Tata

Szombaton 4 órácska alvás után hullafáradtan vágtam neki a hazaútnak. Sum és Patrick elvittek Lutonba, amiért nem lehetek elég hálás. Egész úton egy szót sem szóltunk, de a jelenlétünk több erőt adott bármely szónál. Nyugtalan félálomban töltöttem a repülőutat, majd apukám eljött értem a repülőtérre és egyenesen Szegedre mentünk. Gyermekkorom nosztalgiaéttermében, a Favillában ebédeltünk, a testemnek-lelkemnek jól esett a jó halpaprikás meg a zöldborsóleves. Apukám azt mondta, amit előzőleg Zsófi is kért: készüljek fel lelkileg, hogy a mindig vidám, erős, 135 kilós nagyapám helyén egy csontosra aszott, haldokló öregembert fogok találni. Ahogy sejtettem: erre nem lehet felkészülni. Ahogy beléptünk a szobába, az ottfekvő gyenge Tata látványa összeszorította a gyomrom, a torkom, az izmaim. Az ott töltött órácska alatt végig mosolyogtam rá, de úgy tűnt, őt nem érdeklem, talán meg sem ismer. Fogtam a még midnig hatalmas kezét, de úgy éreztem nem bírok ránézni. Keserűen, vígastalhatatlanul jöttünk el, majd vacsora után ahogy lehetett, önző módon elrohantam, hogy a barátokkal legyek. Nagyon jó estét töltöttünk együtt és bár kimerült és szomorú voltam, a fiúk mosolyt csaltak az arcomra és öszintén jól éreztem magam. Másnap reggeli után apukámmal azonnal átmentünk a nagyszülőkhoz. Tata ha lehet még gyengébbnek, még betegebbnek tűnt és összefüggéstelenül beszélt mindenféléről, amiről legtöbbször nem értettük mit mond. Mikor már az induláshoz készülődtünk az utolsó 10 percben azonban, mintha varázsütésre magához tért volna. A kezét fogtam, az arcom az arcához szorítottam, majd azt mondta: "drága csillagom, egyem meg a szíved". A könnyek feltartóztathatatlanül törtek fel belőlem, de a mosolyt továbbra is magamra erőltettem. A végső búcsúzkodásnál pedig azt mondta "nagyon szeretlek benneteket". "Mi is nagyon szeretünk - mondtam, - jövök megint nem sokára". "Nagyon várlak"- felelte. "mindig annyira várlak". "Mindig mikor megyek az utcán, csak rád gondolok". Ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Sokat sírtam és bár csodálatos volt látni a testvéremet és az unokaöcséimet, vígasztalhahtatlan voltam. Ma délután abban a pillanatban ahogy hazaértem apukám hívott. Bekövetkezett, amire már számítottunk, mégis mindannyiunkat megrendített, elment a nagypapám, elaludt örökre. A gyógyíthatatlan szomorúságban csak egy kis gyógyírt találok: még láthattam őt utoljára, beszélhettem vele, örömet szerezhettem neki a kínban. Mintha még csak rám várt volna, mintha anélkül nem akart volna elmenni, hogy elmondja "nagyon várlak, mindig annyira várlak".

All the small things

Istenem mennyi minden történik pár hét alatt, az ember nem is gondolná. Jó is, rossz is.. Utolsó bejegyzésem másnapján Jamie és én újra felvettük a kapcsolatot, találkoztunk párszor, beszélgettünk dolgokról amikről előtte soha, amíg július elején elköltözött Ausztráliába meghatározatlan időre. Az első pár nap nehéz volt, de a túllépésen rengeteget segít a tudat, hogy tudom, hogy nincs itt, hogy nincs a tudatom leghátsó szemerkéjében egy apró de erősen lángoló reménysugár, hogy talán összefutunk, talán felhív, talán... Igyekszem elfoglalni magam, mostanában sokat repülök, Sum, az indiai barátnőm beköltözött hozzánk, így most négyesben éldegélünk, szereztünk új, görög barátokat, sokat bulizunk -sajnos-, AImée már nagyon terhes, már csak 10 hét. Közben megszületett a Család legújabb tagja, Ürögdi Milán "Micó", akit még személyesen nem volt alkalmam szemrevételezni, de már nagyon várom az első találkozást. A múlt héten a derekam teljesen bekrepált, 4 napot repültem végig úgy, hogy menni is alig bírtam. Szerencsére a crew-m nagyon jó volt egész héten rengeteget segítettek és midnent megcsináltak nekem. Egyik nap majdnem offloadolt a kapitány, de kisírtam, hogy tartsanak meg, mire belémnyomott valami giga fájdalomcsillapítót, úgyhogy azt a napot úgy dolgoztam végig bedrogozva. Villámcsapásként ért a hír, hogy algyői nagypapám nagyon beteg. Így ezen a héten ez teszi ki a gondolataim nagy részét és sokat szomorokodom. Feltétlenül meg kell látogatnom minél előbb, mert már így is meggyilkol a gondolat, hogy eddig az egész család ott állt mellette míg én itt lopom a napot mint valami ignoráns fasz, úgyhogy most teljes erőbedobással készülök a hazamenetelre és a találkozásra, de főleg a búcsúra, amit nem tudom, hogyan fogok elviselni, hiszen 25 év alatt nem vesztettem el senkit, soha senkit.

Summertime Happiness

Egész héten 25 fok van, 25!! így minden szabad percemben a napon vagyok, mert imádok a barna bőrömmel kérkedni. Igen öntelt vagyok és exhibicionista, pereplj be. Legalább ez az egy dolog legyen rendben az életemben!!!! Aimée szülei ittvoltak a héten, hoztak egy csomó baba cuccot. Nagyon cukik, ma reggel mentek csak el. Azt nem tudom írtam-e már, de Aimée-nek 8 testvére van! Kemény, mi? Múlt hétvégén a kert feltuningolásával voltunk elfoglalva, már van ültetve kis fűzfa, muskátlik, édesapám kedvence: RODODENDRON, ilyen felfutó rózsabokor cucc, meg valami másik futónpvény meg még kettő valamik amiket nem tudok beazonosítani mert a kisnövényhatározómat Magyarországon felejtettem. Ezenkívül van benne egy dísz-szurikáta meg két szurikáta lámba amik napelemesek, szóval a napon töltödnek sötétedéskor pedig autómatikusan bekacsolnak, meg egy ugyanilyen jellegű növény kaspó, de abba nincs semmi, szóval az egyelőre csak világít. És persze a nyomoronc tengerimalacok és az elmaradhatatlan tengerimalac szar-tenger ami mindent beborít. De megéri egyébként, mert ilyenkor olyan jó kijönni ide, virágok vesznek körül meg hepi rágcsálók ugrabugrálnak körbe-körbe. Az elmúlt egy héten ünnepeltük Aimée és Patrick szülinapját és nem mellesleg Csani 3 éves lett éppen egy hete. Aimée terhes ruhátkat kapott meg babatakarót, Patrick meg egy atom villanyos borotvát, így többé nem kell vérfoltos ingben dolgozni mennie. Csanit felhívtam múlt szombaton, épp atom családi parti volt, csak pont a kiskirályfi nem óhajtott csevegni, úgyhogy másnap visszahívtam tesómat, akkor már picit beszédesebb volt a kelk, szülinapi jókívánságaimra suttogott egy köszönöm szépent, ezt gyanítom Zsófi ráhatására :) Szeretek vízöntő lenni, de azért állat lehet ilyn időben szülinapozni, tuti, hogy 30%-kal több ember jön el a bulidra, meg kint lehet koktélozni -ahogyan azt ma tenni is fogjuk hogy hivatalosan is megünnepeljük Patricket.

Base Party.

Múlt hét csütörtökön kerül megrendezésre az idei Base party, méghozzá nem másutt, mint második otthonunkban, a Revolutions vodka-bárban. Már nagyon vártuk mindannyian, mert nyertünk ezer eurót alkoholra, mert eladtunk 93miliárd bokszercsipszet, vagy valami ilyesmi. Én hetekkel előbb már próbáltam meggyőzni Eglét hogy jöjjön el ő is nem égő megjelenni, attól még hogy kirúgták. Persze munkára hivatkozva nem jött el, én pedig egyébként is déltől repültem, de Sum eljött értem kocsival 10 körül, otthon ripz-ropsz átöltöztünk. Közben Sum mesélte a házasságával kapcsolatos újabb rémálom fejezetetket. Tehát ő ugyebár indiai, úgyhogy indiaihoz kell hozzámennie, de nem lehet ám muszlim meg ilyenek, hanem ugyanolyan vallásúnak kell lennie (sikh, nem tudom, magyarul hogy van). Tehát az előző csóka aki vőlegényjelölt volt, pont jó lett volna, de Sum apukája nemet mondott rá, így nem házasodhatnak össze. Ez a mostani pasi meg tökéletes lett volna, Sum totál odavolt, de erre a srác szülei mondtak nemet.. Szóval szegény elég rottyon volt, így indultunk neki a partinak. 11 körül érkeztünk meg, még én is magassarkút viseltem, hogy remekül beilleszkedjek az inglis környezetbe. Egész sokan eljöttek, elvileg mindenkinek 3 ingyenpia járt. Természetesen Sian (ejtsd "Shan") a base supervisorunk ezt leszarta és szerintem egy penny-t sem költött, hanem az ingyen vócserekkel fizetett magának egész este.. Én persze nem túl konfidenten a magassarkúban egész este mondogattam Sumnak, hogy tutira el fogok esni, tutira. Egész este minden oké volt, amikor is REvsből kisétálván DÁJNG, lábak az égbe, seggem a nagyvilágba, 20-an rohantak oda, hogy úristen jól vagy, aszittem elsüllyedek. Patricket haza kellett cipelnünk, mert természetesen besújtódott és vállalhatatlankodott. Mi utána átmentünk Dalmáékhoz ahol még kb 10-en afterpartiztak és nagyon csúnyán sokáig ittunk. Másnap meg akartam halni reggel, azt hittem, hogy belehalok az életbe. Négykézláb kúsztunk be a crew roomba délután 3-kor. Nekem elég jó shiftem volt aznap szerencsére, bár egész nap képtelen voltam egy falatot leerőltetni a torkomon, viszont a reptéren találkoztam Denise-szel és Ciarával, akik meglepiből jöttek át Aimée szülinapjára. Hát csodálatos látvány volt amikor a "happy birthday"-t óbégatva egy égő tortával berandalíroztunk a már alvó Aimée szobjába, hát hogy úgy mondjam nem volt magánál. De persze nagyon örült. Másnap reggel átmentünk Leicesterbe ötösben (Patrick is csatlakozott) és megebédeltünk a Nando's-ban, utána vásárolgattunk és Aimée ötlete nyomán elhatároztuk, hogy este elmegyünk bulizni, csak egy picurkát. Ebből persze semmi nem lett, mert miközben ottültünk báliruhában a nappaliban és a Proposalt néztük A. bejelentette, hogy ő mégisinkább hullafáradt és ne menjünk sehova. Én azért elmentem a Phantomba ahol Egle, Dalma és pár új arc már nagyban vedeltek, majd lesújtottunk -a változatosság kedvéért- a Vica Versába ami ha lehet még az Echosnál is aljább, a padló annyira ragad, hogy lépten nyomon elhagytuk a cipőinket. Én végül korán távoztam a lovagommal, Dannyvel (fedőneve DATO, azaz Danny-Aries-Twenty-One) kéz a kézben hazasétáltunk. Így telt hát a hétvége, az idő továbbra is FOSTALILCSKA, de azért megvagyunk :)

Elephantwoman.

Egy héttel ezelőtt kiesett a tömés a fogamból és legnagyobb rémületemre - miután egy hétig tökéletesen rendben volt, leszámítva a Mariána-árkot a számban- tegnap reggelre látványos duzzanattal ébredtem a bal pofazacskómon. Nem fostam össze magam, rányomtam egy kis fagyasztott húst, meg mentolos fogkrémmel kenegettem, amíg el kellett indulnom dolgozni. Elég gáz dolog, bár annyira nem volt feltűnő, de azért páran furán néztek.. Ha mindez nem lett volna elég, kolléganőm, az imádnivaló Laurie a service közepén rámborított két pohár forró teát a kabin közepén, csodálatos volt. Este Aimée lebaszott, hogy miért nem mentem fogorvoshoz, de teljes meggyőződéssel közöltem, hogy el fog múlni. Igzaam is lett, reggelre a duzzanat szinte teljesen elmúlt és fájdalmat -továbbra- sem éreztem. Ma is folytattam a jeges-borogatás kúrát, de mindenki azt mondja, hogy menjek el fogorvoshoz, úgyhogy ha holnapra nem múlik el a daganat, akkor meló után elmegyek. Csak utálom az ilyen helyzetetket.. kit hívok fel, hova megyek, stb.. Argh! Miért történnek ilyenek?!

Belfast, Belfast.

Végre egy happening amiről érdemes írni! SZombaton kora délután kisuhantam a reptérre, hogy elcsípjem a dublini járatot. Kellemes félálomban töltöttem a 45 perces utat, majd Tímea jött értem kocsival (Varjasiné tutira beszart volna, ha látja) és hazadrájvoltunk Timiékhez. Vilivel is találkoztam és elhatároztuk, hogy rövid pihi után elmegyünk vacsizni, majd moziba. Viljemet is sikerült meggyőzni nagy kínkeservek árán, hogy tartson. Istenit kajáltunk a belvárosban (Carluccio's az új fav), ápdételtünk, majd elsétáltunk a moziba, ahol a Salmon fishing in the Yemen című fílgúd alkotást tekintettük meg, nagyon jó is volt. Este már hűvös volt, úgyhogy hazataxiztunk és otthon gitárhíróztunk, majd a Scene it nevű filmes trivia játékkal játszottunk. A vártnál később keveredtünk ágyba, de reggel kipihenten ébredtünk én még baromi izgatottan is. Öltözködés és vad sminkelés után (amelyre Timi SMINKSZOBÁJÁBAN került sor) elindultunk Belfast felé. A roadtrip remekül indult, becsaptuk telefonjainkba a legjobb zenéket (BSB, AbbA, Aerosmith, Manu Chao, etc -a teljesség igénye nélkül). A táj melyen keresztül csapattuk fantasztikusan gyönyörű volt, sütött a nap s a zöldellő legelők inspirálták kedvünket. Félúton megálltunk egy embertpróbáló full ájris reggelire, hogy erejünk teljében -s Klári, a GPS segítségével -érkezhessünk meg Befastba. Korán érkeztünk, úgyhogy csekin előtt elmentünk sétálni és vásárolgatni a napsütötte fővárosban. A Titanic centenáriumi kiállításra aznapra már nem volt belépő így az eredeti tervvel ellentétben még aznap elkocsikáztunk a Giant's Causeway nevű mesebeli helyre. Eme legendákkal övezett sziklás csipkeszegélye az Ír-szigetnek a világörökség része és egészen megmagyarázhatatlan természetföldrajzi jelenségnek otthona. A talajből különböző méretű, ám teljesen szimmetrikus hexagon formájú sziklaoszlopok merednek az ég felé, immár 60 millió éve és senki sem tudja, hogy hogyan, vagy mitől alakultak ki. Kellemes órácskát töltöttünk itt és vadul merengtünk a naplementébe Timivel, de őszintén szólva a kisebb túra mindkettőnket kimerített, így betértünk a helyi szállóba megvacsorázni. Este halálosan kifacsarva érkeztünk meg a hotelba, de azért egy girls gone wild típusú estét vállaltunk: lecsaptunk egy cidert a hotel bárjában lefekvés előtt. Mondanom sem kell az ordítva röhögés volt a legfárasztóbb. Másnap, hétfőn korán keltünk, s kisebb félreértés után megreggeliztünk (a két recepciós két ellentétes dolgot állított reggelinkkel kapcsolatban, mégpedig, hogy van, meg hogy nincs.) Majd 11 körül érkeztünk meg a Titanic kiállításra. Ebbe azt hiszem nem érdemes részletekbe menően értekezni, mert annyi érdekes dolgot tudtunk meg és láttunk, hogy azt sem tudom, hol kezdhetnék bele. Mindenesetre mindkettőnknek nagyon tetszett. Kisebb memorabilia vásárlás után pedig el is indultunk Dublin felé. A visszaút legalább olyan élvezetes - s vokálisan káprázatos- volt mint idefelé. Még Viljemtől otthon elbúcsúztam, Scene iteztünk egy utolsót aztán irány a reptér s este fél12-re már a saját ágyamban aludtam. Csodálatos hétvége volt.

Fiúk az életemből VII.

András.
Tesóm nagy szerelemben és jegyességben élt éppen amikor András a képbe került. Mármint már a képben volt évek óta, a Közgázról jó barátok voltak, de akkor egyszercsak hirtelen egymásbaszerettek, eljegyzés felbontva, András az első randin térdreborulva megkérte Zsófi kezét a körúton, az időpont maradt csak a vőlegény személye változott. Andrásról az első benyomásom az volt (akkor tizenkevés évesen amikor még csak spanok voltak), hogy elég intreszting figura, flegma és nemtörődöm, a stílusa pedig hagy némi kívánnivalót maga után. Aztán amikor elkezdtünk több időt együtt tölteni (bontakozó szerelmük hajnalán), akkor megkedveltem. Nem tudom, csak azért, mert tényleg kedveltem, vagy csak Zsófi miatt, de talán ez nem is lényeges már.
András szökdécselve megy le a lépcsőn, hogy az ember minden pillanatban attól retteg, hogy a következő fokon megcsúszik és nyakát szegi. Számára a gyalogos átkelőhely léte és használata ismeretlen fogalom, ha jön autó, megáll, ha nem jön, átmegy. Az ujjaival imád dobhártyszaggatóan dobolni, ordítva böfögni, a lehető legalkalmatlanabb pillanatban gitározni/zongorázni és bútorokat pozdorjává püfölni ha a Barca játszik.
Ezenkívül András istenien főz (ISTENIEN), nagyon intelligens és a látszat ellenére nagyon mélyérzésű. Évekig éltünk egy háztartásban, amiről egyébként az a véleményem, hogy egy hálátlan kis dög vagyok, mert talán még most sem fogtam fel, hogy ez mit jelent, mennyi áldozatot és kompromisszumot követel valaki(k) részéről, hogy befogadjanak valakit, családi kötelék ide-oda. 2006 augusztus 5-én került sor a világ legjobb lagzijára, ahol füstölt talpunk alatt a padló.
Tudom, hogy András nem egyszerű. Bonyolult lélek és nagyon erős személyiség, de szerencsére ezzel együtt jár, hogy nagyon erős jellem is. A 27. szülinapi buliján mindannyiunknak elő kellett adni kedvenc sztorinkat Andrással kapcsolatban, csak úgy repkedtek a viccesebbnél viccesebb történetek én meg jól beégettem magam egy érzelmessel (awkward silence), de nem számít, mert akkor is az a kedvenc emlékem róla, úgyhogy hadd állítsak itt is emléket neki:
Nem tudom már, hogy melyik évben és pontosan merre tartottunk nagyságos Budapesten, de valahova nagyon mentünk, villamossal. Felszálltunk és a villamos folyosójának közepén egy nagy szatyor-táska hevert, ami egy csöves bácsihoz tartozott, aki gondterhelten aludt a széken. A táska nyílván kiesett a kezéből észrevétlen, de minden utas átlépte, vagy undorral bökdöste arrább a cipője orrával. ANdrás szemrebbenés nélkül felemelte a szatyrot és a csövesbácsi egyik karja alá helyezte olyan finoman, hogy az fel sem ébredt. András nem vágyott dícséretre, valószínűleg fel sem fogta, hogy ez a tett mennyi emberségre vall, de én akkor, bármit is hittem, vagy gondoltam addig róla, tudtam, hogy ez az emberség az amiért szeretem és örülök neki, hogy ő lett a mindig áhított "báty" és boldoggá tesz, amiért a családom részévé vált.
Plusz Csani. Csani miatt is eléggé szeretem, Csani eléggé adja.

The ice inside your soul.

Nehéz objektívnek lenni. Az ember szubjektív lény és nagyon kevesen tudják mások helyzetébe belelovallni magukat.
Én személyszerint a saját személyes kis tragédiáimat a világ legmegrázóbb történéseiként élem meg, és mindenki más problémája eltörpül az én pillanatnyi szívfájdalmam mellett. Persze emellett kitartok ama meggyőződésem mellett, hogy jó hallgatóság vagyok, figyelek arra amit elpanaszolnak nekem és reagálok is, legjobb tudásom szerint. Persze ilyenkor mindig tökre parázok, hogy amiket mondok, azok bődületes klisék és semmi hasznuk..
Na mindegy a lényeg, hogy vajon az ember ezt is a szüleitől tanulja el? Hogy mennyire érzékeny? ANyukám nagyon mélyérzésű, szenzitív ember, mindent nagyon a szívére vesz, főleg az őt érő sérelmeket, szóval gondolom, hogy tőle örökölhettem én a szuperérzékenységemet. Aztán amikor olyanok történnek, hogy a pénteki buliban összefutok Jamie-vel, akiről szentül hittem, hogy életem szerelme és lelkitársam s aki ennek ellenére szemrebbenés nélkül "nem vett észre", majd elkerült, végül pedig mikor én köszöntem rájuk, akkor teljes mértékben ignorált, akkor - persze egy éjszakányi fuldokló zokogás után- próbálok arra koncentrálni, hogy ez más szemszögéből mekkora hangyafasznyi és jelentéktelen semmiség. Akármilyen hihetetlen, de ez kicsit megnyugtat. Szarok a könnyekre és mindenki kapja be, egy kibaszott rokksztár vagyok..

No bars.

Tegnap hajnali negyed 8-kor ébresztett az a drága crew control, hogy toljam be a seggem dolgozni, csak egy Dinard-és-visszára. Így is tettem, Patrick befuvarozott szépsségessen. No2 voltam, viszont egy darab bar nem volt a gépen, üres volt az egész, se kaja se pia, semmi. Így mind a két szektort végig csilleltük hátul, se menu card, se service, se scratch-card, semmi. Fél 2-re otthon voltam. Így minden napot bírnék csinálni.

No-one will hold me like you used to.

Lenyűgöz és megijeszt egyszerre, hogy milyen rövid idő alatt meg tud változni minden, a körülmények, a barátok, az emberek, az élet. Pontosan egy évvel ezelőtt minden ugyanolyan volt. Pontosan egy évvel ezelőtt március 2-án, szerdán minden ment változatlanul a megszokott mederben. Nem tudtam, nem tudhattam, nem számíthattam rá, hogy mi fog történni. Aztán majdnem pontosan egy évvel ezelőtt március 3-án, csütörtökön elmentem Pavelékhez, akik akkor még a Sovereign Court 2-ben laktak, Veronikával és Paloval bulizni készültünk, de ők - szokás szerint - bepunnyadtak, így én is hazaindultam, amikor Miguel, a legelső barátom EMA-ban smst írt, hogy az új csajával bulizik, menjek oda.
Azóta Miguel hazament Máltára, Pavel felmondott, átköltözött Castle Doningtonba és Kanadába készül.
Majdnem pontosan egy éve, március 3-án, csütörtökön elmentem a Revolutions-be Miguelékkel bulizni. A sörkertben cigiztem, egyedül. A vállam fölött felpillantottam a lépcsőn mellettem álló fiúra, aki egy fehér polót viselt, amerikai záslóval és kondorkeselyűvel és a szeme sarkából engem figyelt, azzal a szemtelen félmosollyal, amit utána annyira megszerettem és meggyűlöltem. Ott, abban a pillanatban nem tudtam, hogy megváltozik minden, a körülmények, az élet és még én is.
Majdnem pontosan egy éve már, hogy megváltozott minden, máshol élek, mások a barátaim, más lettem én is. 2011 a változás éve volt. Számomra. Elköltöztem. Megjártam a Kanári-szigeteket, kirúgtak majd visszavettek az egyetemre, a nővérem terhes lett, a barátnőm szintén babát vár, én pedig összetörtem és minden ugyanott tart mint pontosan egy évvel ezelőtt március 2-án, de még is minden megváltozott. Az arcomról lecsorgó könnyek részben a szomorúság könnyei, a csalódottságé, de nagyrészben a düh könnyei, mert megvetem magam, hogy ugyanaz lettem, akit lenéztem, hogy nehéz tovább lépni, hogy ahelyett, hogy leráznám a az összetört szívem morzsányi porait és hamvaimból főnixként új magaslatokra törnék annyira fáj az elfogadás és a beletörődés és néha még az oly nagyra tartott büszkeségem is elfolyni tetszik.
Holnap március 3. Új nap. Új élet?

February Spring.

Tegnap hála Istennek kirángattak az unalomból, délután átjött Sum, meg Carla és Négyesben (Patrick is csatlakozott)elmentünk kajálni az Orange Treebe, jól kipletykáltuk magunkat meg esküvőt terveztünk, Sumnak is, Carlanak is jövőre lesz minden valószínűség szerint. Sumnak tradicionális indiai esküvője lesz száriba meg midnen. A vőlegény jelölt elég jó fejnek tűnik, nem egy begyöpösödött maradi csávó, mindent enged Sumnak és elég jól megvannak. Érdekes ez, hogy valakinek ez tök normális legyen, hogy nem mehet hozzá akárkihez, hanem ugyanolyan valássúnak és "fajtájúnak" kell lennie mint az ara, meg a két családnak is kölcsönösen el kell fogadni egymást. Persze a házasság előtti szex, meg hasonló elvetemült cselekmények mint alkohol fogyasztás szigorúan tiltottak (nem mintha Sum zavartatná magát).
A csajok 6 körül hazamentek, én meg lebeszéltem az ír Jamie-vel, meg a csókájával egy sört a Phantomban. Jót dumáltunk, meg röhögcséltünk, ír Jamie csókája nagyon cuki (Callum), nagyon jól kijövünk. 11 körül jöttem haza, aztán átjött Danny, dumáltunk kicsit, meg vihorásztunk egy darabig, de elég hamar elaludtunk. Reggel gyönyörű napsütésre keltünk, Danny elhúzott az iskolába, én meg bementem a városba mászkálni egy-két arccal vasalás meg házimunka-végzés előtt. Nagyon szép idő van, egy kardigánban rohangásztam. Most is itt ülök a kertben a retro garden-bútorzaton, eléggé adja.
Jó páran mostanában jönnek vissza.. Jó páran pedig örökre elmennek. Páran elmennek Mallorcára, Ákost és Sándort is kirúgták a közelmúltban sajnos.Pavel is, Rex is felmondott, Zsani is, bár velük a szilveszteri balhé óta nem nagyon beszéltem. Elég fura, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok. Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy Patrickkel és Aiméevel legjobb barátok leszünk, Egy éve még Jamie létezéséről sem tudtam. Hm. "Érdekes dolgok ezek".

OneD.

Annyi minden történt már megint és én meg egy lusta dög vagyok, soha nem írok. Itt volt Gyuszi 2 hete pár napot, mászkáltunk Londonban-Nottinghamben, utána visszaálltam a mókuskerékbe múlt héten. Hosszú hét volt, de elég jól telt. Most az off napjaimon szenvedek, igen SZENVEDEK, mert zuhog az eső két napja, így a házban aszal az unalom egész nap.
A Sumtól kapott One Direction cd-t hallgatom éjt nappallá téve - tudom, hogy szomorú. A kisfiúval (Danny) elég furán állnak a dolgok. Minden nap beszélget velem fácsén vagy smsezik, de a személyes találkozás egyáltalán szóba sem kerül. Kifejezetten nem tudom hová tenni a viselkedését. Komolyan ki érti a fiúkat?
Ami újdonságot fel tudok hozni: az új kisbaba a családban szintén kisfiú lesz, így Csaninak lesz egy -minden valószínűség szerint- Botond nevű öcsije :) És ha már terhesség: újabb két lány is terhes lett a bázison az elmúlt hetekben. Nem tudom, így nyáron mi lesz, mert nagyon híján vagyunk a no1-oknak, úgyhogy vagy massz előléptetést kell rendezni, vagy idetranszformálni embereket más helyekről.. Annyia elmentek ezen a télen, és rengetegen terhesek is lettek nyár óta, Lucinda, Carly, Steph, Laura meg még egy pár ember, hihetetlen..
Meg persze ott van Aimée, a héten van az időpontja a midwife-fal, aki majd megmondja, hogy minden faszentos-e. Jordan is úgy tűnik észhez tért, br ebbe nem akarok túlzottan belefolyni, mert még agyvérzést kapok.

Na ezután a végletekig menően unalmas bejegyzés után lefolytok egy mississippi mudpie izű joghurtot, isten áldásával.

That's just fuckin great.

Épp az igazak álmát aludtam fél órája, mikor arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Nagyjából 30 másodpercbe tellett mire felfogtam, hogy a kijelzőn tényleg az áll, hogy "Incoming call - Jamie"... csak meredtem a telefonra, megvártam, amíg befejezi a csörgést, majd elolvastam az smst ami 3 perccel korábban érkezett: "What u doin? Can I come over?" ...
Kicsit megijedtem, hogy mi baja van, gyorsan visszaírtam "I'm in bed, u ok??".
Válasz: "Can I come over?"
"Why do u wanna come here?? Where r u??"
"Can I come see u??"
Én majdnem sírva, de rohadt büszkén a következőt reagáltam:
"Listen if u wanna catch up and talk, gimme a text tomorrow, but if u wanna shag cus ur drunk, then please leave me alone.."
Erre felhívott, hogy szerinte ez "a bit out of prder", hogy ezt mondom, mert nem ezért akart beszélni velem. Mondom szombaton az éjszaka közepén akarsz beszélgetni?? Kiderült, hogy már otthon van, majd annyit mondott, hogy majd akkor holnap ír.
Oda lett az éjszakám.

Got a secret, can you keep it?

Elég hektik volt az elmúlt pár hét és annyiszor akartam írni felfoghatatlanul izgalmas életemről, de sosem jött az ihlet meg az inspiráció, így végül ma reggelig húztam a beszámolót. Eltelt a Szilveszter, a szülinapom, voltam otthon sokat, meg történtek dolgok, úgyhogy szép sorjában beszámolok mindenről.

Otthon: Január 8-án visszatértem szülőföldemre, több-kevesebb sikerrel levizsgáztam (erről bővebben nem szeretnék nyilatkozni, mert még fájó az emlék..) Megcsináltattam a fogaimat is, a doktornéni nagyon aranyos, csak ajánlani tudom mindenkinek, mert igaz, hogy rengeteget beszél, de nagyon humánus és kedves. Azt mondta, hogy nagyon rendben vannak a fogaim (leszámítva a két Mariana-árkot amit be kellett tömni), a színe is rendben van és a tömést és fogkő-eltávolítást is fájdalomcsillapító nélkül kibírtam. Egy hétvégét Szegeden töltöttem, találkoztam egy év után Papp Kingával (asszem ez nevezhető a csúcspontnak), megünnepeltük Petra diplomaosztóját és Csongiét is, pénteken-szombaton legendát kreaáltunk a jatéban - megint- és Pötit is újra megszorongathattam, most hogy hazatért Guernsey-ből (-ről?).
Család: szerencsére mindenki jól van. Apukámmal csak egy kicsit volt alkalmam találkozni sajnos, de Csanival annál többet. Hát be kell szarni, komolyan, annyira cuki. Olyan szövegeket nyom, hogy elképesztő.. És a nagy hír: többszörös nagynéni leszek a nyáron!!! Bizony-bizony Zsófika megint babát vár, juj de jó! Elég fura érzés, meg kell hagyni.. Nem tudom, hogy azt rengeteg szeretet amit eddig mind Csanira borítottam képes leszek-e majd igazságosan megosztani, az biztos, hogy kihívás lesz! :) De az egész család nagyon izgatott, Zsófi persze már tapasztalt vén róka módjára küldi a terhességet és egyelőre minden a legnagyobb rendben. Boldogság.
Suli: megpróbálom leadni a skandi szakot, mert rühellem és mert béna vagyok hozzá. A -most már hivatalosan is istennőnek deklarált - Kristóf Borbála intézte nekem a papírmunkát, amiért olyan hálás vagyok, hogy nem találok szavakat.
Munka: Visszatérésem örömére 10 napot végigdolgoztam mint egy szánhúzó huskey. Sajnos életbe lépett egy új szabály, ezt megpróbálom érthetően elmagyarázni.. Az a lényeg, hogy mostantól a vészkijáratoknál (ahol szélesebb a sor, ergo több lábhely van) le kell előre foglalni a helyeket, (10fontért). Oda SENKI MÁS nem ülhet le, csak aki előre lefoglalta a helyet. Ha senki nem foglalta le, akkor a sorok üresen maradnak és SENKI nem ülhet oda. Ez egyelőre nem okoz gondot, mert félig üres járatokkal repülünk így télvíz idején, VISZONT! Ha teli van a gép végig blokkolni kell a sorokat és a végén ha már nincs több ülőhely, akkor az utolsókat kell odaültetni... Mondanom sem kell, hogy ebből mekkora forradalom lesz majd nyáron, amikor tele leszünk, a többiek őrjöngeni fognak, hogy mért az utolsó köcsögök ülhetnek oda.. Már így is napi szinten minimum egyszer leordítanak, hogy miazhogy nem lehet odaülni és én egy faszfej vagyok.. Az lesz a vége, hogy nyáron meg fogom mondani a no1-nak, hogy én ezt nem csinálom.. ő csinálja ha akarja, de én nem vagyok hajlandó.. Egyébként minden a legnagyobb rendben, csomóan elmentek/kirúgták őket/még fizetlen szabin vannak.
Barátok: magyar barátaim nagyon hiányoznak azóta, hogy visszatértem ködös Albionomba. Viszont a napos oldalon Györgyike jön hozzám látogatóba jövő hét csütörtökön, amit már nagyon-nagyon nagyon várok!!
Itteni barátaim jól vannak. Patrick a fizetetlenjére új munkát szerzett, de a Ryanairnél meg bajba került egy hülyeség miatt, úgyhogy most szopatják rendesen, így lehet, hogy az ideiglenesből állandó állás lesz ez az új.
Aztán hmm mi is van még? ó, igen... a hétvégén robbant a bomba.. Aimée terhes. Nem, nem vicc. No jokes. Még mindig nem tértem magamhoz. Abban a pillanatban, hogy elküldte a képet a pozitív terhességi tesztről tudtam, hogy az életünknek vége. Mármint nem úgy, hogy jaj meghalunk bruhuhú! hanem az eddigi életünknek. Ja, a gyerek apja Jordan természetesesn, aki nincs elájulva és első reakciójában javasolta Aimée-nek, hogy -idézem- "just fucking get rid of it", ami többek között alapból parasztság, de tudja nagyon jól, hogy A. sosem menne abortuszra. Úgyhogy az elmúlt 3 nap vergődéssel telt, Aimée persze nagyon szomorú J. miatt, pedig szerintem egyébként nagyon örülne neki.. Nem mondom előszőr én is hiper kiakadtam, de aztán elgondolkodtam: ez már kész, ez van. Nem fog "elmúlni", úgyhogy akár meg is próbálhatnánk örülni neki. Egy baba az öröm, nem? Ki hallott már olyat, hogy "24 évesen terhes lettem és tönkrement az életem, bár elvetettem volna"?! Itt van szegény barátnőm tökegyedül (mármint a családja, anyukája, testvérei nélkül), így most a mi felelősségünk, hogy támogassuk és segítsük amiben csak tudjuk. Patrickkel már átszerveztük az étrendjét, napi 3-szor kell ennie és leszarom, hogy "allergiás a zöldségre" (ja, mert az egészségre allergiás lehet valaki....bitch, please.) akkor is lenyomom a torkán a répát. A közvetlen környezetemben fellelhető terhességek száma végett állandóan csecsemőkről álmodok, elég confusing, hogy ki-kicsoda..

Szóval ezek a nagy hírek és fontosabb pontok amik történtek legutóbbi beszámolóm óta. Most két hétig szabin leszek s kétlem, hogy bármi izgi történne, azért igyekszem majd minél gyakrabban firkálgatni!
Ja! még valami!
Fiúk: Jamie írt a szülinapomon, kivert a hideg verejték, végül kedvesen megköszöntem és ennyiben maradtunk..
Éééés vasárnap randiztam gyerekek. Egy 20-évessel (kérem a megjegyzéseket mellőzni). Még decemberben kavarodtunk össze és azóta nem is találkoztunk, mert hol ő volt otthon (Prestonban), hol én.. Nem kifejezetten a legdöglesztőbb faszi akit életemben láttam, de nagyon aranyos. És magas is :) Ma találkozunk megint, hát kíváncsi leszek!