Nos a szívem még mindig elnehezül, ha a két hetes álomvakációra, a Central Parkra, Brooklynra és a Bryant Parkra gondolok, de mégis, kellett ez a kemény hét, hogy ne zuhanjak totális depresszióba. A jó hír, hogy végre kaptam új szoknyát, két számmal kisebb, kicsit feszes de ezerrel jobb mint az előző.
Az 5-ből 4 napot dolgoztam, ebből 3 kanári szigeteki út, úgyhogy vadul nyomtuk. Az utolsó napon Lanzarote-ra mentünk, Zsanival ketten hátul, Veronika Carlyval elöl. Reggel korán beértem, 4.45-re, meg akartam várni Zs.-t kint egy kávé mellett, de olyan durván elkezdtett szakadni a hó, hogy muszáj volt bemennem a crew roomba. Később átballagtunk a terminálra kaját meg magazinokat venni, aztán 6-kor briefing, irány a gép. A két kapitányunk Mark és Steve voltak, Mark a hasig dekoltált-napszemüveges ausztrál faszi akiről már írtam, Steve-vel pedig még csak egyszer találkoztam, Fran búcsúbulijban (amikor nem aludtunk egész éjjel és a partiból mentünk dolgozni és másnap 6 ember volt a gépemen). Akor viszonylag bebaszcsizva magyarázta, hogy ő mindig szokott csokit adni a cabin crew-nak akikkel együtt repül és ha megmondom a pidgeon hole-om számát akkor jövő héten berak csokit. Megmondtam, persze csoki azóta sem sehol.
Sajnos de-icingolni kellett a gépet így másfél órás késéssel indultunk. Zsanival sírva vihogtunk egész nap és tervezgettük az esti partit Veronikáéknál.
Sajnos a leszállás nem volt döccenőmentes. Már rég kész voltunk mindennel, a kapitány bemondta, hogy mindenki a helyére és leülni (ez nagyjából 2 perccel landolás előtt szokott történni), így is tettünk, de még vagy 5 percig semmi nem történt. Az ablakon próbáltuk nézni, hogy mi történik, 3-szor köröztünk körbe a leszállópálya felett. Ahogy egyre ereszkedtünk a szél úgy elkezdte dobálni a gépet, hogy nem hittem el. Az ablakon kinézni se mertünk, mert a horizont úgy ugrált függőleges és vízszintes irányban is, hogy a sírás kerülgetett. Zsanival totális görcsben voltunk én komolyan fel voltam rá készülve, hogy felborulunk, vagy evakuálni kell. Életem legembertpróbálóbb 3 perce volt amíg ez tartott. Végül leértünk, olyan durván fékeztnk, hogy a back galley-ből minden előrerepült a 10. sorig, a csokinkat amit Steve-től kaptunk a 28. sorba találtuk meg. Később Carly mesélte, hogy azonnal feltépte a flight deck ajtót és Mark és Steve szétizzadva lila fejjel lihegtek az ülésben. Meg persze nekünk azért volt rossz, mert hátul sokkal rosszabb, ott sokkal jobban lehet érezni ezeket.
MInden oké volt ezek után, boardingoltunk erre kiderült, hogy 1.45 perces slotot kaptunk. Kínunkban Zsanival Steve-et elemeztünk, aki alapból szexi, de még pilóta is ÉS! Ír. Igen, egy szexi ájris pilóta, ennél vadítóbbat jelenleg elképzelni sem tudok, talán csak Jake Gyllenhaalt.
A visszaút sokkal stresszesebb volt, az utask is ingerültek voltak, mi meg hullafáradtak, de végül hazavakartuk magunkat a mínusz 3 fokba. Gyorsan elintéztük a maradék papírmunkát, Zsani elrohant a buszához, mi meg Veronikával kisétáltunk a buszmegállóba ahol Steve-be ütköztünk. Felemlegettük a csokis sztorit, mondtam, h azóta is arra várok, mondta, hogy majd jövő héten egy nagy zacskó csokit rak majd a pidgeon hole-omba. Beszélgettünk Madridról, meghívtuk az esti buliba, azt mondta majd ír egy smst Vevének, hogy jön-e, majd a Karácsonyról is szó esett, mikoris én mondtam, hogy rühellem, akkor azt mondta - idézem - "Oh no, I'm gonna convert you. I'm gonna convert you, so you'll be one of those happy little Christmas fans" (mindezt állati ír akcentusban). Erre én csak idegesen vihogni tudtam, persze magamban azt gondoltam, hogy OKÉ! KEZDJED!
Halálosan fáradtan értünk haza, gyorsan összekészültünk és átvágtáztunk Pavel és Veve rezidenciájára. Zsaniék korán hazamentek, Eva irtózatosan bekúrázott, beesett a kapualjba, szétrókázta Pavel ágyát, úgyhogy P., V. és én vágtunk csak neki az éjszakának, partiztunk egy jót aztán kóma.
Ma a második offom van és élvezem hogy ki se kelek az ágyból!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése