All the small things

Istenem mennyi minden történik pár hét alatt, az ember nem is gondolná. Jó is, rossz is.. Utolsó bejegyzésem másnapján Jamie és én újra felvettük a kapcsolatot, találkoztunk párszor, beszélgettünk dolgokról amikről előtte soha, amíg július elején elköltözött Ausztráliába meghatározatlan időre. Az első pár nap nehéz volt, de a túllépésen rengeteget segít a tudat, hogy tudom, hogy nincs itt, hogy nincs a tudatom leghátsó szemerkéjében egy apró de erősen lángoló reménysugár, hogy talán összefutunk, talán felhív, talán... Igyekszem elfoglalni magam, mostanában sokat repülök, Sum, az indiai barátnőm beköltözött hozzánk, így most négyesben éldegélünk, szereztünk új, görög barátokat, sokat bulizunk -sajnos-, AImée már nagyon terhes, már csak 10 hét. Közben megszületett a Család legújabb tagja, Ürögdi Milán "Micó", akit még személyesen nem volt alkalmam szemrevételezni, de már nagyon várom az első találkozást. A múlt héten a derekam teljesen bekrepált, 4 napot repültem végig úgy, hogy menni is alig bírtam. Szerencsére a crew-m nagyon jó volt egész héten rengeteget segítettek és midnent megcsináltak nekem. Egyik nap majdnem offloadolt a kapitány, de kisírtam, hogy tartsanak meg, mire belémnyomott valami giga fájdalomcsillapítót, úgyhogy azt a napot úgy dolgoztam végig bedrogozva. Villámcsapásként ért a hír, hogy algyői nagypapám nagyon beteg. Így ezen a héten ez teszi ki a gondolataim nagy részét és sokat szomorokodom. Feltétlenül meg kell látogatnom minél előbb, mert már így is meggyilkol a gondolat, hogy eddig az egész család ott állt mellette míg én itt lopom a napot mint valami ignoráns fasz, úgyhogy most teljes erőbedobással készülök a hazamenetelre és a találkozásra, de főleg a búcsúra, amit nem tudom, hogyan fogok elviselni, hiszen 25 év alatt nem vesztettem el senkit, soha senkit.