Nyugi doki!

Az elmúlt hét eseménydúsan telt, csak valahogy nem akaródzott írnnom. Egy hete Zsanival csaptunk egy sirls night out sújtást, ami úgy nézett ki, hogy átzúztam Nottinghambe, elmentünk hozzájuk ott boroztunk és pletykáltunk. Zsani love interstjét már említettem. Egy kolléga, különböző okok miatt nevezzük csak Rexnek. Minden szép és jó, egy bibi van, hogy Rex nős. Nincs véleményem. Ennek ellenére vígan összejár Zsanival, állítólag ott akarja hagyni az asszonyt miatta. Egy nagy messz az egész sztori. A faszi amúgy kurva aranyos és halál jó fej, de hát minden pasi görény féreg ezt már eddig is sejtettük.. Na végül kettesben beszeltünk a városba, dumáltunk meg koktéloztunk végül egy egyetemista buliban kötöttünk ki (az egyetemisták most jönnek vissza. Loughboroughba is, mindenhol hatalmas a zsongás, a héten kezdődött a suli), ahol tonnástul mozogtak a kurvajó faszik, majd kiesett a szemünk, vcsak úgy kapkodtam a fejem. Büszkeséggel töltött el, hogy többször is elhangzott a kérdés "are u a fresher?" amire csak sejtelmesen ingattuk a fejünket :D
Épp a táncparkett közepin raktuk az ipart mikor besétált egy félisten a haverjával, akiről konkrétan nem tudtuk levenni a szemünket. Zsani felváltva ordítozta, hogy "halálosan bebasztam" és "kell nekem az a faszi" mondatokat. Végül egyszer csak a srác integetett a másik sarokból, hogy menünk oda. Na nekem több se kellett, odaráncibáltam Zsanit, bemutatkoztunk, Eliot és Tom, Orsi, Zsani. Az fel sem merült bennem, hogy én nyomuljak a csávóra, az nbizalmam ehhez nekem zérus, úgyhogy Zsanit lobbiztam orrvérzésig. A srácok 19/20 évesek voltak (a kedvencem..), nagyon cukik és jó fejek, Eliot 2 méter ( 200 cm, igen, nem túlzok). Elvihogtunk, majd kibasztak a helyről, úgyhogy elmentünk a két taghoz. Én a Tom nevezetű taggal beszélgettem, aki azt se tudta hová legyen, minden árot szexuális interakciót indítványozott, de igazából egész este az exnőjéről sírt (kurva édes brit akcentussal), úgyhogy az én estém meg volt pecsételve. Zsanett flörtizált Eliottal, csóki, ölelgetés. Végül reggel elhúztunk haza, egész nap agónia, másnap meló. A hét viszonylag gyorsan eltelt, de nem volt stresszmentes, beteg voltam végig, satöbbi.
Tegnap a crew roomban összefutottam Ákossal (aki éppen Rékával volt, khm..) és abban maradtubnk, hogy "majd felhív, hogy az offon lógjunk". Mondtam oké, persze. pff.
Ma Ibizát is megjártam, kurva stresszes colt, halál fáradt vagyok, de vége a hétnek, 2 nap off, lazulás. A szobámhoz képest egy disznoól maga a pláza hotel.. mindent beterít a haj és a koszos ruhák, isteni..
Végezetül ime két kép az isteni csajos esténkről:
Én és Zs.:



Zs. és az isteni Eliot:

Beteg vagyok.

Tegnap reggel az Amber Roomsban együtt reggeliztünk páran, mert Estefania itt volt Bristolból. Sajnos Cézárral már szakítottak, de örültem, hogy mi megtartottuk a barátságos viszonyt. Ott volt Matias, Israel, Patri, meg még mások is. Később Ákos is befutott. Visszafogodtan kommunikáltam vele, inkább Steffel voltam elfoglalva, meg Israellel beszélgettünk, hogy mikor menjek vele Malagába. Nagyon fincsit reggeliztünk, igazi angol reggelit, állati jó volt és viszonylag olcsó (ide majd Timit is elviszem). Ákos megdícsérte a sálamat, megígértette velem, hogy legközelebb együtt menjünk Bristolba, meg hülyeségeket kérdezgetett. Nem tom hova tenni a faszit. Legjobb is lesz így kezelni, hogy ott lebeg valahol a normális és kiszámíthatatlan között.
A nap további részében szexisre rekedtem, kifújtam 30 liter taknyot és legurítottam másfél liter teát, de még mindig beteg vagyok. Megnéztem pár filmet, irkáltam egy keveset, a depresszióról olvastam tanulmányokat és cikkeket. A depresszió nagyon veszélyes dolog. Betegség. Sajnos a családomban örökletes (ez nem hülyeség, a depresszióra való hajlam a génekben van) a női ágon (egyébként 4x annyi nő szenved depressziótól mint férfi, rohadjatok meg.. se mestruáció, se gyerekszülés, se katonaság.. túl könnyű az életetek). Anyukám édesanyjának 9 testvére volt, ebből hárman voltak lányok. A legidősebb, Bözsi kereszt (mindenkinek ő volt a kereszt anyja, azért "kereszt") kútba ugrott, nagymamám húga, Nusi (Bence nagymamája) 1996-ban halt meg, ő még egy diabétesszel is meg volt spékelve. Nagymamám még él (hála a jó Istenkének), de egyértelműen láthatóak rajta a tűnetek. Nem eszik, folyton csak károg, semmi nem jó. Mindenki hülye, senki nem tud semmit rendesen csinálni. Nem tud örülni semminek..
Édesanyám egyik unokatestvére ha jól emlékszem 2003-ban egyik hajnalban felöltözött, levelet hagyott és leugrott a veszprémi viaduktról, maga után hagyva férjét és 6-7 éves kisfiát, a másik unokatestvére úgy-ahogy ki tudott lábalni, ki tudja mennyi időre. Anyukám másfél éve szenvedett tőle, fél éven át, képtelen volt bármit is csinálni. Az ágyban feküdt egész nap. Nem evett, nem aludt, nem beszélt. Szerencsére jött Pisti, aki azóta már a férje (hihihi). A lényeg, hogy biztos vagyok benne, hogy Anyukám végleg meggyógyult, újra van motiváció, újra a kezébe vette a dolokat. A legbántóbb az volt a betegségében, hogy pont ő, aki olyan határozott, erős, akaratos, mindenre képes, aki mindig uralja a helyzetet, saját bevallása szerint "összecsaptak felette a hullámok", és ennyivel el is intézte a dolgot, nem akart orvoshoz menni, nem akart beszélni. Szerencsére ezen már túl vagyunk.
Viszont nagyon félek attól, hogy mi lesz velünk. Na jó nem félek, nem gondolkozom ezen naphosszat, de azért szoktam rá gondolni. Azt hiszem teljes biztonsággal mondhatom, hogy Zsófit sosem fogja utolérni (nem akarom kihívni a sorsot vagy ilyesmi), a tesóm túlságosan kiegyensúlyozott, túlságosan boldog, céltudatos, mindig megkapja amit akar, már révbe ért, megtalálta az ún. igazit (mpfuájjj :D) és van egy kisfia aki a legkúlabb arc a világon. Zsófi túl boldog. Magamon érzem a hajlamot. Már 14 éves koromtól éreztem. Néha pörgök 100%-on, semmi nem számít, őrjöngjünk. Néha napokig, hetekig semmi. Otthon, elredőnyözött szobában, filmnézés, ágyban evés. Semmi iskola,semmi motiváció.
Most jól érzem magam, kiegyensúlyozottnak. De néha elfog újra az a régi érzés. Bezárni a szobaajtót és egész nap csak egyedül, filmeket nézni, vagy olvasni, szarni bele! Mi lesz ha elmúlik az újdonság ereje, az új hely, új emberek? Mi lesz ha nem tudom majd leküzdeni? Mi lesz ha nem leszek olyan erős mint Anya?
Megértem ezt a betegséget, amikor a mélyén vagy, nem számít hányan és mennyire szeretnek, nem számít, hogy lehetne változtatni, nem számít, hogy az életben annyi kaland vár még, annyi mindent amit meg kell tenni. Mindez eltörpül amellett, hogy az élet sivár, és végül is a nap végén nincs melletted senki, hanem tök egyedül ülsz a sötét verem mélyén és azon gondolkodsz, mit rontottál el. Tegnapelőtt egy Knock nevű helyre repültem Írországba. Vastag örvénylő felhőtakaró gomolygott a fejünk felett, szitált az eső, ködös volt minden. Annyira szomorú volt és csodálatosan szép, hogy nem bírtam levenni a szemem a tájról. Nem bírtam egésznap szabadulni a gondolattól, hogy egy ilyen hely lenne való nekem. Teljesen egyedül, séta az esőben, szürkeség, egy új én, ahol az lehetnék aki csak lenni akarok..

Beteg leszek

Világ legsemmilyenebb napja volt, egész nap itthon voltam, 17.45-re mentem a reptérre. Berlin, oda-vissza. Zsanett love interestje volt a no1, egész végig sikítva röhögtünk és a keptint parodizáltuk, akinek hajszerkezete nikkárterét kenterbe verte, őszülő mellszőre és hasig dekoltált inge miccsbjukenent elküldte a halálfaszára, a 10 fokos éjszakában konstansan homlokon figyelő napszempa pedig viccet csinált mindenből amit értéknek tartok ebben az életben. Minden sima volt, kivéve amikor hazafele jövet, 10 perccel landolás előtt szóltak, hogy valaki rosszul lett. Én érkeztem elsőkéne a helyszínre, így a helyzet engem tett volna az ún. first aider-ré (ez a procedure), de én teljesen megfingottam a szituban. Ezt már régebben is tudtam magamról és egy bizonyos pszichológia kurzus pedig alá is támasztotta, hogy bár míg elmélet síkon kurva brilliáns vagyok, a gyakorlati életben egy hangyapete sikeresebb nálam. Ott álltam mint Szaros Pista Jézus nevenapján (csak szarabb szerelésben), teljesen leblokkolva. A többiek szerencsére észnél voltak, a No2. a faszit élesztgette, a No1 elővette az oxigén palackot, a No3 meg orvosért meg mentőért küldetett. Csak bámultam az öreg papát és pár másodpercig meg voltam róla győződve, hogy meghalt. Semmi életjelet nem mutatott, élettelenül meredt előre. Aztán nagynehezen feltámasztották a szerencsétlen, én nem is tudom, hogy hogyan, de végül jobban lett, a mentők is kijöttek mire landoltunk. Nem jó ez így, hogy ekkora balfasz vagyok.. Nem tudom ez mitől lehet. A pszichológia tanárnőm szerint (viva Dr Berentés Éva!) az olyan személyiségek mint én (flegmatikus-szangvinikus) elméleti szinten 100%-osan ki tudják élni magukat és be tudnak teljesülni, de a való életben totálisan funkcióképtelenek. Elég fostos. Ezzel valamit kezdenem kell, mert különben egyszer meg fogok halni emiatt..

A pláne pedig, hogy érzem hogy beteg leszek, köhögök és kapar a torkom, fáj a fejem, mintha lázas lennék. Most egy olyan szemérmetlenül kurvanagyot fogok horpasztani, hogy azt maga Kristóf Borbála elirigyelhetné.
Csóközön

Fiúk az életemből III.

Csani.
Asszem már mindannyiótoknak annyi mindent meséltem és olyan sokszor Csaniról, hogy fölösleges lenne egy ömleny monológban előadni hogy mennyire imádom és bármit megtennék érte (na tessék, már kezdem is..). Éppen aktuálisnak tűnik ma írni róla, egyrészt mert ma bújt ki a 10. foga, másrészt meg mert ma van drága testvérem, Zsófi névnapja is. Alig két éve, hogy Budapesten az egyik ibis szállodában kázvégatva beszélgettünk nővéremmel a bárban, amikor bejelentette, hogy terhes. Persze volt minden, sikítozás meg sírás-rívás, ahogy az lánytestvérek között illendő. Természetesen én ekkor még meg voltam győződve róla, hogy a gyermek lány lesz. Ennyit jósnő képességeimről. Az egész terhességet testközelből kísérhettem figyelemmel, hiszen ekkor még a Feneketlen tónál laktam Zsófiék lakásában (amit azóta is -egyik - otthonomnak tartok) Csani 2009 áprilisában született meg, a történetet mindannyian halhattátok már prezentációmba, úgyhogy azt most hagyjuk is, de azt szeretném leírni, hogy életem egyik legemlékezetesebb napja volt. Csanin persze egyből látszott, hogy mérhetetlenül intelligens, okos és gyönyörű, aztán mikor pár nappal később kézbe is vehettem az fantasztikus volt. Soha nem voltam túlzott közelségben egy kisbabával, persze voltak kisunokatesók, meg ilyesmi, de akkor még magam is gyerek voltam, így, félig felnőttként, a saját testvérem kisbabáját fogni teljesen más volt. Ahogy telt múlt az idő, maga Csani (=Csónszi, Ninja) is egyre szórakoztatóbbá vált, szépen lassan lehetett vele interaktívkodni, kommunikálni, pacsit adni. Egyik legnagyobb eredményemnek tartom, hogy egyik nap Zsófi azt mondta "Orsi, meg kell tanítanod Csónszit tapsolni, mert a babatalikon már az összes gyerek csinálja!". Láss csodát, pár nap alatt meg is tanultunk tipsi-tapsizni (azóta is imádjuk), először kis segítséggel, végül már teljesen önállóan, magától tudott tapsolni a babus, most meg már annyit mondok, hogy tipsi-tapsi és már veri is össze a kis kezeit. Ezenkívül magaménak tudhatom a "kanapéról való önálló - lehelletnyi felügyelet melletti - leközlekedés" című műsorszám betanítását is. Sajnos akkor már nem voltam jelen amikor Csanika megtanult egyedül járni, futkosni, de annál nagyobb öröm volt utánarohangálni augusztusban Mohácson. Az meg a legnagyobb elégedettséget és örmöt váltja ki az a ragaszakodás amit kedvenc barátomtól kapok akár skype-on akár személyesen. Nemcsoda hogy minden szkajp parti után 3 órát sírok :D

AT fotók

Mekiben a csapat



Alton Towers




Vonulás




Délutánra kisütött a nap




Marco Joanna én Cristian Lily Miguel

Alton Towers

Reggel korán keltünk Cristiannal, felvettük Marcot és Miguelt, aztán irány Castle Donington, ott találkoztunk Joannával, Jay-jel (a deputy base supervisorunk, Joanna pasija) és Lilyve (az 1. supernumerary-n írtam róla) és hetesben megreggeliztünk egy mekiben, ahol szert tettünk pár lufira is. Nekivágtunk Alton Towersnek, ami Anglia legnagyonn vidámparkja (persze egész úton héliumot szívtunk és bepisáltunk a röhögéstől). A vidámpark nagyon szép, szuperül meg van csinálva, nagyjából olyan mint a Tivoli. Kipróbáltunk mindenféle életveszélyes hullámvasutat, szellemkastélyt, a zuhogó esőben sétáltunk, fikáltunk, beebédeltünk és remekül szórakoztunk. Ez volt az első alkalom, hogy Jay-jel személyesen beszéltem 3 szónál többet és azt kell mondjam hogy nagyon nagyon jó fej. Rengeteget nevettünk és mókáztunk, beszélgettünk és sikítoztunk. Nagyon jól éreztem magam. Estére halálosan elfáradtunk, 9 körül értünk haza, teljesen kivagyok. Tegnap este felhívott Ákos, egy hetes némaság és hullaszag után, hogy itt van az apukája, béreltek autót és ők is akarnak jönni AT-be, elvinnének engem is. Javasoltam, hogy konzultáljon Cristiannal, mert én vele megyek kocsival, köszi az ajánlatot. Úgy raktuk le, hogy "akkor mindjárt felhívom Crist". Azóta nem hallottunk Ákosról természetesen.
Holnap vasárnap és pihenés, mosás ilyenek. Egy hónap múlva jön Timi, alig várom!

Nyelvpirszing.

Nagy nap ez a mai ugyanis végre kicseréltem a nyelvpirszingemet arra csodára amit tesómtól kaptam karácsonyra azzal az aláírással, hogy "bár nem értem, elfogadom". Ez a világot jelentette.

Fiúk az életemből II.

Csillagos este van és kint ülök a kerti lépcsőn, termopolár pulcsiban mindjárt befagyok, de kell ez a keresett klisé vadromantika ahhoz hogy érjek is valamit. Tükörsima napom volt, mint Bendáj feje teteje, minden ment, ahogy a nagykönyvben le van írva.
Bembi mindig is a kedvenc unokatesóm volt, amennyira vissza tudok emlékezni. Azért is vele folytatom ezt a szeksönt, mert -mert a VÉÉÉR SZÁMÍÍT!!!- éppen tegnap tegelt rólam egy amolyan hótléjm "tegeld be a barátaidat személyiségüknek megfelelően" képet fáccsén és a nevem az "elválaszthatatlanok" kategória alá került. Nos ez talán az "elválaszthatatlan" szó szótári értelmében nem teljesen igaz, de a lényeg, hogy mi ketten értjük, hogy mik vagyunk egymásnak. Lélekben mindig elválaszthatatlanok, mindig tesók, örökké. Imádom a humorát, bár néha leszárad az agyvelőm olyan fárasztó- de szerencsére a legendás Szabó Ferenc viccein nőttem fel, így már edzett vagyok. Ő az én bradám, én az ő szisztája (cisztája, höhö) és így tovább. 13 éves voltam amikor felfedeztem, hogy mennyire sokat jelent nekem a személye, az hogy milyen jó ember, mekkora szíve van. 20 éves voltam, amikor felfedeztem, hogy annyi mindenben különbözünk -de csak a VÉÉÉR SZÁMÍÍT - és pont ez az ami annyira jól összetart minket. Ezek a különbségek, amiket csodálunk, értékelünk és nagyra tartunk a másikban. Ezek mindennél többet jelentenek. Nekem. És szerintem neki is. Azért persze a közös dolgok sem utolsóak, a Dzsét klább az örök például, meg az Ny-gén az eltörölhetetlen kötelék. Neki dedikálom hát eme bejegyzést, mert azt hiszem nem mondm elget, hogy mennyire hiányzik és mennyire szeretem. Remélem bro október 20 körül Szegeden vagy mert porrá sújtjuk Szánszitit. És mivel mindenkinek szüksége van egy kis szellemi felfrissülésre, amit ez a kép bizonyára meghoz, mert csak úgy ragyog a sújtáskirályságtól, íme:



A végtelenbe és tovább!

Ez lett belőle

Csúsztatott palacsintatorta sütés eredménye

Egy halom szennyes egy fél smarni és még a folyamatban lévő palacsinták. Egy agyfasz. Hasfájás. Meg egy repjegy Lisszabonba. Nem is olyan rossz.

A pszihópinák

- szánalmasak.

Fotók BBQ

Fingom nincsen a grillezésről de ez biztos hogy nem jelent jót. (Miguel)




Mafalda és Natasha




Yoshoó



Fran, Zsanett és én.



A nagy csapat.

