It wasn't that much of a bitch.

Nos a szívem még mindig elnehezül, ha a két hetes álomvakációra, a Central Parkra, Brooklynra és a Bryant Parkra gondolok, de mégis, kellett ez a kemény hét, hogy ne zuhanjak totális depresszióba. A jó hír, hogy végre kaptam új szoknyát, két számmal kisebb, kicsit feszes de ezerrel jobb mint az előző.
Az 5-ből 4 napot dolgoztam, ebből 3 kanári szigeteki út, úgyhogy vadul nyomtuk. Az utolsó napon Lanzarote-ra mentünk, Zsanival ketten hátul, Veronika Carlyval elöl. Reggel korán beértem, 4.45-re, meg akartam várni Zs.-t kint egy kávé mellett, de olyan durván elkezdtett szakadni a hó, hogy muszáj volt bemennem a crew roomba. Később átballagtunk a terminálra kaját meg magazinokat venni, aztán 6-kor briefing, irány a gép. A két kapitányunk Mark és Steve voltak, Mark a hasig dekoltált-napszemüveges ausztrál faszi akiről már írtam, Steve-vel pedig még csak egyszer találkoztam, Fran búcsúbulijban (amikor nem aludtunk egész éjjel és a partiból mentünk dolgozni és másnap 6 ember volt a gépemen). Akor viszonylag bebaszcsizva magyarázta, hogy ő mindig szokott csokit adni a cabin crew-nak akikkel együtt repül és ha megmondom a pidgeon hole-om számát akkor jövő héten berak csokit. Megmondtam, persze csoki azóta sem sehol.
Sajnos de-icingolni kellett a gépet így másfél órás késéssel indultunk. Zsanival sírva vihogtunk egész nap és tervezgettük az esti partit Veronikáéknál.
Sajnos a leszállás nem volt döccenőmentes. Már rég kész voltunk mindennel, a kapitány bemondta, hogy mindenki a helyére és leülni (ez nagyjából 2 perccel landolás előtt szokott történni), így is tettünk, de még vagy 5 percig semmi nem történt. Az ablakon próbáltuk nézni, hogy mi történik, 3-szor köröztünk körbe a leszállópálya felett. Ahogy egyre ereszkedtünk a szél úgy elkezdte dobálni a gépet, hogy nem hittem el. Az ablakon kinézni se mertünk, mert a horizont úgy ugrált függőleges és vízszintes irányban is, hogy a sírás kerülgetett. Zsanival totális görcsben voltunk én komolyan fel voltam rá készülve, hogy felborulunk, vagy evakuálni kell. Életem legembertpróbálóbb 3 perce volt amíg ez tartott. Végül leértünk, olyan durván fékeztnk, hogy a back galley-ből minden előrerepült a 10. sorig, a csokinkat amit Steve-től kaptunk a 28. sorba találtuk meg. Később Carly mesélte, hogy azonnal feltépte a flight deck ajtót és Mark és Steve szétizzadva lila fejjel lihegtek az ülésben. Meg persze nekünk azért volt rossz, mert hátul sokkal rosszabb, ott sokkal jobban lehet érezni ezeket.
MInden oké volt ezek után, boardingoltunk erre kiderült, hogy 1.45 perces slotot kaptunk. Kínunkban Zsanival Steve-et elemeztünk, aki alapból szexi, de még pilóta is ÉS! Ír. Igen, egy szexi ájris pilóta, ennél vadítóbbat jelenleg elképzelni sem tudok, talán csak Jake Gyllenhaalt.
A visszaút sokkal stresszesebb volt, az utask is ingerültek voltak, mi meg hullafáradtak, de végül hazavakartuk magunkat a mínusz 3 fokba. Gyorsan elintéztük a maradék papírmunkát, Zsani elrohant a buszához, mi meg Veronikával kisétáltunk a buszmegállóba ahol Steve-be ütköztünk. Felemlegettük a csokis sztorit, mondtam, h azóta is arra várok, mondta, hogy majd jövő héten egy nagy zacskó csokit rak majd a pidgeon hole-omba. Beszélgettünk Madridról, meghívtuk az esti buliba, azt mondta majd ír egy smst Vevének, hogy jön-e, majd a Karácsonyról is szó esett, mikoris én mondtam, hogy rühellem, akkor azt mondta - idézem - "Oh no, I'm gonna convert you. I'm gonna convert you, so you'll be one of those happy little Christmas fans" (mindezt állati ír akcentusban). Erre én csak idegesen vihogni tudtam, persze magamban azt gondoltam, hogy OKÉ! KEZDJED!
Halálosan fáradtan értünk haza, gyorsan összekészültünk és átvágtáztunk Pavel és Veve rezidenciájára. Zsaniék korán hazamentek, Eva irtózatosan bekúrázott, beesett a kapualjba, szétrókázta Pavel ágyát, úgyhogy P., V. és én vágtunk csak neki az éjszakának, partiztunk egy jót aztán kóma.
Ma a második offom van és élvezem hogy ki se kelek az ágyból!

Will you be my number two?

A visszatérésem East Midlandsbe ragyogóbb volt mint reméltem. Kedden hajnalban Evával együtt vágtunk neki a fagynak, mindketten Rigát csináltunk, Rex-szel és Zsanival (u can't make this stuff up). Zsani nagyon édi volt, részletesen kikérdezett mindenről, ő is beszámolt arról, hogy mi történt távollétem alatt (semmi), közben hátul pörögtünk, mert én volt a 3-as, ő a kettes. Rex nekem ajándékozott a bárból egy Dior parfümöt visszaérkezésem örömére. De persze, Rigán mindig történik valami. Most ugyan nem hugyozták össze a gépet, viszont egy nő pánikrohamot kapott, ki akart szállni (egy órával landolás előtt), széttörte az interphone-t, Zs. kezére taposott. Rex vérprofiként viselkedett, miután a nő kezdett veszélyes lenni, fogta, hátra vitte (és ezt szószerint értem, a karjánál fogva vitte), bevágta a wc-be, ráordított kettőt, hogy kussoljon és rávágta az ajtót. Ez azért volt különösen ijesztő, mert Rex az egyik leghidegvérőbb, nyugodtabb ember akit ismerek, így tőle ilyen ordítozást látni elég rémületes volt. 2 percig fogtuk vissza, a nő nagyjából lehiggadt, Rex ezekután kedvesen vizet adott neki, leültette és utána a csaj nyugodtan üldögélt. Kb az egész napot végigaludtam utána. Ma reggel eddigi karrierem csúcsára érkeztem, először tündökölhettem mint no 2. Lucinda a no1, Veronika a no 3, Pavel no 4. Szerencsére tragédiamentesen telt el tenerifei út, kisebb hibákat vétettem, de végülis mondhatom, hogy élveztem a dolgot. Van mit fejlődni, de szerencsére holnap ismét ugyanígy repülünk, úgyhogy tudok gyakorolni. Hulla vagyok. a napcsúcspontja az volt mikor a terminálról lassított felvételben mozogtunk ki Pavellel és majd behugyoztunk a röhögéstől. Holnapra berakom a napszemüveget. :)

project New York -episode 4.

Csütörtökön nagy nehezen összekapartuk magunkat, lementünk ebédelni a Toastba, amiről Kinga már ódákat zengett, s valóban nem méltatlanul, nemcsak a kaja volt isteni, hanem a pincér csóka is. 4 óra lett mire elmetróztunk a Village-be, megnéztük a Jóbarátok lakását, a diadalívet, sétáltunk és boltoztunk. Nagyon tetszett ez a része New Yorknak, egészen turistabarát és partizós. Bevertünk egy kávét a Starbucksban, ahol hülyére röhögtük magunkat azon, hogy rosszul írták rá a nevünket a pohárra, így lettünk Owshi és Kika (Swarley effektus). Szétvásároltuk az agyunkat egy American Eagle-ben, ami egyben az új kedvenc boltom is, majd felmentünk a Rockefeller Center tetejére, ahonnan döbbenetes a kilátás a városra, a szélrózsa minden irányában, direkt örültem is, hogy sötétben mentünk fel, így kivilágítva, a csillogó felhőkarcolók között, igazán lélegzetelállító volt, szinte nem akartam lejönni.
Kinga egyébként tökéletes tour guide-nak bizonyult, hajlandó volt mindent megmutatni, mindenhova elmászni velem és leste minden kívánságomat. Az egy hét alatt amit ott töltöttem szikrányi feszültség sem volt köztünk, ami azt kell hogy mondjam egészen döbbenetes, hiszen általában emberek hajlamosak egymás idegeire menni, ha össze vannak zárva huzamosabb ideig, de köztünk a leghaloványabb konfliktus árnya sem vetült.

10 után hazamentünk pihenni egy kicsit, aztán 1-2 körül nekivágtunk az éjszakának, hogy megtekintsük a Harry Potter legújabb részét, Sara, Kinga és én. Mindhármunknak nagyon tetszett, különös tekintettel Ron Weasley-re akiről után még vagy egy órát nyáladzottunk. Reggel 6 lehetett mire hazaértünk.
Pénteken délig aludtunk, aztán Kingának és Saranak dolga volt (egy Thank you eventet rendeztek az I-House-ban dolgozó személyzetnek, csomóan besegítettek, főztek meg ilyenek), addig én egyedül róttam a várost. Lesétáltam a Central Park mentén a National History Museumba. Nagyon tetszett,bár a washingtonit jobban élveztem anno. Itt kicsit túl sok volt minden. Elég későn jöttem ki, úgyhogy a Metbe már nem mentem át, helyette sétálgattam, még egyszer elmentem a Times Square-re, aztán pedig haza sétáltam (ami egyébként iszonyú hosszú út). Otthon Kingával megvacsiztunk, relaxoztunk, meg hesszeltünk a szobánkban, aztán kibasztuk magunkat és indultunk a Black and White semi-formal dance-re, amit az I-House báltermében rendeztek. A semi formalt midnenki elég tág értelemben fogta fel, volt aki sortban jött, volt aki koktélruhában, a szmokingosokról nem is beszélve. Sara volt a báros, úgyhogy a vodka-cranberryben csak nymokban volt megtalálható a cranberry. Egyébként a bálterem gyönyörű volt, bár a parti nehézkesen indult. Kinga eléggé le volt eresztve, gondoltam, menjünk is aludni korán, ne kínozzuk magunkat. Nem túl későn a buli székhelye áttevődött a bárba, ahol első este söröztünk. Mi a lányokkal a bárpultnál telepedtünk le, Kinga Tara nevű ír barátnőjével beszélgettünk, meg dőlt a szesz. Kingával több következő "Chuck Bass"-t fedeztünk fel (Chuck Bass: szintén a Gossip Girl meghatázozó karaktere, ismertetőjegyei: kegyetlen hideg nézés és vad szemöldökhuzkodás, illetve csokornyakkendő). Elsőként egy indiainak kinéző tag csorgott mellém, meghívott valamire beszélgettünk, majd ő elszivárgott és egy szmokingos, igazi Chuck Bass keveredett mellém, akivel sikerült az egész estét együtt tölteni, rengeteget dumáltunk, ezt kapjátok ki, beszartok. Operaénekes. Pontosan! Én is összeszartam magam. Egyébként nagyon kis cuki volt, magas és érdeklődő, a Manhattan School of Musicba jár és Gregnek hívják, jajdeédi, tényleg sokat beszélgettünk, operáról is, amely konverzációban én közöltem, hogy nem igazán szeretem az operát (kösz apu, hogy 4 évesen elvittél az Aidára), de a Belle nuit kezdetű Offenbach píszt imádom, amiből egy kis részletet elő is adtam szerencsére Lady Gaga túlüvöltött, úgyhogy nem volt annyira kínos. Arról is szerettem volna veriklír lenni, hogy bár flight attendant vagyok, egyetemre is járok és 5 nyelven beszélek (oké kicsit túloztam, de hát sosem fog kiderülni). Egyszer Kinga hátbacsapott, hogy "Ezt hogy csinálod?!" - mint másnap megtudtam ez viszonylag ritkaság, hogy csávók csak úgy lepaktáljanak az ember lányával és meghíják italokra. Na mindegy, a lényeg ami a lényeg, hogy az éjszaka legendás volt, magábafoglalta Kingát, ahogy egy ájult részeget próbált újraéleszteni, mert orvosnak képzelte magát, engem ahogy ortályozva dörömbölök a szobaajtón, hogy Kingaengedjbe, másnap pedig lefolyt fejjel ébredtünk. Lezuhanyoztunk. Inditványoztam, hogy indítsunk le a Toastba kajálni, Sara is jött velünk és nagyjából elmesélte, hogy mitörtént tegnap, közben hahotázva röhögtünk, állati jó nap volt. A csütörtöki pincér fiú is ott volt, aki 32-es mosollyal vigyorgott ránk és hipnotikusan bámult a szemünkbe, majd ő eltűnt, mi pedig átváltottunk a sörre. A pincér fiú - neve Jeremy - kb 45 perc múlva visszatért, olyan sakál részegen, hogy alig állt a lábán, próbált velünk beszélgetni, de sajnos a humanoid kommunikáció leállt nála, így csak vihogtunk rajta. Vagy este hétig ott voltunk, aztán hazamentünk pihizni, ügyintézni. A fácsén Kingát egy üzi várta Gregtől (=opera guy), hogy megtalálta a fülbevalómat és mivel tudja, hogy másnap megyek haza, ha ezt olvassuk hívjuk fel és visszaadja. Jaj tisztára ideges lettem, mert bár szép emlékeket őrzök róla, tegnap tisztázatlan körülmények között váltunk el és bár a csókizáson kívül semmi nem történt, ez még is olyan feszengős szitu. Átmentünk Sara szobájába sütit enni és gusztustalan témákról beszélgetni (az ítdapúpú szerintem legalább 200-szor elhangzott), de a lányok kicsit lehiggasztottak, Sara szerint Greg teljesen odavolt értem előző éjjel és mindketten győzködtek, hogy már csak hogy ilyen kedvesaranyos üzenetet írt, felér egy szerelmi vallomással. Reméltem, hogy nem lesz kegyetlenül kurva kínos a helyzet, de sajnos mikor átmentem a fülbevalókért, Greg két másik taggal tartózkodott a szobájában, amitől én totál ideg lettem, ő szemmel láthatóan nyugodt volt, kicsit túl nyugodt is, hidegvérrel átnyújtotta az ékszereket, kedvesen érdeklődött, hogy hogy vagyok, én össze-vissza nyökögtem, majd az awkward 3 másodperces csönd után, amit kajánul vigyorgó haverok kísértek figyelemmel a háttérből, kölcsönösen biztosítottuk egymást arról, mennyire nice volt meetingelni, jó utat kívánt én meg leléptem. Pfuhhh. Ezen is túlvagyunk. A lányok próbáltak győzködni, hogy tutira meg akart mutatni a haverjainak, de ezt olyan erőtlen indoklásnak ítéletem, hogy kicsit sem próbáltam meg elhitetni magammal.
Megnéztünk egy közepesen fostos filmet a csajokkal, aztán éjfél felé nyugovóra tértünk.

Másnap hajnalban törött szívvel hagytam el New Yorkot.

project New York - episode 3. -Brooklyn

Szerda reggel 8-kor keltünk, letusoltunk felöltöztünk, megreggeliztünk (baconos tojásos sajtos tósztot), majd nekivágtunk a Financial Districtnek!
Chamber Streeten szálltunk le a metroról és kisétáltunk a Ground Zerohoz, ahol a WTC tornyok álltak valaha és most ott építik újjá a "Freedom Towert". Megnéztük a World Financial Center, aminek a belsejében pálmafák állnak és nagyon jó belőle a kilátás. A folyóparton sétáltunk, eléggé fújt a szél. Kitaláltunk egy állati játékot, a "megcsinálós" játékot és körülbelül egész nap ezzel szórakoztattuk magunkat, miközben hahotázva röhögtünk! Jártunk a Wall Streeten, megnéztük a Bíroságot meg a Rendőrpalotát (kicsit más mint pesten), városházát, bementünk a Trinity Churchbe és a St Paul Chapelbe. Átsétáltunk a Brooklyn hídon,





megebédeltünk New York -és a világ - legjobb pizzériájában, fagyiztunk, felsétáltunk a Cobble Hillre ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Mahattenre,



vűsűrolgattunk, sétáltunk, persze lesírt rúlunk hogy nem odavalósiak vagyunk, de állati jól éreztük magunkat. Brooklyn király.
6-ra odaértünk a Bell house nevű helyre, ahol a comedy show-nkat akartuk megnézni, de fél 9-ig nem kezdődött el. Már az entré-nk se lett kifogástalan, hála Kingának aki annyira zavarba jött a Matt Damon-szerű pultostól, hogy képtelenné vált az emberi kommunikáéióra. Vadul szúrtuk a hipster csávokat, a lonlibojokat (Lonliboj, a gossip girl című sorozatból átvett kifejezés, jelentése mélyértelmű, flanelinges-kardigános brooklyni fiatalember, preferably szemüvegben valamilyen zenei -és/vagy rajztehetséggel megáldva. A comedy show baromi jó volt, siokat röhögtünk, utána pedig hajnali kettőig vedeltük az eredendő bűn cidert és egy tekilát is levágtunk, én a pultos faszival flörtizáltam, míg Kinga a kanapén alukált. 2-kor hazaindultunk, negyed 5-re meg is érkeztünk, kalandos utazás után, először Connie Islandre lyukadtunk ki majdnem, aztán 3 metrot lekéstünk mert nyálcsorgatva horkoltunk a metro megállóban, a térképből csak egy színes krikszkrakszot láttunk, de végül megjöttünk, kialudtuk magunkat, lemostuk a tegnap estét és irány a Village!

project New York - episode 2. in pictures.

Tegnap este lementünk a barba, végre megismerkedtem K. barátnőjével Saraval. Sara állati jó fej rengeteget röhögtünk, Kingával sokáig áradoztunk mennyire szeretjük szegedi fiainkat, mindenkit egyesével kielemeztünk és közben persze ortályozva röhögtünk - ahogy szoktunk. Még egy külön kaland is várt ránk, hiszen Sara szobájából át kellett ügyeskedni a matracomat Kingáéba, elég vicces volt. Mint akit fejbevertek úgy aludtunk el.
Reggel ügyesen felkeltünk 9-kor, lementünk reggelizni creamcheese bagelt majd útra keltünk. Innentől a képek helyettem mesélnek:

Colombus Circle, én és a pop up térkép



Central Park - annyira lélegzetelállítóan káprázatos az évnek ebben a szakaszában, hogy nem akarom megpróbálni körülírni, mert méltatlan volna:











A Pláza Hotel a Reszkessetek betörők 2-ből!!



Voltunk a Guggenheim múzeumban is, amit végtelen intelligánciánknak köszönhetően nem fotoztunk le, de TÉNYLEG voltunk. Nagyon jó volt, főleg az eleje, volt egy-két elképesztő Renoir és Degas. A végére kicsit elfáradtunk, meg az én ízlésemnek kicsit elszaporodott a Mussolini propaganda, de nagyon élveztük. Az épület maga csodás, spirál alakban kell felsétálni, a teteje pedig üveg. A gift shop sajna nagyon drága volt, pedig szívesen elcsábultunk volna egy-két jóféle naptárra..


A prosti és a retardált a Byrant Parkban - a New York Public Library mögött:



Orsoja és az Empire State Building:



Kingó és a Tru Blood kostólás, az HBO épülete előtt:




A Tru Blood reakció:




Együtt a Time Square-en:





Hullafáradtan értünk haza (előtte még voltunk egy három emeletes M&M's boltban) és most muffinozni és kávézni fogunk Saraval.

project NewYork - episode 1.

Fél négykor ébredtem Lutonban, taxival kivitettem magam a buszmegállóban, már 25 perccel a buszindulás előtt kint ácsorogtam a csontig metsző angol vérfagyban. Sajnos a busz indulás előtt 5 perccel vettem észre a time table-ön az apróbetüs részt: fél 5 előtt a busz a Station Roadról indul. Anyád. Újabb taxi, rohanás a reptérre, buszra való felpattanás, ó vajon mért történik mindig valami? és horkolás. Minden aggodalmam ellenére simán bejutottam a reptérre és a Heathrow 4-es számú termináljának 1c kapuja előtt várdogáltam 2 órát. A repülő út mennyei volt, egy egész sor jutott nekem, úgyhogy volt pihenés, filmnézés (Timcsó ajánlom a Kilelrs c. új Katherine Heigl filmet, többek között mert Esstonkucsör állatszexi). Rendben megérkeztünk " Newark, New Jersey"-be, a 8.5 óra hamar eltelt, a immigration desknél eleresztettem két lagymatag poént és már be is engedtek az egyesül államokba. Előzöleg foglaltam kisbuszt, hogy egyenest Kinga lakcímére szállítmányozzanak, de ott valami elbaszódott, hát persze, hogy, mert Murphy is megaszonta. Fél órás tökölés felalá rohangálás, hisztérikus telefonálás után végülis belémállt a felismerés. Nem kell befosni, New York is csak egy város és ha a 10 éves mekalikalkinnak sikerült, akkor én is túlélem. Fogtam magam és felvágódtam az első buszra amire az volt írva "Manhattan". Közben irtam Kingának egy sms-t, Hogy az Authority nevezetű buszterminál felé tartok, onnan meg majd feltalálom magam. Dehát ez a Mojzi az egy aranyember, egyből visszaírt, hogy dontfos, ottvárjak és jön. Így is lett, filmbeiéllően ölelkeztünk össze a manhattani felhőkarcolók árnyában és elindultunk Harlem felé, ahol Kinga lakik az International House nevű kolesz-szerű képződményben. Állati fajin hely, vannak közösségi szobák, bar meg ebédlő, Kinga szobája egyszemélyes, de nagyon takaros. Én -"hogy visszanyerjem emberi méltóságom" - lezuhanyoztam hajatmostam, közben persze be sem állt a szájunk és 4 körül nekivágtunk az Upper West Side-nak. Először is besuhantunk Grant admirális-szless-prezident emlékmauzóleumába, ahol több érdektelen informáviót is megtudtunk a polgárháborúról, levizuáltuk a faszi koporsóját, majd tovavonultunk a Riverside Churchbe, ami nagyon szép és kísértetiesen hasonlít a bristoli katedrálisra. Felülről lepillantottunk a Morningside Parkra, ami fenséges színekben pompázik, ugyanis épphogy elkezdett őszülni. New York gyönyörű. Besétáltunk a Columbia kampuszra és végül megnéztük a St John's Cathedralt ami É-Amerika legnagyon katedrálisa és valóban meglehetős sújtás! Hatalmasat sétáltunk az Amsterdam Avenuen, déli irányban, majd vissza a Broadwayen, végül beugrottunk az International Student partira, ahol többek között a német konzullal és a magyar konzulhelyettessel - Dr. B.Z.I.-vel - vacsiztunk, egy koreai faszi a Toscából áriázott, vedeltük a bort és kilószám ettük a húsgolyót - (a húsgolyó a jószó? Vagy talán a Menny édes darabkái?) A konzulhelyettest hamar leráztunk mert állatira kivolt magára és 30 éves létére inkább emlékeztetett egy fapira, mint másra.
Most itthon üldögélünk, fáradtan de -én - nagyon boldogan és alig várjuk, hogy lecsapjunk egy jeges sört a pubban - ahol Kinga barátnője, Sara a pultos, úgyhogy ma este -> on the house!

Lisszabon asztán.

CSütörtökön este valahogy minden jól alakult, B. is mindent faszául el tudott intézni. Aznap a Bairroban buliztunk, Nóráékkal, aminek a következménye az lett, hogy Borbála kedves egész nap nem tudott lábra állni, úgyhogy egyedül mentem ki Estorilba,ami annyira magányos és szívszoritóan gyönyörű volt, hogy nehezen álltam fel a padocskámról. Kikirándultam az állatkertbe, de végül nem mentem be, hanem hazamentem, sétáltam egy nagyot Alfamaban. Este jött Sid, B. nagyon jó barátja, elémentünk a reptérre, persze elvesztették a csomagját, úgyhogy kicsit nyomottan indult az este, de végül újfent a Bairro Altoban kötöttünk ki, söröztünk és nayon jó volt. Másnap a legklasszikusabb lisszaboni programot adtuk be: Belém. Kiadós ebéddel inditottunk, aztán megnéztük a tornyot, egy Warhol kiállítást, mérhetetlenül kúl fotósorozatot készítettünk a kolostorral szemben és végül becsaptunk pár kiló patel de Belémet ami vitathatatlanul a világ legfinomabb sütije. Utolsó estém lévén már otthon nekiláttunk a borozásnak, Sid bőröndje is előkerült és belőle a jó szilvapálinka, végül a Bacalheiroban végeztük, egy nagyon fasza kis estével. Korán felekeltem vasárnap, a srácok rendesek voltak, kikísértek a reptérre és végül tépázott szívvel elhagytam a Mennyországot.

Az éjszakát lutonban töltöttem kedves barátaim, Robert és Lenka új rezidenciáján, ahol már együtt éldegélnek, eljegyezve, nagyon boldogan. Kicsit irigyen mentem aludni :)

Lisszabon - ami eddig történt.

Nos a rémálmomat meghazudtolva minden klappolt szombaton. Korán felkeltem, idejében elindultam, kényelmesen kisuhantam az állomásra gecinagy bőröndömmel, felproszídeltem a St Pancrasba menő vonatra ( a bőröndnek nem volt hely a tartón így végig szorongatnom kellett) Pancrasban átszálltam a gatwicki szerelvényre, a vonatból csodáltam a London Eye-t, a Towert és a Szt. Pál katedrálist. Elhatároztam, hogy mostmár aztán tényleg itt az ideje, hogy egyszer végre Londont is alaposan szemügyre vegyem. A gatwicki reptéren minden rendben volt, csillapítottam az éhséget. Az út eseménytelenül telt és késtünk vagy 20 percet. Már sötétedettmire megérkeztem, a Borcsira várnom kellett még kb egy órát, mert ő meg tüntetés okozta forgalmi dugóba keveredett. Sírva-nevetve szerelmesen borultunk egymás karjaiba, megszívtunk egy cigit, majd hazatávoztunk. A Borcsi Alfamaban lakik ami vitán felül a világ legfaszentosabb helye. Együtt lakik Bálinttal,a kit már én is régebb óta ismerek és Joaoval, aki Bálint spanja. A lakásuk eszméletlen, magas falak, a konyha azulejoba borítva. Otthon csak Luíst találtuk, aki a 4. lakótárs, de ő csak ott "csövezik", mert kirúgta a nője. Borcsi főzött, boroztunk és szokás szerint megváltottuk az egész világot. Egész éjjel be nem állt a szánk, vagy hajnali 4-ig sújtottuk a lelkizést. Én másnap elég korán felébredtem, mert az arcomba tűzött a nap. Elmosogattam, olvastam, de a tervünk, hogy kivonuljunk Caparicara strandolni, sajna meghíúsultak, mivel beborult. Gyakorlatilag egész nap hencseregtünk és tarátáskodtunk, csak egy szolid sétát engedtünk meg Alfamában, meg egy szoftos csokitortázást. jól esett a sok pihenés és alvás, valamiért rettenetesen el voltam fáradva. Estefelé befutott Bálint is, aki a hétvégét egy trance-fesztiválon töltötte, beszélgettünk egy kicsit,de nem igazán volt még képbe. Egész korán lefeküdtünk.
A hétfő egyetlen tevékenysége az vot, hogy kimentünk a Gulbenkian múzeumhozés a kertjében sétálgattunk. Folyton szemerkélt az eső, de a város még így is csodálatos.
Kedden megismertem a Pois, café nevű helyet ami elképesztően kúl! Itt neteztünk egy kicsit. Este elmentünk BálinttalésBorbálával a Tejo barba, ahol bevertünk két sört, társalogtunk, miközben a hátunk mögött szüntelenül alentejoi népdalokat énekeltek. Esőben hazasétáltunk és How i met your motherre álomba szunnyadtunk.
Tegnap időben keltünk, hajatmostunk, ünneplősbe öltöztünk, gyönyörűre rajzoltuk magunkat és kikirándultunk Sintrába. Mind a kettőnkenek nagyon tetszett a vásor, végre sütött a nap is. Megnéztük a Quinta da Regaleira nevezetű pálászót is és órákig barangoltunk a kertjében, kút fenekére ereszkedtünk, barlangásztunk. Borcsi zseniális öltetére kivonultunk a közeli Cabo da Roca nevű helyre, ami a kontinentális Portugália (Európa?) legnyugatibb pontja. A hely - legnagyobb meglepetésünkre - mérhetelten hatással volt ránk, a lemenő nap szinte követelte a száudádzsit és mi adtunk is neki (fotók később). Megvacsiztunk és ámultunk, hogy mennyire csodálatos a hely. Szolid esküvőtervezés és villaépítési tervek is elhangzottak, de eme bizalmas információt nem szívesen adnám ki.
Cascaison keresztül érkeztünk vissza Lisszabonba, kifáradtan és boldogan. Rövid pihenő után Bálint csatlakozott hozzán és elsújtottunk megnézni egy performanszot, egy bizonyos Cécil Proust nevű félelmebeteg nő művét. A darab (?) teljesen érdekes volt és nagyon éleztük, de engem állatira lefárasztott. Otthon még borocskáztunk egy kicsit, de nem húztuk az időt, mindenki korán lefeküdt.
Ma is ügyesek voltunk, már 11-kor felkeltünk (én nem tudom hoy mitől nőtt kétszeresére az alvásigényem..). Elvillamosoztam Estrelaba megnézni a kertet, ami fantasztikus! Megnéztem a katedrálist is, ami kívülről szép, belűlről inkább sújtás, de nekem tetszett.
Egyenlőre ennyi történt velem Lisszabonban, de azt elmondhatom, hogy a boldogság az teljes, a Sagres jéghideg, a portugues azúl karcos, a kaják mennybéliek!
Felicidade!

Kiballagtam a pici vonatállomásra, ahol Zsófi, Dani és Áron már vártak, hogy elbúcsúzzanak tőlem, mielőtt elutazom Lisszabonba. Zsófi megölelt és megbeszéltük, hogy beszaladunk a Mekibe reggelit venni, a fiúk hátramaradtak, mi előre mentünk. A nedves talajon és bomló leveleken megcsúsztam és bele belestem egy árokba, majdnem sikerült megtartani az egyensúlyom de végül beleplaccsantam egy sáros pocsolyába, ami nagyon nagyon mély volt és elkezdtem süllyedni. Meglepően nyugodt voltam, de azért segítségért kapkodtam a fejem. Zsófi kiabált, a fiúk addigra értek oda futva. láttam ahogyan a sötét iszap kezd összeérni a fejem felett, Dani arca fölém magasodott, a kezét nyújtotta de aztán meggondolta magát és visszaengedte a teste mellé és kérdőre vont, hogy engem biztosan nem kavar-e fel, ha ő egy bizonyos barátnőmmel öjfv (=összejövő félben vannak). Válaszolni már nem tudtam, elnyelt a mocsaras pocsolya. Egy pillanatig hagytam magam süllyedni, aztán erőteljesen a felszínre löktem magam. Zsófi még mindig kiabált, a fiúk pedig kihúztak. Kitéptem magam a kezeik közül és feldúltan kiáltottam Danira, hogy hogyan képes a halál torkában a bizonyos barátnőmről kérdezni, ahelyett, hogy megmentene. Áron gúnyosan nevetett és azt mondta: "Ha nem érdekel a kettejük dolga, miért vagy ennyire dühös?". Akartam mondani, hogy épp majdnem sárba fulladtam, azért, de végül is berohantam a házba, hiszen 9:47-kor ment a vonat és már alig maradt idő. Bementem a fürdőszobába, megengedtem a vizet, sötét volt. Dani bejött és kérte beszélgessünk. Nyugodtan fürödjek közbe, majd behúzzuk a zuhanyfüggönyt és nem lesz fura. Beszélgettünk, bocsánatot kért, majd egyre többen lettünk, még a zuhanyfüggönyt is elhúztuk és beszélgettünk.
Aztán én még a csomagolás utómunkálatait végeztem, fel-alá rohangáltam, aztán már indulni kellett. Dani előre rohant a nehéz bőröndömmel, amíg én még kerestem valamit aztán utánaszaladtam. Ahogy berobantam a pályaudvarra, láttam, hogy elmegy a vonat, Dani szembefordul velem és aggódva azt mondja, elment a pancrasi vonat (s vele minden, minden vágyam és tervem, amiket hónapok óta álmodok).
Én pedig hidegverejtékben, elfolytott nyögésemre ébredek.

Almost no show.

Tegnap sikerült hajszál közelségbe kerülnöm az első no-show-mhoz. Nagy kényelmesen kimentem a reptérre, a terminál előtt cigizgettem, mikor a nyakamhoz kaptam és éreztem, hogy nincs rajtam a hülye ID-m. Az ID nélkül nem engednek át a security vizsgálaton. Eddig sosem felejtettem el, mindig a blézerre rakom munka után, a székre és az az első amit legközelebb felakasztok magamra. hát ez most elmaradt. Vagy 5 percig töketlenkedtem az esőben, hogy mi a szar legyen, megpróbáltam felhívni a crew roomot és megmondani Renének, hogy kész, ennyi, nem megyek ma dolgozni. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve beugrottam egy taxiba (35 kibaszott fontot hagytam ott..) és elszáguldottam haza. A taxis srác nagyon aranyos volt, szóval tartott, érdeklődő volt. Szerintem látta rajtam, hogy menten elájulok az idegtől. Gyorsan felmartam az ájdít és már suhantunk is vissza a reptérre. A csóka csak 25 mérfölddel lépte túl a sebességhatárt és én másfél perccel report előtt csattantottam be a crew room ajtaját, amelyben Lucinda már az asztalnál tárcsázta a számomat. Kifulladva briefingeltünk. A flight agyfakasztó volt, teljesen szétszórt voltam, 2-nél több dolgot képtelen voltam megjegyezni, mindent elfelejtettem, elhagytam. Lucie sem volt a toppon az új diétája miatt, de végülis jót elvihogtunk és végül 40 perccel korábban landoltunk itthon. Hazaérvén szinte azonnal elaludtam, kiemrítő nap volt.
Ma beköltözik veronika és Pavel pár napra amíg nem találnak új házat itt Loughboroughban, én pedig szombaton suhaon az isteni Lisboába!

Halloween

A partáj olyan volt amilyennek lennie kellett, nincs töb hozzáfűznivalóm.
Képek:

Én és Marco




Én, Aimeé, Kasia és Eva