Dér és dilemma.

Ezen a héten egyetlen napot dolgoztam, ami annyira említésre méltatlan, hogy fogalmam sincs minek hoztam fel egyáltalán. 3 napig szakadt a hó, Lufbra igazi vintervanderlenddé varázsolódott, így élvezgetjük a home standby-ok feldolgozhatatlan sorát. Senki nem dolgozik, csak az akit behívnak hsby-ról. Rengeteget sétáltam az elmúlt napokban, szeretem a telet. Egészen sok programot csinálunk, minden nap mentünk valamerre, Eva, Vlado és szerénységem főleg Paveléket örvendeztettük lebilincselő társaságunkkal, aminek én kifejezetten örülök, egyrészt: végre szocializálódok, másrészt: végre Eváékkal is töltök egy kis időt. Ez talán furán hangzik, hiszen együtt élünk, de - sajnálom, de- annyira unalmasnak találom őket (Vladot egyenesen irritálónak), hogy itthon jobbára a szobámba zárkózva töltöm az időt és udvarias small talk-on kívül nem futja többre. Ötösben viszont egész más, szórakozunk, nevetünk, jókat dumálunk. Pavellel és Vevével sokkal könnyebben kijövök, őket valahogy sokkal közelebbnek érzem magamhoz, mint a saját élettársaimat. Ma átmentem megltogatni Mafaldát, Kasiat és Juanmit, jót dumáltunk, nagyon örültek nekem, ami tök jól esett. Megnyugtató, hogy azért vannak itt emberek akikre lehet számítani, ha bármi történik.

A tél pedig nagyon nagy htással van rám. Otthon, vagy Dániában ezt valahogyan sosem értékeltem. Talán mert itt sokkalta ingerszegényebb a programom mint Budapesten. Már az is igazi öröm, hogy a hóban elsétálok a boltba, friss a levegő és még a beázott csizma sem érdekel valahogy. Érthetetlen okból sokkal nagyobb élvezetet okoz kimenni a szabadba, a hóesésbe most, mint nyáron, amikor sütött a nap. Pedig mindenki tudhatja, hogy imádom a nyarat, a napsütést, a sétát a szabadban, ha jó az idő. Öregszem.

Most pedig a dilemma részéről a hétnek. A Ryanair 3 új bázist nyit februártól, mindhárom a Kanári-szigeteken található (Lanzarote, Tenerife és Gran Canaria). Persze elég hülye dilemma. Jelentkezzek, vagy ne? Akarok-e a Kanárin élne? Idióta, hát persze, ki ne akarna. Igen? Nem tudom. Hozzátartozik, hogy immáron elég sok mendemondát hallottam egy esetleges lisszaboni bázisról, ami ha megnyilna és megkapnám a transzfert, akkor valóra válna minden álmom, minden amit szerettem volna elérni a jövőben. Megéri-e várni egy pletykára alapozott álomvilágra, vagy szarnibele és irány a csodálatos, lélegzetelállító Las Palmas? Akarok-e egy szigeten élni, ahol kutya-méretű csótányok élnek, kék az ég, mindig süt a nap és a tenger olyan valószerűtlen szinű? Ahol a home standby-t nem egy befűtött szobában kéne eltöltenem, hanem a bícsen 30 fokban? Igen, akarok és nem, nem akarok. Angliában sem akarok maradni tovább, mármint nem túl sokat, egy-másfél évet.
Decisions, decisions..