Wednesday is my Sunday

A mai nap nagyon jó volt, két pofra küldtem az epret-málnát és egész nap a Borbálával szkájpoltam. A mocsok kis sújtásköcsög most éppen Lisboában küldi 4 hónapig, hogy kapná be. Hülére röhögtük magunkat, sírásig, és szájkó piánkról társalogtunk órákon át. Szuper volt. Megnéztem az Ollókezű Edwardot. Szívderítő nap volt igazán. Nam az a sújtás vasárnapi fíling, hanem a "barátnőmmel vihogok naphosszat"-fíling. Ahh Lisboa..xxx

Hát akkó' ****-om

Az offok jobbára terminátor nézéssel teltek, hétfőn gakorlatilag ki sem bírtam kelni a takaró alól. Kedden Miguel a segítségemet kérte a délutáni BBQ szervezésében, bevásároltunk, invájtoltunk. Zuhanyzás meg rendrakás után elmentem Zsaniért a buszmegállóba, majd itthon összekészülődtünk és 5 körül átvonultunk Miguelékhez. Nagyon sokan eljöttek (fotók fáccsén), grilleztünk meg iszogattunk. Zsanival rengeteget röhögtünk, ottvolt a love interestje, úgyhogy volt ám eksön. Egyben megünnepeltük Fran és Stefan közelgő szülinapját, volt torta meg lufi meg minden ami kell. Frant nagyon imádom, döglesztően hot, hár hogy buzi. Elkezdett Ákosról kérdezgetni, hogy most akkor járunk-e, mondtam, hogy semmi esetre sem, mire Fran közölte amit már egyébként is sejtettem, hogy Ákos úgy adja elő, hogy én folyton írkálok neki meg rámászok, mert totál belezúgtam. Eloszlattam kételyeket és biztosítottam Frant, hogy a legkevésbé sem. Közben Zsanett már enyhén illumináltan ordított a telefonba Ákossal, hogy azonnal jöjjön már a partiba (idézem: "száradjon le a hímvessződ, ha nem jössz" - oké i may have cleaned up the conversation a little bit) én meg felírtam magamnak egy kurva nagy pofont Ákos részére. Nagyon jó volt a hangulat, mindenki pörögött. Egy darabig. Aztán mindenki bepunnyadt tök korán és leléptek. Közbe Zsani drámázott a faszival, Miguel már csak alig-alig volt magánál. Ekkor jelent meg Ákos. Gyorsan le is ültettem és előadtam neki a mondókámat, hogy kurvára tudnám díjazni, ha nem ugatérozna fasságot. Persze mint az ártatlan bárány tagadott, hogy ő nem is mondta és hú meg ha, hát persze be kell vallania, hogy valóban megfordult a fejében, hogy én többet szeretnék tőle- itt vágtam közbe, és biztosítottam arról, hogy téved, amikor én írok neki és elhívom valahová az pusztán azért van mert jó arc és jó vele együtt lógni és ennyi.Zsaninak sem kifejezetten azért írkálok, mert össze akarok vele jönni. Mire a következőt dobta be: -Akkor az sem zavar, hogy néha a Rékával is kavarok? -aszittem megölöm. Mondom nem zavar, nekem ahhoz semmi közöm. Na mindegy persze utána a Zsanettel elmondtuk mindeféle utolsó köcsögnek. Ákos -be kell valljam némileg joggal- kiakadt, hogy odarángattuk a csodálatos Derbyből a csodálatos barátaitól a halott bulinkba majd melodrámákkal övezve távozott. Mi is hazamentünk Zsanival. Ákos ezekután még nem átalott sms-t írni a "Ha legközelebb megkérlek valamire akkor az legyen is úgy" című szöveggel, mire visszakérdeztem, hogy mire gondol, annyit írt, hogy a Rékára. Mi a fasz?! Halálosan elegem van már, nem értem, hogy mi ez. Többek között ez a mozzanat is ihlette az előző nyáltenger bejegyzést, mert ilyen szar problémákkal Csabival tök jól el tudok beszélgetni. Jó lett volna egy dumaparti. Na mindegy. (Bence, bro, el se kezd, nem, nem vagyok szerelmes Csabiba és nem óhajtom visszahódítani, valamint Csongival sem fogunk soha összehzasodni. Bár ennek jobbára Csongi szab gátat :))
Ma reggel kidobott az ágy hétkor. Írtam Ákosnak egy üzenetet privátban, hogy nem tudom hovatenni a tegnapi sms-eit, ha nem akarja, hogy valami kitudódjon akkor talán nem kéne elpofázni, főleg úgy, hogy más is hallja, arról meg, hogy ki mire kéri a másikat meg mélyen hallgasson.
Elmentem a Sainsbury's-be, 25 font értékben vásároltam gyümölcsöt. Nagy köd volt, igazi meseország. Mire hazaértem már Zsani is ébren volt, hatalmas dráma van a faszijával, azt is kibeszéltük, meg az Ákost is, halálra röhögtük magunkat, hogy hát ez a buli nem egészen úgy alakult, ahogyan terveztük.. Van egy sanda gyanúm egyébként és Zsanett is megerősített, hogy az egész Réka sztori egy kamu. Ákos akkora egy habisztigép, hogy nem igazán lennék meglepve, ha kiderülne, hogy az egészet kitalálta és egy szó sem igaz belőle. De igazából nem is érdekel. Ez jó lecke is volt, meg nem is. Na mindegy, fölösleges erre több szót pazarolni. Már alig várom az októbert, Timi jön, utána megyek haza, igazi friss szellő lesz a változatosság a bepunnyadt fülledtségben.

Komolyan mintha nem melóhely lenne, hanem hájszkúl dráma.

Mai terveim: egésznap takaró alatt döglés és valami kurvamenő akciófilm nézése, szívesen várom a javaslatokat!

Fiúk az életemből I.

Na most.
na most van az, hogy csabi úgy hiányzik mint egy falat kenyér. hogy tudom hogy a vele való beszélgetés az életemet oldaná meg.mert az életemet oldaná meg ő. mert senki sohase annyira nem tudja mint ő. de már sosem lesz ugyanaz. sohase. nem. pedig úgy kéne mint egy falat kenyér.

Írói karrierem

Kiskoromban írónak készültem. Mindig is imádtam a fantáziabirodalomban barangolva történetetket kitalálni. 14-15 éves koromban irkáltam is sztorikat, saját élményeimen alapulókat, de valahogy sohasem éreztem őket elég jónak. A nővérem aki nem csak matekzseni volt, hanem országos novella-versenyt is nyert 18 éves korában aztán elvette a kedvem az írástól évekre. Ne értsetek félre, teljesen akaratán kívül. De amikor elolvastam az ő novelláit, amik kiforrottak és stílusosak voltak, nem gyerekes vihogás fiúkról, mint az én irományaim, akkor úgy döntöttem egy szerző elég a családban. Maradt a naplóírás, aminek volt pár lelkes olvasója, persze a tudtomon kívül (khm Zsófia..), aztánmásfél éve a szülinapomra kaptam Szigfridet (a laptopomat) és elkezdtem újra sztorikat írkálni. Mind csak harmatos kezdemény persze, van amelyik extra vicces (Szabó mércével mérve, azaz az átlagember számára tízezerszer viccesebb, mint bármi)van emi extra nyomasztó. Igazából szeretnék egy olyan ötletet, amiből egy teljes könyvet össze lehet hozni és berobbanok vele és híres leszek. Természetesen erre az esély konvergál a 0-hoz. De azért az ötlet jól jönne.
Ha van bármilyen fasza ötletek, akkor írjátok meg kommentben és együtt összedobunk egy király regényt! :)

Élő szövet a fémvázon.

Na ha valaki 9éves koromban azt mondja, hogy sziszta, 14 év múlva egyedül fogod hajnal 4-kor a Terminátort nézni tutira nem hiszem el. Persze akkoriban beszari kis húgy voltam, nem ilyen király arc mint most. A sztorihoz az is hozzá tartozik, hogy a filmet videokazettán (!) kaptuk a Zsófival Karácsonyra (!)apától amikor 7 éves voltam (!). Ki is alakult a sötétfóbiám ami viccenkívül 2-3 éve múlt el. Gyerekkoromban éveken át a terminátor lépteit hallucináltam a szoba távoli, sötét sarkába. Aztán egyszer, mikor kezdtem már menő csaj lenni, fogtam és újra megnéztem és ráeszméltem, hogy mennyire KURVAZSÍR. Ma este is ez történt. Insomnia, keblemre!