Csütörtökön nagy nehezen összekapartuk magunkat, lementünk ebédelni a Toastba, amiről Kinga már ódákat zengett, s valóban nem méltatlanul, nemcsak a kaja volt isteni, hanem a pincér csóka is. 4 óra lett mire elmetróztunk a Village-be, megnéztük a Jóbarátok lakását, a diadalívet, sétáltunk és boltoztunk. Nagyon tetszett ez a része New Yorknak, egészen turistabarát és partizós. Bevertünk egy kávét a Starbucksban, ahol hülyére röhögtük magunkat azon, hogy rosszul írták rá a nevünket a pohárra, így lettünk Owshi és Kika (Swarley effektus). Szétvásároltuk az agyunkat egy American Eagle-ben, ami egyben az új kedvenc boltom is, majd felmentünk a Rockefeller Center tetejére, ahonnan döbbenetes a kilátás a városra, a szélrózsa minden irányában, direkt örültem is, hogy sötétben mentünk fel, így kivilágítva, a csillogó felhőkarcolók között, igazán lélegzetelállító volt, szinte nem akartam lejönni.
Kinga egyébként tökéletes tour guide-nak bizonyult, hajlandó volt mindent megmutatni, mindenhova elmászni velem és leste minden kívánságomat. Az egy hét alatt amit ott töltöttem szikrányi feszültség sem volt köztünk, ami azt kell hogy mondjam egészen döbbenetes, hiszen általában emberek hajlamosak egymás idegeire menni, ha össze vannak zárva huzamosabb ideig, de köztünk a leghaloványabb konfliktus árnya sem vetült.
10 után hazamentünk pihenni egy kicsit, aztán 1-2 körül nekivágtunk az éjszakának, hogy megtekintsük a Harry Potter legújabb részét, Sara, Kinga és én. Mindhármunknak nagyon tetszett, különös tekintettel Ron Weasley-re akiről után még vagy egy órát nyáladzottunk. Reggel 6 lehetett mire hazaértünk.
Pénteken délig aludtunk, aztán Kingának és Saranak dolga volt (egy Thank you eventet rendeztek az I-House-ban dolgozó személyzetnek, csomóan besegítettek, főztek meg ilyenek), addig én egyedül róttam a várost. Lesétáltam a Central Park mentén a National History Museumba. Nagyon tetszett,bár a washingtonit jobban élveztem anno. Itt kicsit túl sok volt minden. Elég későn jöttem ki, úgyhogy a Metbe már nem mentem át, helyette sétálgattam, még egyszer elmentem a Times Square-re, aztán pedig haza sétáltam (ami egyébként iszonyú hosszú út). Otthon Kingával megvacsiztunk, relaxoztunk, meg hesszeltünk a szobánkban, aztán kibasztuk magunkat és indultunk a Black and White semi-formal dance-re, amit az I-House báltermében rendeztek. A semi formalt midnenki elég tág értelemben fogta fel, volt aki sortban jött, volt aki koktélruhában, a szmokingosokról nem is beszélve. Sara volt a báros, úgyhogy a vodka-cranberryben csak nymokban volt megtalálható a cranberry. Egyébként a bálterem gyönyörű volt, bár a parti nehézkesen indult. Kinga eléggé le volt eresztve, gondoltam, menjünk is aludni korán, ne kínozzuk magunkat. Nem túl későn a buli székhelye áttevődött a bárba, ahol első este söröztünk. Mi a lányokkal a bárpultnál telepedtünk le, Kinga Tara nevű ír barátnőjével beszélgettünk, meg dőlt a szesz. Kingával több következő "Chuck Bass"-t fedeztünk fel (Chuck Bass: szintén a Gossip Girl meghatázozó karaktere, ismertetőjegyei: kegyetlen hideg nézés és vad szemöldökhuzkodás, illetve csokornyakkendő). Elsőként egy indiainak kinéző tag csorgott mellém, meghívott valamire beszélgettünk, majd ő elszivárgott és egy szmokingos, igazi Chuck Bass keveredett mellém, akivel sikerült az egész estét együtt tölteni, rengeteget dumáltunk, ezt