I'm wonderin why.

Istenem, annyi minden történt, annyi mindenről írhattam volna, de telt az idő, nekem meg nem volt agyam összeszedni a gondolataimat..
Az egyetemen nagyjából sikerült mindent elintézni, de nincs megállás egy pillanatra sem, már nagyban tanulmányozom az új bibliámat ("Danish: An essential grammar").
Aimee és Jordan kibékültek. Erről el tudom képzelni, hogy kinek mi lehet a véleménye, nekem is kettéállt az elmém a híren, de végül is barátnőmmel hosszasan átbeszéltük a kérdést és idővel megértettem, hogy nem azért nem sétál el ettől a hülyétől, mert gyenge, hanem, inkább az ellenkezője. Nehéz munka lesz mire ezen túljutnak, de én a legjobbakat remélem és nem ítélkezem. Én Aimee-nek is azt mondtam, hogy bármit is akar én mellette állok. Végül is nem az én dolgom, hogy megmondjam hogyan élje az életét és abban is biztos vagyok, hogy helyesen fog dönteni.

Az új ház napról napra egyre jobb, a szobám még mindig a leggyengébb pont, de már kifestettem, a ruháim egy részét kipakoltam, úgyhogy alakul a dolog. Együttlakni pedig nagyon jó. Együtt vásárlounk, eszünk, tévézünk, rengeteget röhögünk.
A munkában egyelőre minden oké, a héten végre nem no4 voltam állandóan mint eddig, úgyhogy ez üdítő változás.
Jamie-vel kapcsolatban fogalmam sincs hogy mit mondjak, meg már nem is akarlak untatni benneteket.. De tömören összefoglalom a lényeget.
Jamie múlt héten smsezett (magától!), hogy blabla, mizu mizu mizu, tudunk-e találkozni, hogy beszéljünk. Na tessék mondom, végre valahára eljutunk oda, hogy - akármilyen végeredménnyel is - pontot tehetek az ügy végére. Megbeszéltük a vasárnapot. Én szombaton elmentem bulizni Patrickkel és Dalmáékkal, hatalmasan jó este volt, még Patrick szokásos műsörszámával együtt is, plusz egy egészen fit csóka -Joe- is beflörtizált velem (nagyon tudott a srác). Végül nem történt vele semmi, mert a legkevésbé sem volt hangulatom tovább bonyolítani az életem valami partismárolással, úgyhogy számotcseréltünk azt csókolom.
Másnap eljött a nagy vasárnap, délben kaptam egy smst, hogy "bocs nem tudok ma találkozni, meghalt a macskám és nagyon kivagyok". Bazdmeg. Jó, nem akarok paraszt lenni, tudom, hogy a cica nagyon sokat jelentett neki - kb az volt ez egyetlen dolog amiről bármilyen érzelemmel halottam beszélni..- és már előre mondta, hogy biztosan sírni fog, ha kimúlik, de a kurvaéletbe, nem tudott várni még egy napot az a rohadt dög?! Végül tegnapig (kedd) bírtam cérnával és elkezdtünk smsezni, ő azt állította, hogy nem akarja csak így ráhagyni a dolgokat, beszéljük meg, de ő gondolkodott és még mindig nem tudja, hogy mit akar, de tisztában van vele, hogy ezt nem csinálhatja tovább velem és úgy érzi, hogy nagyon rosszul bánt velem és ezért nagyon szarul érzi magát blablabla. Én csak annyit kértem, -amire még nem reagált-, hogy találkozzunk és személyesen beszéljük meg. Nem azért, mert meg akarom győzni, vagy azt hiszem, hogy ha személyesen találkozunk, akkor majd meggondolja magát, csak egyszerűen úgy érzem, hogy ennyivel tartozunk magunknak és főleg.. ennyivel ő tartozik nekem ennyi idő után..