Fiúk az életemből VI.

Aktuálisnak tartom, hogy Fojta Péter barátomról nyilatkozzak, mert úgy tudom jövő héten kiköltözik Meseországba, amely, mint az mindannyian tudjuk a Channel Islands területén helyezkedik el.
Pötit pontosan 12 éves ismerem és annyi minden lenne amit el tudnék róla mesélni, de arra nincs elég hely! A legnagyobb közös nevezőnk persze a Radnóti Gimnázium, mindannyiunk második otthona, ahonnan annyi közös emlék származik, például mikor 7. utáni nyáron Horvátországban kempingeztünk és Pöti meg én bebasztunk és ezzel mindenkit kikészítettünk idegileg a táborban, meg amikor volt egy korszaka amikor vert(ne is tagadd Peti, mindenki tudja, hogy ez így volt, sőt nőnapkor felkentél a falra!). Peti az egyik legérzékenyebb és legkedvesebb ember akit ismerek, mindig van 2 jó szava az emberhez és amikor szar passzban van, akkor is amgára tud erőltetni egy mosolyt. A humora időnként baromi fárasztó, de ha az ember megszokja, akkor egy idő után élvezhető is :) Sosem felejtem el a rengeteg közös bulit és a jó beszélgetéseket. Mert már nagyon hiányzik..

Ja és végül pedig a lényeg:
PÉTER NEM VAGY MÉG EGY KILÓMÉTER!

Semmi extra.

Ma egész nap fetrengtem, mert tegnap Sándorékkal besújtódtunk a kocsmában és nem voltam képes a mai napon.
Most megyünk Aimee-ért a munkahelyére, aztán fajitát zabálunk és folytatjuk az Inbetweenerst, holnaptól pedig 5 napot repülök zsinórban, ááá :S
És fos az idő :(

Migrén.

Már 3. napja fejfájás gyötör.
Kedden azt hittem, hogy másnapos vagyok, mert hétfő este Átmentem Patrihoz bbq-zni, ahol a spanyol piták sangriát csináltak és megittam belőle 2 pohárral. De aztán szerdán is folytatódott és ma reggel is érzem, szóval no way, hogy 3 napja másnapos vagyok.. Nem tudom, hogy mitől lehet, mert azt már észrevettem, hogy frontérzékeny vagyok máskor is, de azért ilyen sokáig még nem húzodott soha.
Na mindegy.
Hamarosan költözünk az új házba, már nagyon izgatott vagyok. Olyan jó lesz a két legközelebbi barátommal összeköltözni. Ha minden igaz jövő hétvégén már pakolhatunk is!
Ezenkívül Cézár barátom (emlékeztek még rá a tréningről) végre visszafizette a tartozását tavalyról, meg ebben a hónapban igyekeztem spórolni, úgyhogy ha minden igaz végre sikerül megspórolni minimum 300 fontot, éljen! Ma el is megyek bevsásárolni pár dolgot, meg el kell mennem bankba meg ilyesmik, remélem jó idő lesz, mert úgy sokkal mókásabb ügyeket intézni.
Tegnap Patrick curryt főzött nekünk vacsira és elkezdtük az Inbetweeners első évadát nézni, ami nagyon vicces, aki szereti a Skinst, annak ezt is ajánlom, bár ez azért jóval könnyedebb kategória. Látta már valamelyikőtök? Most jött ki a film a moziba, azért kezdtük el nézni igazából.
Két hét múlva pedig megyek Dublinba Timihez és Vilihez! :)

Turbulencia.

Nem tudom, hogy emlékeztek-e még, de volt időszak az életemben, amikor nagyon is fostam a repüléstől.
Ez akkoriban volt, amikor még a Tétényi úton laktunk Zsófiékkal és tesómmal folyton a Légikatasztrfókákat néztük a National Geographicon, ahol mindenféle szörnyűségeket mutattak, ahogy egy miliméteres alkatrész hiánya miatt 200-an darálódtak le zsebkendőnyi cafatokra, meg ilyenek. Szegény Gyuszi még biztos emlékszik, amikor Lisszabonba menet pozdorjává nyomorgattam a kezét a repülőn minden egyes rezdülésre a Skyeurope akkor még létező egyik járatán. Aztán valami megváltozott, többé már nem féltem (erre csak akkor derült fény, amikor egyedül utaztam, szóval ez biztosan csak valami bemagyarázott félelem, vagy sztárallűr volt a részemről..) Kérdezik mindig, hogy "és soha nem félsz?". Egy évig bizton rávágtam, hogy, á nem, de pár hete észrevettem, hogy néha összerezzenek, vagy rémülten kapaszkodok felszálláskor és nem tudom, hogy ez mitől van. Máskor pókerarccal töltöm a forró vizet a legnagyobb turbulencia közepén, úgyhogy viszonylag random a félelmem. A minap beültem a pilótafülkébe és ott elfogott valami mély pánik, ahogy néztem ki a 180 fokos panoráma ablakon és tényleg csak azt láttam, hogy megyünk a semmibe előre, alattad a semmi, körülötted a semmi és nincs másfelé csak egyenesen a semmibe.

Party like the Irish.

Amikor legutóbb Timi nálam járt mindketten hangot adtunk afeletti megdöbbenésünknek, hogy az angol/ír partikultúra egészen különbözik az általunk megszokottól.
Mi, ugye akik a Jate klubban, legfeljebb a Szotéban szocializálódtunk, a partielőkészületek abból állnak, hogy: -magadra rántasz egy kényelmesen csini/szexi göncöt, felfested a fejedre a sminked, meg megmosod a hajad. Nem úgy a szigetországban. Hogy Timit idézzem "itt mindenki bazdmeg úgy néz ki egy hagyományos péntek este, mintha a szalagavatójára készülne" és ez így igaz is.
A hétvégén volt alkalmam első készből megfigyelni a folyamatot. Aimee ír barátnői, Denise és Lea átjöttek Dublinból, nagyon jól szórakoztunk szokás szerint. Na mármost amíg nálam a séróbelövés a következő lépésekbőlm áll:
1. megmos
2. kivasal/begöndörít
addig ezeknek a lányoknak:
1. megmos
2. megszárít
3. póthaj tincsek beszerelése
4. kivasal/begöndörít
5. tonnányi hajlakkal rögzít.

Amíg én szimplán megfürdöm (ünnepnapokon testradírozok is!) addig ők ezt barnító masszával spékelik meg, majd ha ezt magukra kenték szintén tonnányi hajlakkal rögzítik. Ez körülbelül kétpercnyi mellső középtartásban és kisterpeszben levő mozdulatlanságot igényel, így várjuk amíg megszárad a hajlakk. Ezt másnap csak alapos zuhanyzással lehet eltávolítani, már aki igényli.
Az én sminkem:
1. szem kihúzása
2. szemhéjpúder felhelyezése
3. szempillaspirál
4. pirosító.
Az övéké:
1. barnítókrém
2. púder
3. bronzosító/pirosító
4. szem kihúzása
5. szemhéj tus
6. szemhéjpúder
7. rúzs
8. műszempillák.

A ruházatom a Jate klubban: farmer- ballerina cipő - valamilyen top.
A ruházatom itt: miniruha-ballerina cipő.
Az ő ruházatok: kisestélyi/koktélruha - atom tűsarkú. Természetesen a kardigán, vagy kabátr használata erősen lenézendő, még akkor is ha december van.

Úgyhogy míg én nagyjából fél óra alatt elkészülök (plusz a hajmosás), Addig nekik másfél órás művelet. Már alig várom, hogy októberben, ha otthon esetleg mennék valahova akkor egy trikóban és dorkóban jelenhessek meg anélkül, hogy kinéznének :D

So I'm not wearing heels this weekend..

