Utastípusok II.

1. A gyépés

Az utasok 95%-a ebbe a kategóriába tartozik. Kezdem az elején. Maga a boarding körülbelül felére vagy 2/3-ára csökkenthető volna (időben), ha az úgy történne, ahogy én mondom az utasoknak. Azaz. Ne álljanak neki tökörészni a 4. sorban. Mert blokkolják a folyosót és 38 ember arra vár, hogy a kis szatyrát felpakolja az overhatbin-be. Amikor én a 3. sorban állok és folyamatosan mondom nekik, hogy "Please move along towards the centre of the cabin", vagy meg sem hallanak, vagy hevesen bológatnak, maj két sorral mögöttem megállnak, míg a gép hátulja kong az ürességtől, mert a csőcselék ráveti magát az első ülésre amit meglát. Félelmetesen irritáló.

2. A "Do you have my change?"

Általában az első szektorban az első service alatt nincsen nálunk apró, tehát aki nem pontosan ad pénzt annak nem áll módunkban visszaadni. Ezt mindig felírjük, közöljük. Általában akinek a legkevesebbel tartozunk 5 perccel később már hisztériázik, hogy neki azt hazudták, hogy nem tudnak visszaadni és ehhez képest még mindig sehol a 13 eurocentje. Nem viccelek. Tegnapelőtt pontosan ez történt. Persze ezek az emberek általában 20-30 euróért vásárolnak a bárból, de az a 20 fillér, az legyen meg..

3. A "This is ridiculous"

Előtörténet: Spanyolországban és Olaszországban rendszeresen előfordul, hogy ún. "slot time"-ot kapunk, azaz már megvolt a boarding, útra készenállunk, de a köcsög francia air trafic control sztrájkol és órákat kell várnunk a földön. (Legutóbb 2 órát álltunk Rómában). Viszont a földön nem nyithatjuk ki a bárt, ez a törvény, le van lakatolva, kész. Persze az utasok éhesek, szomjasak, kurvára fel vannak baszva. Nincs ezzel semmi baj, én éhes vagyok, szomjas is, fel is vagyok baszva mérhetetlen. Csak általában van aki ennek hangot is ad, a stewardess hívó gombok csak úgy égnek a sok nyomkodástól, 63-szor kell elmondanom, hogy sajnos ez van, nem tehetek semmi, nem tudopk nekik semmit se adni, mert a földön nem áll módomban kiszolgálni őket. Ők persze visítanak és velem veszekszenek, minden második (szószerint!) mondatuk az hgy "this is ridiculous". Mert természetesen ÉN mindezt azért teszem, mert kéjes örömet okoz, hogy őket szenvedni lássam. Sőt, ha azt mondják, hogy dehát a 8hónapos gyerekemmel vagyok, attól csak fokozódik ördögi élvezetem, mert csecsemőt szomjanhalni látni a kedvencem. Na például olyan sokszor olyan szívesen visszakérdeznék, hogy ne haraguggyámá, de 8 hónapos csecsemővel meg két kisgyerekkel egy két és fél órás repülőútra nem felkészülten kellene érkezni? Én nem vagyok szülő de amikor csak magamról kell gondoskodni akkor is viszek magammal szendvicset, vagy előtte eszek, hogy bírjam az úton. Nekem anyukám, akárhová mentünk nyaralni, vagy Mohácsra mindig volt az autóban (A Trabiban <3) szendvics vagy süti és dobozos üdítő (Jaj, elkapott a nosztaldzsi). Általában ilyenkor közlöm, hogy sajnálatos módon ha megfeszülök se tudunk előbb elindulni, de ha tehetném higgyék el, abban a szent minutában kirantanÁk egy üveg vizet és egy muffint a troliból. De nem tehetem.