Fiúk az életemből V.

A Pecsi.
Hát a Pecsiről mit írni..
Bazmeg az a kihívás. Azé' mer iró faszom. Meg mer vágja.
Na de mindegy, azé' csak lejírom.
A Pétert 2005 augusztusba vetette a sors a lábaim elé a gólyatáborban, ami annyira epik volt, hogy nem tudok nyilatkozni. És megtörtént a csoda. Nem hinném, hogy részletes lírai megoldásokba tudnám foglalni, hogy hogyan történt, de a Pecsit kuvára megbírtuk. Meg azóta meg imádjuk. Hát én meg pláne. Mindenhogyan, párkapcsolatként méginkább, de inkább mindig az örökletes szerelmetem lesz, a vadállatias szekszualitása meg szétb*sz. És vágja. Értitek, vágja és érdekli és megkérdezi, de aztán meg is hallgatja. Abban a kínos döntő pillanatban amikor a penge az erémet vágja biztos hogy a Pecsit hínnám fel. Mert ő tudja. És vágja. És meghallgatja. Mert erre például már volt is példa. És ezt most nem csak azért írom mert tegnap rákommentált, hanem mert vágja, érted? Érdekli. Megkérdezi. Meghallgatja. És szeretem.