Sajnos tegnap a csodálatos Ciampino-Dinard-om után nem bírtam megállni és már este 8-kor húztam a lóbőrt, úgyhogy ma reggel nagyon korán kidobott az ágy.
Elég produktív napom volt, rántott husit csináltam életemben előszőr, majd a délután Leicesterben töltöttem Zsanival. Aimee fél óránként felhívott, hogy megöltek-e már a forradalmárok, de amíg ott voltunk minden elég nyugis volt.
7 körül mentem Aimeehez, Patrick már ott tobzódott a Popeye-es pizsamájában. Aimee a hétvégén Dublinban volt, hazafitte bemutatni Jordant (aki ezekután szívszagattó levélben szerelmet vallott és kanosszát járt és végre hivatalossá tették a kapcsolatot, szóval mosmár boyfriend és girlfriend lettek végre valahára), majd vasárnap leesett a lépcsőn és lebaszta a nagylábkörmét. Ma realizáltuk, hogy full el van fertőződve az egész, úgyhogy Patrickkel elszállítottuk a kórházba. Most ugye a kórházban való várakozás normáliséknél viszonylag unalmas tevékenység, na nem úgy mi! egy ponton mind a hármunknak a könnye folyt az eszetlen röhögéstől. Mikor szólították az előttünk lévő pácienseket, akkor rákerestünk a nevükre facebookon és random addoltuk őket és üzeneteket írkáltunk nekik. Hogyan tegyük tönkre más emberek kórház-élményét? Így. Egy pillanatra megfagyott a levegő amikor behoztak egy faszit szívroham-szless-anginával, de amikor Patrick a Ryanar-tréning által ráruházott elsősegély hatalommal doktorháusznak képzelte, akkor Aimeevel majdnem behugyoztunk.
Végül nem sokkal 10 előtt szólították őt is, besántikált szegénykém. negyed órával később kiszaladt a nörsz, hogy van-e itt egy bizonyos Ósi, mert szegény Aimee-nek fogni kell a kezét. Bementem hát és hősiesen tűrtem a kínzást, Aimee sírt, kiabált, remegett mint a kocsonya, én meg majdnem elájultam (tudjátok, hogy mennyire nem bírom az ilyet...). Végül le kellett venni az egész körmét, a néni bekötözte, lenyomott pár gramm paracetamolt a gyomrába, majd kikolbászoltunk a sűrgősségiről. Aimee mind fizikailag mint lelkileg eléggé rottyon volt, úgyhogy Jordan azonnal odarontott fehér lovon (ejtsd Citroen Xsara), amint tudott a kórházba és hazavittük Aimee-t.
Én még mindig rosszul vagyok, pedig nem néztem oda, de hát nem bírják az idegeim...
Lefoglaltam okt. 24-én 11.40kor érkezem Budapest szitibe és kb 7-8 napot leszek Magyarországon, amit már nagyon várok! Sokat gondolok rátok! szív

Savn.

Ma van Dávid 25. szülinapi bulija, ahová -hogy Máté szavait idézzem- a szájber téren (ejtsd: szkájp) kereszül csatlakoztam be egy 5 perc erejéig, beszéltem a fijúkkal, CSongi és a Szíriában tartózkodo Tóbi kivételével, a fiúk természetesen még mindig szívdöglesztők és ha lehet jobban hiányoznak mint eddig. Megszakadt a szívem, ahogy véget vetettünk a videótelefonozásnak, úrrá lett rajtam az a fos tehetetlen érzés, hogy jajjjj bárcsak ott lehetnék, de nem vagyok és ez nagyon lepra.
Ezt enyhítő, ma kaptam az e-mailt, hogy okt. 24-től szabin leszek, 10 teljes napon át, úgyhogy mehetek haza, végre végre végre, körbeölelni a családot és a barátokat.
Február óta nem voltam otthon (6 hónapja) és 3 hete volt az első alkalom, hogy tényleg nagyon rosszul esett, hogy nem láttam senkit otthonról (Timit leszámítva) ezalatt az idő alatt. Fájt, szar volt és azóta egyre gyakrabban jön elő ez fojtogató érzés. Már alig várom, hogy lássam azokat az arcokat és a beleugorjak azokba a nyakakba :)

EGy nehéz nap éjszakája.

Pénteken Aimee és én elhatároztuk, hogy elmegyünk bulizni, mert már ezer éve nem voltunk Revsben, még 11 előtt beértünk, ingyér a vip kártyánkkal. Aimee nem ivott (most újra a vallásos fázisában van), én is csak szolidan toltam, mivel másnap délre mentem dolgozni. Asszem a kedves olvasóknak már nem kell magyarázni hol baszódott el az este. Aimee-vel baromi jól elvoltunk, tánciztunk és röhögtünk, majd megjelent Patrick kb fél2-kor, és vállalhatatlankodásával szétbaszta az egészet. Nem részletezném, legyen elég annyi, hogy MÁR MEGINT nem találtam egy taxist aki elvitt volna minket, úgyhogy szó szerint végig kellett húznom ezt a kretént Lufbran, aki széthugyozott midnent amit ért, majd nem találta a kulcsát, úgyhogy a saját ágyamba kellett tenni, másnap mint a kitaposott lehányt fos úgy ébredtem fel, Patrick még bebaszva, nem sok kedvem volt foglalkozni vele meg időm se engedte, úgyhogy elsuhantam dolgozni. Kettesként ragyoghattam ( hálistennek, hátul a back galleyben, ahol azt csinálok amit akarok, nem bámul 180 ember. Alicante-Dublin shiftet toltunk én hulla fáradt voltam. Odafele Alicantéban egy pilóta ült velünk hátul, aranyos volt, mesélt az alicantei bázisról, meg fotókat mutatott a fullos villájukról, amihez saját medence van, meg tököm tudja, sárgultunk az irigységtől. Ki kellett kerülnünk valami hipertornádót Spanyolország közepén, úgyhogy elég rendes csúszásban voltunk. Visszafelé minden simán ment, egy szellemi fogyatékos fiú nagyon édes volt, kétszer rámosolyogtam, meg pár jó szót szóltam hozzá, a végén odajött a szüleivel, megszorongatta a kezem és mosolygott, és nagyon megköszönte a "csodálatos utat". Megolvadt a szívem.
Nagyon nagyon fáradt voltam már a Dublinhoz, de szerencsére az csak 1-1 óra. Fél órás késéssel szálltunk le, kivágom az ajtót, Dalmáék lent állnak a lépcső alján. Nézek, hogy mit akarnak ezek a gépünkön fél 11-kor. Kiderült, hogy Velencét csináltak volna, de beszart a gépük, 5 órán keresztül ültek a crew roomban és várták a további utasításokat, amelyek szerint meg kellett várniuk minket, átvenni a gépet és az éjszaka közepén lenyomni a Velencét. Szegények, majdnem elsírtam magam, annyira szántam őket.. A slusszpoén az, hogy az volt a baj, hogy a gépüknek pressurization problémája volt, így 38 ezer láb helyett, csak 25-ön tudtak volna vele repülni. Ahhoz hogy Velencébe eljussanak, ugyebár át kell repülni az Alpokon, ahol nem csak hegyek vannak, de atom thunder stromok dúltak, úgyhogy a keptin közölte, hogy ő így ugyan nem megy sehova (habár Dublintól azt az utasítást kapták, hogy menjenek csak persze, de a keptin közölte, hogy ezt a kockázatot nem vállalja és egy tapodtat nem megy azzal a géppel. Respekt.)
Soniával, az ír barinőmmel csasszantottunk haza meló után, a Dan nevű lakótársa kijött elénk és becsábított minket még egy pintre a közeli nyugdíjas diszkóba, ahol szinte lángolt a parkett miközben Szoni és Ser tolták a talp alá valót. Itthon szószerint beájultam az ágyba és reggel Jamie részeg smsére keltem.

Holnap végre uccsó nap és utána 3 nap seggmeresztés, jee.