Ma van Dávid 25. szülinapi bulija, ahová -hogy Máté szavait idézzem- a szájber téren (ejtsd: szkájp) kereszül csatlakoztam be egy 5 perc erejéig, beszéltem a fijúkkal, CSongi és a Szíriában tartózkodo Tóbi kivételével, a fiúk természetesen még mindig szívdöglesztők és ha lehet jobban hiányoznak mint eddig. Megszakadt a szívem, ahogy véget vetettünk a videótelefonozásnak, úrrá lett rajtam az a fos tehetetlen érzés, hogy jajjjj bárcsak ott lehetnék, de nem vagyok és ez nagyon lepra.
Ezt enyhítő, ma kaptam az e-mailt, hogy okt. 24-től szabin leszek, 10 teljes napon át, úgyhogy mehetek haza, végre végre végre, körbeölelni a családot és a barátokat.
Február óta nem voltam otthon (6 hónapja) és 3 hete volt az első alkalom, hogy tényleg nagyon rosszul esett, hogy nem láttam senkit otthonról (Timit leszámítva) ezalatt az idő alatt. Fájt, szar volt és azóta egyre gyakrabban jön elő ez fojtogató érzés. Már alig várom, hogy lássam azokat az arcokat és a beleugorjak azokba a nyakakba :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése