Fiúk az életemből II.

Csillagos este van és kint ülök a kerti lépcsőn, termopolár pulcsiban mindjárt befagyok, de kell ez a keresett klisé vadromantika ahhoz hogy érjek is valamit. Tükörsima napom volt, mint Bendáj feje teteje, minden ment, ahogy a nagykönyvben le van írva.
Bembi mindig is a kedvenc unokatesóm volt, amennyira vissza tudok emlékezni. Azért is vele folytatom ezt a szeksönt, mert -mert a VÉÉÉR SZÁMÍÍT!!!- éppen tegnap tegelt rólam egy amolyan hótléjm "tegeld be a barátaidat személyiségüknek megfelelően" képet fáccsén és a nevem az "elválaszthatatlanok" kategória alá került. Nos ez talán az "elválaszthatatlan" szó szótári értelmében nem teljesen igaz, de a lényeg, hogy mi ketten értjük, hogy mik vagyunk egymásnak. Lélekben mindig elválaszthatatlanok, mindig tesók, örökké. Imádom a humorát, bár néha leszárad az agyvelőm olyan fárasztó- de szerencsére a legendás Szabó Ferenc viccein nőttem fel, így már edzett vagyok. Ő az én bradám, én az ő szisztája (cisztája, höhö) és így tovább. 13 éves voltam amikor felfedeztem, hogy mennyire sokat jelent nekem a személye, az hogy milyen jó ember, mekkora szíve van. 20 éves voltam, amikor felfedeztem, hogy annyi mindenben különbözünk -de csak a VÉÉÉR SZÁMÍÍT - és pont ez az ami annyira jól összetart minket. Ezek a különbségek, amiket csodálunk, értékelünk és nagyra tartunk a másikban. Ezek mindennél többet jelentenek. Nekem. És szerintem neki is. Azért persze a közös dolgok sem utolsóak, a Dzsét klább az örök például, meg az Ny-gén az eltörölhetetlen kötelék. Neki dedikálom hát eme bejegyzést, mert azt hiszem nem mondm elget, hogy mennyire hiányzik és mennyire szeretem. Remélem bro október 20 körül Szegeden vagy mert porrá sújtjuk Szánszitit. És mivel mindenkinek szüksége van egy kis szellemi felfrissülésre, amit ez a kép bizonyára meghoz, mert csak úgy ragyog a sújtáskirályságtól, íme:



A végtelenbe és tovább!