Két ünnep között.

Na csak eltelt a Karácsony, közepesen volt rettenetes, rengeteget zabáltunk. 25-én átjöttek Vevéék, Pavel befalta az összes sütimet. Stephanie is átjött és Zsanival 3-asban Cluedot játszottunk amit meg is nyertem. Később átmentem a többiek után Paloék lakására, csocsóztunk (P. csocsóasztalt kapott Sonyától) meg söröztünk. Jókat röhörésztem, Pavellel elég jól kjövünk hálistennek. Úgy vettem észre, hogy nagyon megszeretett, szerintem érzi, hog kb mi ketten vagyunk egy szinten és rengeteget szoktunk vihogni.
Másnap taxival kényszerültünk kimasírozni az állomásra, mivel a buszok nem jártak. Stephanie, Carly, Pavel és én mentünk Fuerteventurára. Óriási vot, egész nap ordítva röhögtünk, barkofffffffbáztunk. Volt egy incidens, azt muszáj elmesélnem, mer annyira felbasztam magam! Ég a seatbelt sign (Carly bement a flight deckre és ilyenkor az a procedure, hogy seatbet sign fekapcsol amíg nyitva van a flight deck ajtaja. ekapcsolhatták volna, de a keptin elfelejtette és fent maradt, de tök mindegy, engem nem érdekel mért ég, ha ég mindenki üljön a seggén). Állok elöl, jön egy fugly vén ribanszié. Udvariasan megkérem, h fáradjon vissza a helyére, seatbelt szájn iz on. POfákat vág visszamegy. 2 perc múlva sétálok hátra, a nő megszólít, hogy van egy kérdése, mi az hogy a seatbelt sign ég, de a crew-nak meg nem kell leülni. Nézek. Mondom ez hülye. Mondom mert én ki vagyok képezve rá, azér, de főleg, mert az ő biztonsága is az én felelősségem, az én biztonságom, meg nem az övé, hanem az is az enyém. Ha ő vele történik valami, akkor én megyek a börtönbe, ha velem történik valami akkor is én megyek, csak akkor a kórházba. Iszonyat prosztó stíusban közölte, hogy ez nyílván valóan nem igaz, ez az egész csak a crew kényelmét szolgálja, hogy az utasok a helyükön maradnak. Mondtam, hogy téved, ha a keptin felkapcsolja a seatbet signt akkor ez van, az nem az én döntésem. Azt már nem mondtam, csak godoltam, hogy egy részt mi a péniszt képzel magáról, másrészt mit érdekel engem, hogy ő a helyén ül, vagy áll, vagy a wc-n szarik éppen?? Mikor kettőt továbbléptem felpattant és kirohant a wc-re. Kurva anyád. Gyors rácsörögtem a keptinre, hogy csinájon valamit, mert az utasok velem ordítanak.
A nap végén totál kifacsarva értünk haza. Gyorsan ehúztam Kasia szülinapi partijába, nem volt rossz.
Tegnap izgi nap volt, ugyanis nem a saját beosztásom szerint repültem, hanem az ellenekző rosteren. A roster az a beosztás. Az ellenkező rosteren lévő emberekkel soha nem repülünk együtt (kivéve én most), mert amikor én reggeles vagyok ők akkor délutánosok. Na most early helyett lates-en repültem, szrencsére aranyos emberekkel, újfent no 2 voltam. A no 1-t nem ismertem eddig, de a két portugál srácot igen, Cesart és Paulot. Nagyon jó fejek, jól elvoltunk. Paulo eléggé vonzó, csak tökalacsony persze, dehát amikor megszólalt portugálul, akkor leájultam. Tragédiamentesen telt a nap, itthon megkajáltam és szinte azonnal elaludtam. Ma offon vagyok juhu!

Karácsony

Jaj istenem. Kurva karácsony!
Na már most tegnap Rigába repültem a változatosság kedvéért, kivételesen teljesen eseménytelen volt az út. Otthon azonnal kómába zuhantam. Ma reggel 10-kor kelés, irány a Tesco, bevásároltam, közben beszéltem testvéremmel, apukámmal, anyukámmal is. Szegények jobban kivannak, hogy nem vagyok ott mint én. Én mondjuk egyáltalán nem vagyok kiborulva, no offense de ez az egész szeretet ünnepe HRRGRRHHÁÁÁÁ, én ettől kivagyok. Meg a Karácsonyok annyira unalmasak és szarok, hogy nem értem mit veri mindenki a nyálát. Már elnézést. Félreértés ne essék, szeretem a családom, hiányoznak, de ez az érzés az év többi napján is konstans, így az idei Szenteste meg Kari is csak egy újabb nap az életemben.. Tavaly jól össze is balhéztam Zsófival, a részletekbe most nem megyek bele, utána ki is békültünk, csak nekem a Karácsony nem az mit neki. Vagy másnak. A Karácsony - nem tehetek róla - fájdalmas, erőltetett jófejkedés, ami arra emlékeztet, hogy milyen elbaszott az élet, meg a világ, az összes sérelem és seb a felszínre kerül és megpróbáljuk elrejteni az üveges mosoly mögé. Az elmúlt 6-7 évben egy őszinte perc nem telt a karácsonyaimban és ezt nem a körülöttem lévőkre értem, hanem magamra, folyton a megjátszás, úgy csinálni, mintha élvezném, jól érezném magam, közben meg csak szeretnék már túl lenni az egészen.

Hazaérvén realizáltam, hogy tejföl helyett két kurva nagy köcsög tejszínt vettem, így 10 évre elegendő tejszínnel el vagyunk látva, ellenben a sütihez és rakott krumplihoz elengedhetetlen tejföl nincs. Elrohantam a Morrison'sba pótolni a hiányosságot, de nem találtam, úgyhogy natúr joghurtot vettem helyette. Vlado valami cseh saláta remeket alkotott míg én a tesómtól szerzeményezett világ legegyszerűbb sütijének álltam neki. Meg kell adni kurva finom lett, almát tettem bele, meg fahéjat.
Következőnek nekiálltam a csúsztatott palacsintatortának. Minden rendben ment a sütésig, amikor is megkóstoltam a tésztát, ehetetlen volt.. Ezt a receptet az internetről nyúltam, sokkal egyszerűbbnek tűnt mint amit általában csinálni szoktam, hát most már tudjuk miért. Kibasztam az egészet a wc-be, majd nekiálltam a második menetnek. Az ízével nem volt baj, de a kurva tészta nem akart összeállni, akármekkora lángon próbálkoztam. Épp agyvérzést készültem kapni amikor csöngetett a postás néni és végre kihozta a csomagot, amit Anyukám és testvérem már 200 évvel ezelőtt feladtak. Kibontottam a csomagot, az első amit megláttam egy állat Beatles karaoke dvd volt, aztán egy-egy adag az összes karácsonyi süteményből, amit anyukám szokott sütni minden évben. Be is gyűrtem egy vaníliás kiflit, teljesen meghatva. Aztán a csomag alján egy kis zacskóban 3-4 darab karácsonyfadíszt találtam, Zsófi hozta el őket a szegedi lakásunkból. Teljesen kiakadtam, elöntöttek az emlékek, képek, meg az az érzés amikor még jó volt a karácsony, amikor vártam a Szentestét, az ajándékozást, a kaszinótojást és franciasalátát. Hova lett az az időszak, hova lett az a gyerek aki voltam? Valószínűleg felnőttem, lsd: süteménysütő háziistennő lettem, de mégis kicsit elszomorít.
Buta Orsi, buta Karácsony.

Azért mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánok, azoknak, akik a családjukkal tölthetik, értékeljétek, mert nem lesz mindig így, azoknak meg méginkább akik nem, burkoljatok kétpofára és dőljön a szesz. Ja és ma este az Igazából szerelem kötelező!!

And the weekend continues.

Tegnap megreggeliztünk szépen , aztán pihentünk, tv-ztünk. Úgy döntöttünk, hogy outdoor tevékenységekhez túlságosan hideg van, úgyhogy csak csill program volt. 4 körül elsétáltunk az Orange tree-be ahol olyat kajáltunk, hogy ketté állt a fülem, utána lenkával még egy házi almáspitét vanilíafagyivalt is lecsókoltunk. Sokat dumáltunk, munkról, a tréningtársainkról, ki kiről mit tud, az esküvőjükről. Egyelőre még gyerekcipőben jár a szervezés, júniusban lesz, Brnoban. Már alig várom! Lenka azonnal gyerekeket akar és ahogy kivettem Robert is. Lenkáért kicsit aggódom, nem érzi túl jól magát Lutonban. Nagyon megszerette Prestwicket, az embereket és azt mondja Lutonban úgy érzi, hogy nem nagyon kedvelik. Nem tuom, hogy Roberttel beszél-e ezekről a dolgokról, pedig kéne. Na nem akarok beleugatni persze.
Vacsi után hazajöttünk, a Hogyan vesztsünk el egy pasit, majd az X-ment néztük és remekül szórakoztunk. Lefekvés előtt még megnéztem egy Dextert aminek köszönhetően olyan durva rémálmom volt a trinity gyilkosról, hogy mikor felébredtem, nem mertem visszaaludni. Nagyon félelmetes volt!

Ma több feladat is vár rám sajnálatos módon, mint kiderült Eváék és Pavelék is készülnek nekem karácsonyi ajándékkal, úgyhogy az azt jelenti, hogy plusz 4 ajándékot kell beszereznem. Kurva jó. Ezen kívül meg kéne beszélni a Karácsonyt is végre, mert Eváék jó előre bejelentették, hogy ők kettesben akarnak Karácsonyozni otthon, mi Zsanival szintén szeretnénk otthon lenni, azt gondolom Eva sem várja el, hogy Szenteste az utcán kódorogjunk mer ők couple christmast akarnak. Amúgy meg leszarom egyébként. Amióta Zsani beköltözött, értelemszerűen Rex is sok időt tölt nálunk (ezen mondjuk nem tudom ki döbbent meg). Erre valamelyik este Vlado kinyögte, hogy hát Evának ez nem nagyon tetszik és azt akarja, hogy Rex is fizessen bele a dolgokba. Na eleve azzal kezdtem, hogy ezt ne nekem mondja, ha Evának valami szúrja a szemét akkor mondja meg az illetékesnek. A másik, hogy nyílvánvalóan nem fogok pénzt kérni Rextől, mikor engem speciel a kocsijában furikázik ide-oda, egy csomó mindent bevásárol, meg satöbbi. Nem fogok elkérni 30 fontot havonta, mert napi egyszer letusol.. Eva meg szintén átgondolhatná az életét, mert ez az iszonyú spúrság meg anyagiasság elég gáz (a legfőbb indoka, hogy Rex mért fizessen: mert neki Ryanair szerződése van és jól keres..), megmondtam, hogy akkor a számlát osszuk el és én meg Zsani kifizetjük a Rexre eső részt, mert én tőle amíg élek nem fogok pénzt kérni az biztos.. Meg azt sem igazán értem, hogy Eva mért Vladoval üzenget ezeket mért nem az ember pofájába mondja 30 éves létére..

Lenka & Robert in Lufbraa

Tegnap délelőtt kitakarítottam a szobámat, bevásároltam, térültem, fordultam, 3-ra mentem Roberték elé az állomásra. Nagyon örültünk egymásnak, először hazasétáltunk, közben ápdételtük egymást. Sajnos a vonatállomás a város legtávolabbi pontján van a házunkhoz képest (ami amúgy is elbaszottul messze van mindentől), úgyhogy gyalogoltunk vagy 3/4 órát. Itthon végül körbevezettem a srákokat, Vlado volt csak itt. Előkerültek a sörök, a mini pötyi fánk, dumáltunk sokat én gyorsan lezuhanyoztam és négyesben neki is vágtunk az Orange Tree-hez vezető útnak. Lecsaptunk egy sörit (én szigorúan cidert), utána Lenkával áttérrtünk az epres mojitóra mert az fincsi. Később megjelent Eva és Pavel, végül Veronika és egy bizonyos Adrian nevű no 1 is csatlakoztak (ezt a faszit én eddig nem ismertem személyesen). Jó volt a hangulat rengeteget röhögtünk, Lenka beszámolt milyen volt 2 napra Marrakeshben ragadni, aztán felmentünk Pavelékhez. Sonya karácsonyra egy állat csocsó asztalt szervált Palonak, úgyhogy azon őrjöngtünk, vedeltük a sörit és tök jól elszórakoztunk. Nagyon örülök, hog Roberték eljöttek! Már csak Cézár hiányzik, de ő egy kis buzi, mindig csak ígérget, ígérget de aztán sosem jön.
Kettő körül hazaindultunk és lefeküdtünk aludni. Én Zsani szobájában aludtam (ők Derbyban éjszakáztak Rexnél), nem rég keltem fel.
Mára még nincs terv, de biztos, hogy jól fogjuk érezni magunkat! Juhúú!

Listen.. About last night,..

Nosss.
Tegnap bevonultunk Derbybe Zsanettel, bevásároltunk Rex születésnapjára (magunknak semmit sem vettünk!!). Este 6 körül értünk haza, felköszöntöttük Vladot a szülinapján, ők el is mentek Evával romantikus vacsizni, míg én be voltam izzítva, hogy E. majd csörög ha jönnek haza én felbaszom a gyertyákat a tortára, előrántom a pezsgőt, satöbbi, Pavelék jönnek 8 felé, őket majd engedjem be. Zsani meg Rex is leléptek kajálni, én meg az esti partájra készültem, ahol a szekszuális ír first officer megjelenésére is számítottam.
Na itt ment minden félre. Rá kéne jönnöm, hogy ha vagyok olyan szerencsés ember, aki össze tud készülni 20 perc alatt mindennel együtt, akkor tök fölösleges egy órával korábban nekikezdeni, mert abból még sosem sült ki jó. A gúnyámmal a végletekik megvoltam elégedve, a többi is okés volt. 8 óra. Sehol senki. Negyed 9, Eva csörög. Fasza, elindultak. Tolom fel a kismillió gyertyát a tortára. 8:25 - sehol senki. Meggyújtom a gyertyákat. Kint állok az utcán már 3 cigit eltoltam, kihalt a világ. Fél 9-kor Eva és Vlado sziluettjét vélem felfedezni a sarkon, berohank. Az összes gyertya leégett és a viasz ráfolyt a tortára.. Sebaj, enél sokkal nyomorúságosabb, hogy ahelyett, hogy 6-an ordítanánk a meglepett Vlado arcába, hogy HEPIBÖRFDÉJ én állok ott akwardly. Kínos vihogá, V. azért nagyon örült, megszegtük a tortát. Veronika 9-kor telefonál, hogy most indultak. Remek, negyed óra múlva megjelenik Rex és Zsanett. Már rég a karácsonyi partájban tolnám, de Vlado szülinapi kínoskodásáról csak nem kéne lelépni (btw kösz Eva, hogy előre szóltál :-/..) 10 előtt valamivel megjönnek Pavel, Veve és Sonya. Rettenetes pezsgőz kortyolunk, csak úgy szállnak a laposabbnál laposabb poénok, mindenki extázisban sikongat, ilyenkor meg persze te is elkezdesz kínodban hehrészni de attól csak még nagyobb balfasznak érzed magad. Közben Rex és Zsé a karácsony miatt balhéznak. 11-re már rendesen felbaszom magam, hogy mr 2 órája arcoskodhatnánk a partiban, helyette félhülyékkal jópofáskodok.
Nagy nehezen elinulunk a kurva buliba, Veve, Rey, Zsani meg én. Veronikával előremegyünk az Amber Roomsba, sehol senki. Remek. Telefon. Semmi. Hát ez fasza, már biztosan leléptek. ZSanié hazamennek, mi Veronikával úgy döntünk, hogy ez az este nem veszhet kárba és a többiek valszeg gyis a Revolutionben vannak. Gyanúnk be is igazolódik, tényleg sokan vannak. Marco leírhatatlan állapotban, Kasia a szokásos picsás színjátékot nyomja, Juanmi tequilát akar belém dönteni, Sarah Hibs és Emily két oldalról ordítják a fülembe, hogy "Orsi we love you!". Húha, mindenki totál be van állva. A szexi first officer is megjelenik, megölel, puzi, mizu?, lelép Veronikával dumálni. Oké.
Lenyomom a jófej kört, közben szemem sarkából szexi ír first officert stírölöm, aki teljesen random nőkkel flörtizál hol a bárpultnál, hol a tánctéren. Szájhúzás. A pultos csávó annyira csodás, hogy már fájdalom, tinci-tánci. First officer, miután szétflörtölte magát többek között Cat Clarke-kal, meghív a karácsonyi partijára 25-én, közben finoman fogja a derekam, majd leolvadok, Ketklárk vasvillárahány puszta tekintetével, úgyhogy tartom a távot. First officer lelép, gyanítom Ketklárkkal, szájhúzás. Pultos csávó, hmm. Megejtem Sarah Dragne-nek, hogy milyen cuki, erre az minden átmenet nélkül leszólítja a pasast, hogy "i are u single?" majd 5 percen át pofáznak valamit, de szerencsére nem hallom. A másik oldalról bepróbálkozik egy ronda ír faszi akinek egy szavát sem értem és baromi idegesítő. Egyedül maradok a pultos csókával aki olyan egyenesen és keresetlenül néz bele a szemembe, hogy megszédülök, kérek egy üveg vizet és már itt sem vagyok. Sara Hibbs olyan részeg, hogy nincs magánál. 3-kor bezárnak, indulandusz haza, Sarah-t a kezénél fogva húzom a földön, majd ráadom a kardigénom, hogy ne fagyjon halálra és bepaszírozom a kocsiba. Elköszönöm irány haza.
Jó buli volt, köszönöm szépen.
Reggel fetrengés, másfél órás szexualizálás szkájpon Éronnal és Danival, majd gofrisütés és élménybeszámoló Zsanival.
Pfuff:

Marco és én (ijesztő..)



Orsi, Yael, Veve, Kasia és Dale



Juanmi, Joe és én. We're all gay:

Karácsonyi parádé.

Örömmel tudathatom, hogy túléltem a rettenetet! Nem tudom mi a frász állt belém, de még tegnap sem voltam százas. Ma reggelre a totális kiszáradás szélére sodródtam, úgyhogy ma dűtöm a vizet literszám! Tegnap alig bírtam legyűrni egy szelet husit, de szerencsére nem jött vissza.
Zsani már hetetk óta teljes xmas-lázban tombol, mert imádja. Mondtam is múlt héten tesómnak, hogy "majd éhenhalunk, ez meg Kaácsonyi parádét akar házba". Na most ez meg is valósult, Zs és Rex elmentek fát venni, Zsani gyönyörűen feldíszítette, arany és fehér díszekkel, nagyon szép lett (mert itt Angliában az a hagyomány, hogy 13 nappal karácsony előtt felteszik a fát. Értsd: az angolok akik egyszerűen megszállotjai ennek a baromságnak, már december elsején felrakják a fát, az egészházat körbetekerik iszonytató villódzó rénszarvasmintájú égőkkel, hogy az ember nem tud aludni olyan atom diszkófény bilukszol be az ablakon..).
Ne mondjátok el senkinek, de egy kicsit még meg is hatódtam. Íme:




Szóval most ez a helyzet. Ma van Vlado szülinapja és szégyellem, de még nem vettem neki semmit, pedig csak illene, de úgyis megyünk Derbyba (mer Rexnek meg holnap van a szülinapja és neki veszünk ajándékot Zs.-val).
Ma csekkoltam a beosztásomat, azok az áldott asszonyok a crew control nevű munkahelynek bélyegzett majomólban a következő képpen bírták összeállítani a januáromat: jan 1-10 -> szabadság, jan 11.:home standby , jan 12-15 -> szabadság.
Köszönjük crew controlos nénik, taps taps! Azt remélem senki nem gondolta komolyan, hogy a szabadságom derekán amiatt az egyetlen hsby miatt visszajövök ide..
Este meg valami karácsonyi buli lesz, ahova sokan mennek, úgyhogy szerintem én is lezúzok. De semmi alkohol.

Tóbzon szindróma.

A tegnapi dajdajozás eredménye: eddig hatszor okádtam szét az agyam..

Fiúk az életemből V.

A Pecsi.
Hát a Pecsiről mit írni..
Bazmeg az a kihívás. Azé' mer iró faszom. Meg mer vágja.
Na de mindegy, azé' csak lejírom.
A Pétert 2005 augusztusba vetette a sors a lábaim elé a gólyatáborban, ami annyira epik volt, hogy nem tudok nyilatkozni. És megtörtént a csoda. Nem hinném, hogy részletes lírai megoldásokba tudnám foglalni, hogy hogyan történt, de a Pecsit kuvára megbírtuk. Meg azóta meg imádjuk. Hát én meg pláne. Mindenhogyan, párkapcsolatként méginkább, de inkább mindig az örökletes szerelmetem lesz, a vadállatias szekszualitása meg szétb*sz. És vágja. Értitek, vágja és érdekli és megkérdezi, de aztán meg is hallgatja. Abban a kínos döntő pillanatban amikor a penge az erémet vágja biztos hogy a Pecsit hínnám fel. Mert ő tudja. És vágja. És meghallgatja. Mert erre például már volt is példa. És ezt most nem csak azért írom mert tegnap rákommentált, hanem mert vágja, érted? Érdekli. Megkérdezi. Meghallgatja. És szeretem.

Ha politikailag korrekt akarok lenni..

..-á, kit hülyítek, sosem voltam az. Plusz ha egyesek megengedhetik maguknak, hogy szabadon büdös zsidózzanak akkor én mért ne köcsög nácizhatnék le bárkit?
Kellemetes bevezetőm végülis csak közvetve tartozik a hetem eseményeihez. Ami nem mellékesen halálos unalommal telt. Az első munkanapomon kaptam egy udvarias értesítőt, hogy az utolsó két napon még két járatot csinálok hsby helyett. Mindkét nap a Viki nevű magyar lánnyal voltam, aki Sándornak és RÉkának a lakótársa (ők is nem rég költöztek ide Loughboroughba). Elég jól elvoltunk, bár Viki kicsit érdekes, de jókat beszélgettünk nevetgéltünk, egész úton barkóbával (barkoffffbával) szórakoztattuk magunkat.
Párhuzamosan a valós élettel két sajnálatos esemény is történt odahaza. Anyukámat és Apukámat, mindekettejüket ezen a héten rúgták ki. Illetve elnézést, Anyukám "közös megegyezéssel távozik a Budapest Banktól, mert szerkezeti átalakulsok történnek a cégnél és blablabla, a lényeg, hogy a fiatal kis idomított vérebeket tartják bent. Szerencsére Anyukám elég jól viseli a dolgot, teljesen pozitív és azt mondja egyáltalán nem bánja a dolgot, így én sem sajnálom az egészet, hiszen így most lesz lehetősége, hogy esetleg Pécsett keressen valamit, ahol együtt lehetnek minden nap Pistivel.
Apát 18 év után váltották le a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht éléről, amiben - nem óhajtok nagyképűen hangzani, de - kicked ass. Őt sem féltem abból a szempontból, hogy már nagyon régóta, nagyon sokkal jobb állása is lehetne. De azért mégis. Gondolkodtam belefollyak-e politikai húrok pengetésébe, de inkább nem, abból még sosem sült ki jó, de asszem tudjátok mire célzok a hallgatásommal is.

Sajnos azt kell mondjam, hogy ez a Magyarország, nem az, amire én szeretnék emlékezni, vagy az otthonomnak hívni. Nyugi, nem akarok nyálas kliséket elejteni, csak egy párat. Nem is akarok "oldalakra" állni.
De egyszerűen végtelenül szomorítónak találom azt, hogy emberek - úgy általában, nem csak Magyarországon - úgy tudnak bánni egymással, ahogy egyesek. Hogy valaki képes valakit gyűlölni, akivel sohasem beszélt, csak azért mert valamilyen fajhoz tartozik. Tudom, én burokban nőttem fel, de nem volt soha problémám - hát mondjuk ki - cigányokkal. Nem cigánnyal kurva sok problémám volt. A bácsi aki a buszmegállóban próbált molesztálni 8 éves koromban kurvára nem volt cigány. A két tag aki Lisszabonban összevert szintén nem volt cigány (kérném a "de minden portugál cigány" vicceket mellőzni, köszönöm). És tudjátok mit, őket se gyűlölöm. Egyiket se. Pedig ártottak nekem, fizikailag/lelkileg megkárosítottak, súlyos sérüléseket szereztem, mégsem gyűlölöm őket, nem törődöm velük, nem részei az életemnek. Azok akik meg nem ártottak nekem semmit miért gyűlölném? Nem foglalkozom olyan emberekkel akik nem érdekelnek, akiket nem kedvelek azokkal pedig nem lógok együtt. Ilyen egyszerű az életem, bizony. Nem értem azokat az embereket, akiknek a hétköznapjai ezzel telnek, hogy forrongó gyűlöletükben főnek otthon és az a napi elfoglaltságuk, hogy gyűlöletkeltő plakátokat gyártanak és bizonyos honlapokra firkálnak gusztustalanabbnál undorítóbb cikkeket, ahelyett, hogy elmennének kirándulni, elolvasnának egy jó könyvet, moziba járnának,a barátnőjüket dugnák meg a kölkeikkel boldog perceket tölthetnek amíg lehet. És hogyan kapcsolódik ez Magyarorszához? Mert ott különösen érvényes. Mindenki utál valakit. Annyiszor hallom, még nagyon közeli barátaim szájából is, hogy "fújj ezek a rohadt kínaiak mindenhol ottvannak, utálom őket), meg a "szemét zsidók összelopnak mindent", "bazdmeg arabokkal nem közösködök".
Nagyon elszomorít. Ezek az emberek milyen alapon formálnak véleményt bárkiről is? Annak például, hogy én mit csinálok a hálószobában semmi köze ahhoz, hogy milyen ember vagyok. A buzikon kívül sokkal aggasztóbbnak tartom a nekrofíl/pedofíl/akromotofíl/bisztofíl/vorarefíl/etc. "betegeket". (Egyébként meg vagyok róla győződve, hogy minden homofób látens buzi. Aki 100%-ig biztos a szexualitásában az nem buzizik, sőt..)
Az öszödi beszédből akkora hajcihő volt, mert mindenki erre verte a fa**át, hogy Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy "hazudtunk". Amikor Orbán Viktor porba tiporja az alkotményt (amelyre oly nagy előszeretettel szokott volt hivatkozni) arra miért nem mondd senki kurvára semmit? A médiatörvény az micsoda?? Jó lenne ezen elgondolkodni kedves hazafiak. (Nem kenyerem Gyurcsótány védelmezése, mert leszarom őt is, csak kicsit érdekes ez az egész.)
Azt kell mondanom, hogy a legjobbkor költöztem el otthonról És mindenkinek ezt javasolnám, aki még nem tette meg. Befejezném valami szeressükegymástgyerekekkel, de nem jut eszembe semmi okos.. Igenis hiszek még mindig abban, hogy egyik ember nem ér többet a másiknál, mind apu spermazacsijában kezdtük. Az sokkal többet számít, hogy az életben micsinálsz és jó lenne ha egyesek magukbanéznének, mert bizony Karma rohadt nagy ribanc tud lenni.

Unalom.

A standby-ok végeérhetetlen sora és az a tény, hogy a legtöbben (Zsani, Eva, Vlado, Pavel, Veronika, Kasia, Israel, Ákos, Rex,etc.) elhúztak Loughboroughból fizetetlen szabadságra, mérhetetlen unalmat eredményez. Szerencsére kaptam még két járatot a héten, így 1 helyett 3-szor repülök, viszont jövő héten 5 azaz 5 darab hsby-om lesz.
2 estét töltöttem Covánál, akiben kellemesen csalódtam, rengeteget röhögtünk, ott volt Gabriele is és Marco, akinek az ötletére megnéztük a Muzsika hangját, mi Covával remekül szórakoztunk, Marco 10 perc után horkolt és néha felóbégatott, hogy ebbe mér nincs akció.
Újdonság még, hogy egy másik Eva is beköltözött hozzánk, akit nevezzünk csak KréziÁjznak. Elég főnökösködő (ezt ovoda óta nem használtam) és mindenbe beleugat, ráadásul most ketten ragadtunk a házban, de szerencsére velem kedves, meg nem nagyon tartjuk a kapcsolatot, mert a szobánkban ülünk. Zsanett is beköltözött, csak ő most szabadságon van, de ennek nagyon örülök, egyrészt mert Zs. tud főzni, másrészt végre lesz társaságom, nem csak az unalmas Vladoék.
Állati hideg volt, valamelyik nap mínusz 13 fok volt, ezen mindenki annyira el vót szállva, hogy gondoltam leírom.
Tegnap azzal foglalatoskodtam, hogy a Lolitát tanulmányztam. Megvan magyarul, dánul, portugálul és amerikaiul (az egy tök jó kiadás, mert egy tudósprofesszor jegyzeteivel van kiegészítve).

A magyar változatban aláhúztam a kedvenc részeimet és megkerestem a többi változatban is ezeket a részeket. Nabokov foreva.
ELkezdtem nézni a Dextert, már a 3. évadba is jócskán belecsaptam. A legfurább, hogy azóta, ilyen teljesen életszerű és valós, élénk álmaim vannak a sorozattal kapcsolatban, ami már csak azért is aggasztó, mert egy szociopata sorozatgyilkosról szól és ami még aggasztóbb, hogy egyáltalán nem rémiszt meg. Na mindegy.
A tegnapi nap csúcspontja az volt, hogy Kingába botlottam skype-on és sírósra röhögtük magunkat a monitor előtt. Minden azzal kezdődött, hogy találtunk egy oldalt a fácsén: "Egyszer úgy kipróbálnám, hogy ülök az irodámban, vihar van...benyit valaki az ajtón..."Elnézést, uram!" ... én megpördülök a székemen , közben simogatom a macskámat : "Számítottam a látogatásodra" *VILLÁMCSAPÁS*" , aztán már nem bírtunk leállni, minden mondatvégére odatettük, hogy *VILLÁMCSAPÁS* meg ilyenek, felelevenítettük a régi sztorikat, baromi jó volt.. Alig várom, hogy újra együtt legyünk!
Ma reggel lefoglaltam a jegyet haza, Január elsején érkezem 17 óra 50 perckor Ferihegyre, hogy meddig maradok még nem tudom, de 10 napot biztosan, annál meg csak többet.

Fotópályázat.

Aki az alábbi képeken látható karácsonyfánál szánalmasabbat tud feltüntetni az idei ünnepek során, azt túrórudival és egy tompa ceruzával jutalmazzuk.

ps: a karácsonyfa - tudom, sokkoló, de mű. A obozból való kiszedés, felállítás, feldíszítés és fények begyújtása, 4 percünkbe és 47 msodpercünkbe tellett! Mindezt csupán 8 fontért! Tesco! Nyomorúságos hangulat, a legalacsonyabb áron!



Én, Juanmi, Marco, Cova és Gabriele

Dér és dilemma.

Ezen a héten egyetlen napot dolgoztam, ami annyira említésre méltatlan, hogy fogalmam sincs minek hoztam fel egyáltalán. 3 napig szakadt a hó, Lufbra igazi vintervanderlenddé varázsolódott, így élvezgetjük a home standby-ok feldolgozhatatlan sorát. Senki nem dolgozik, csak az akit behívnak hsby-ról. Rengeteget sétáltam az elmúlt napokban, szeretem a telet. Egészen sok programot csinálunk, minden nap mentünk valamerre, Eva, Vlado és szerénységem főleg Paveléket örvendeztettük lebilincselő társaságunkkal, aminek én kifejezetten örülök, egyrészt: végre szocializálódok, másrészt: végre Eváékkal is töltök egy kis időt. Ez talán furán hangzik, hiszen együtt élünk, de - sajnálom, de- annyira unalmasnak találom őket (Vladot egyenesen irritálónak), hogy itthon jobbára a szobámba zárkózva töltöm az időt és udvarias small talk-on kívül nem futja többre. Ötösben viszont egész más, szórakozunk, nevetünk, jókat dumálunk. Pavellel és Vevével sokkal könnyebben kijövök, őket valahogy sokkal közelebbnek érzem magamhoz, mint a saját élettársaimat. Ma átmentem megltogatni Mafaldát, Kasiat és Juanmit, jót dumáltunk, nagyon örültek nekem, ami tök jól esett. Megnyugtató, hogy azért vannak itt emberek akikre lehet számítani, ha bármi történik.

A tél pedig nagyon nagy htással van rám. Otthon, vagy Dániában ezt valahogyan sosem értékeltem. Talán mert itt sokkalta ingerszegényebb a programom mint Budapesten. Már az is igazi öröm, hogy a hóban elsétálok a boltba, friss a levegő és még a beázott csizma sem érdekel valahogy. Érthetetlen okból sokkal nagyobb élvezetet okoz kimenni a szabadba, a hóesésbe most, mint nyáron, amikor sütött a nap. Pedig mindenki tudhatja, hogy imádom a nyarat, a napsütést, a sétát a szabadban, ha jó az idő. Öregszem.