kapjátok ki, beszartok. Operaénekes. Pontosan! Én is összeszartam magam. Egyébként nagyon kis cuki volt, magas és érdeklődő, a Manhattan School of Musicba jár és Gregnek hívják, jajdeédi, tényleg sokat beszélgettünk, operáról is, amely konverzációban én közöltem, hogy nem igazán szeretem az operát (kösz apu, hogy 4 évesen elvittél az Aidára), de a Belle nuit kezdetű Offenbach píszt imádom, amiből egy kis részletet elő is adtam szerencsére Lady Gaga túlüvöltött, úgyhogy nem volt annyira kínos. Arról is szerettem volna veriklír lenni, hogy bár flight attendant vagyok, egyetemre is járok és 5 nyelven beszélek (oké kicsit túloztam, de hát sosem fog kiderülni). Egyszer Kinga hátbacsapott, hogy "Ezt hogy csinálod?!" - mint másnap megtudtam ez viszonylag ritkaság, hogy csávók csak úgy lepaktáljanak az ember lányával és meghíják italokra. Na mindegy, a lényeg ami a lényeg, hogy az éjszaka legendás volt, magábafoglalta Kingát, ahogy egy ájult részeget próbált újraéleszteni, mert orvosnak képzelte magát, engem ahogy ortályozva dörömbölök a szobaajtón, hogy Kingaengedjbe, másnap pedig lefolyt fejjel ébredtünk. Lezuhanyoztunk. Inditványoztam, hogy indítsunk le a Toastba kajálni, Sara is jött velünk és nagyjából elmesélte, hogy mitörtént tegnap, közben hahotázva röhögtünk, állati jó nap volt. A csütörtöki pincér fiú is ott volt, aki 32-es mosollyal vigyorgott ránk és hipnotikusan bámult a szemünkbe, majd ő eltűnt, mi pedig átváltottunk a sörre. A pincér fiú - neve Jeremy - kb 45 perc múlva visszatért, olyan sakál részegen, hogy alig állt a lábán, próbált velünk beszélgetni, de sajnos a humanoid kommunikáció leállt nála, így csak vihogtunk rajta. Vagy este hétig ott voltunk, aztán hazamentünk pihizni, ügyintézni. A fácsén Kingát egy üzi várta Gregtől (=opera guy), hogy megtalálta a fülbevalómat és mivel tudja, hogy másnap megyek haza, ha ezt olvassuk hívjuk fel és visszaadja. Jaj tisztára ideges lettem, mert bár szép emlékeket őrzök róla, tegnap tisztázatlan körülmények között váltunk el és bár a csókizáson kívül semmi nem történt, ez még is olyan feszengős szitu. Átmentünk Sara szobájába sütit enni és gusztustalan témákról beszélgetni (az ítdapúpú szerintem legalább 200-szor elhangzott), de a lányok kicsit lehiggasztottak, Sara szerint Greg teljesen odavolt értem előző éjjel és mindketten győzködtek, hogy már csak hogy ilyen kedvesaranyos üzenetet írt, felér egy szerelmi vallomással. Reméltem, hogy nem lesz kegyetlenül kurva kínos a helyzet, de sajnos mikor átmentem a fülbevalókért, Greg két másik taggal tartózkodott a szobájában, amitől én totál ideg lettem, ő szemmel láthatóan nyugodt volt, kicsit túl nyugodt is, hidegvérrel átnyújtotta az ékszereket, kedvesen érdeklődött, hogy hogy vagyok, én össze-vissza nyökögtem, majd az awkward 3 másodperces csönd után, amit kajánul vigyorgó haverok kísértek figyelemmel a háttérből, kölcsönösen biztosítottuk egymást arról, mennyire nice volt meetingelni, jó utat kívánt én meg leléptem. Pfuhhh. Ezen is túlvagyunk. A lányok próbáltak győzködni, hogy tutira meg akart mutatni a haverjainak, de ezt olyan erőtlen indoklásnak ítéletem, hogy kicsit sem próbáltam meg elhitetni magammal.
Megnéztünk egy közepesen fostos filmet a csajokkal, aztán éjfél felé nyugovóra tértünk.
Másnap hajnalban törött szívvel hagytam el New Yorkot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése