az egészet. Az unokatesók irtó cukik voltak, tisztára éreztem, ahogy a kisebbek (főleg a 11 éves Dalma) oda-meg vissza vannak felnőtt és jófej unokanővérüktől (az én vónák amúgy).
5-ig tartott az ortály partály, majd hazaszállingóztunk. Én annyit zabáltam, (amennyit szoktam), mint egy disznó. Másnap még mindig félholtan, ámde 8 óra alvás után szépen lassan összeszedtük magunkat és irány Pest. Andrást elvittük dolgozni, mert valakinek lét is kell keresni, Zsófiék pedig elvittek engem a reptérre, ahhol -számomra- szívettépő búcsú után visszaindultam a "normális" életembe. Itthon jobbára semmit nem csináltam, korán lefeküdtem és végre aludtam egy csomót.
Kedden kezdődött az új munkahét, 12.35-re kellett mennem, a buszmegállóban találkoztam Kasiaval, egy barátnőmmel, aki azzal a rossz hírrel fogadott, hogy együtt repülünk és Chris lesz a No1. Chrisre talán még emlékeztek, ő volt az első supernumerary-mon. Ráadásul Kasia és Chris nem annyira szeretik egymást, előre rettegtünk, hogy ma kit fog offloadolni. Csodákcsodája állati jól elvoltunk, Chris végig aranyos volt és csomót beszélgettünk, meg együtt stíröltük a faszikat, nagyon jó nap volt. Szerdán, azaz tegnap szintén vele voltam, Zsanettel és Mathieu-vel, ami azért volt szops mert M. lóf*szt nem csinált egész végig és minden hülyeséget nekem kellett végigkínlódni, plusz a végén a barom zsani szarul számolta meg a font bankjegyeket (én az eurót számoltam) és én lettem lebaszva, hogy miért nem double checkeltem blablabla. Na mindegy, azért nagy szeretetben váltunk el és el se akartam hinni, hogy két állati jó napot nyomtam végig Chrisszel.
Ma Málagában voltam (a változatosság kedvéért) és olyan őrületesen durva volt, mint még soha, az utasok őrjöngtek, egyfolytában vodkát és sört követeltek, ráadásul volt egy súlyosan allergiás kislány a fedélzeten, akinek a szülei azt hitték, hogy majd magamtól kitalálom, hogy a gyerekük meghal a mogyorótól és jól lebasztak, hogy azonnal hagyjuk abba bárminemű mogyorós cuccok eladását, mert a gyerek belélegzik aztán itt a vége fuss el véle. Hála istenek egyben hazaértünk, de a holnapi hsby úgy kell mint egy falat kenyér..
Otthon mivan?