Most pedig a dilemma részéről a hétnek. A Ryanair 3 új bázist nyit februártól, mindhárom a Kanári-szigeteken található (Lanzarote, Tenerife és Gran Canaria). Persze elég hülye dilemma. Jelentkezzek, vagy ne? Akarok-e a Kanárin élne? Idióta, hát persze, ki ne akarna. Igen? Nem tudom. Hozzátartozik, hogy immáron elég sok mendemondát hallottam egy esetleges lisszaboni bázisról, ami ha megnyilna és megkapnám a transzfert, akkor valóra válna minden álmom, minden amit szerettem volna elérni a jövőben. Megéri-e várni egy pletykára alapozott álomvilágra, vagy szarnibele és irány a csodálatos, lélegzetelállító Las Palmas? Akarok-e egy szigeten élni, ahol kutya-méretű csótányok élnek, kék az ég, mindig süt a nap és a tenger olyan valószerűtlen szinű? Ahol a home standby-t nem egy befűtött szobában kéne eltöltenem, hanem a bícsen 30 fokban? Igen, akarok és nem, nem akarok. Angliában sem akarok maradni tovább, mármint nem túl sokat, egy-másfél évet.
Decisions, decisions..

Ezek a bojok.

Ma valószerűtlenül hajnali órában a fácsén egy nagyon régi, kedves barátnőmbe ütköztem. Flórát 16 éves korom óta ismerem, akkor ő még csak 13 volt. Nagyon jóban vagyunk, elég szórványosan tartjuk a kapcsolatot, de kölcsöneösen nagyon szeretjük egymást. Kapcsoltaunk érdekessége, hogy személyesen még sosem találkoztunk a 7 év alatt. Nem is tudom melyik csetoldal Gyűrűk Ura szbájában sújtottunk mind a ketten és összebarátkoztunk, ahogy telt az idő és egyre felnőttebbek lettünk egyre közelebb kerültünk egymáshoz, olyan volt mintha lenne egy kishúgom, amit nagyon élveztem, mert még sosem tündökölhettem az idősebb és bölcsebb nővér szerepében, akinek a tanácsára és véleményére valaki kíváncsi.
Na lényeg ami a lényeg, hogy elpanaszolta, hogy több mint egy éve van együtt egy aranyos édes fiúval és minden szép volt, jó volt, de mostanában a srác, nevezzük csak Miklósnak, megváltozott. Folyton órákat késik, terel, nem érezteti, hgy fontos lenne neki a Flóra. És ő meg most teljesen össze van zavarodva, mert megismerkedett egy másik fiúval, aki hazakísérte és azóta is keresi, mert látni szeretné.
Végülis arra a megállapításra jutottunk, hogy minden pasinak ezt kéne csinálni. Egyszerűen annyit, hogy odamenni a lányhoz és beszélgetni. Ennyi. A különbség a legszívdöblesztőbb faszi és a középkategóriájú cukorfalat között a buliban az, hogy a közepes srác ha képes odamenni a csajhoz, akkor mindent visz. Maximum visszautasítják. Akkor mi van. Ott ülnek sorban a tikok a tojópadon, illetve a bigék a bárpultnál. Szóval fiúk, make a difference. Nem balfaszkodni, cselekedni. Beszélgetni. Viccelni. Az bejön. És kész.

It wasn't that much of a bitch.

Nos a szívem még mindig elnehezül, ha a két hetes álomvakációra, a Central Parkra, Brooklynra és a Bryant Parkra gondolok, de mégis, kellett ez a kemény hét, hogy ne zuhanjak totális depresszióba. A jó hír, hogy végre kaptam új szoknyát, két számmal kisebb, kicsit feszes de ezerrel jobb mint az előző.
Az 5-ből 4 napot dolgoztam, ebből 3 kanári szigeteki út, úgyhogy vadul nyomtuk. Az utolsó napon Lanzarote-ra mentünk, Zsanival ketten hátul, Veronika Carlyval elöl. Reggel korán beértem, 4.45-re, meg akartam várni Zs.-t kint egy kávé mellett, de olyan durván elkezdtett szakadni a hó, hogy muszáj volt bemennem a crew roomba. Később átballagtunk a terminálra kaját meg magazinokat venni, aztán 6-kor briefing, irány a gép. A két kapitányunk Mark és Steve voltak, Mark a hasig dekoltált-napszemüveges ausztrál faszi akiről már írtam, Steve-vel pedig még csak egyszer találkoztam, Fran búcsúbulijban (amikor nem aludtunk egész éjjel és a partiból mentünk dolgozni és másnap 6 ember volt a gépemen). Akor viszonylag bebaszcsizva magyarázta, hogy ő mindig szokott csokit adni a cabin crew-nak akikkel együtt repül és ha megmondom a pidgeon hole-om számát akkor jövő héten berak csokit. Megmondtam, persze csoki azóta sem sehol.
Sajnos de-icingolni kellett a gépet így másfél órás késéssel indultunk. Zsanival sírva vihogtunk egész nap és tervezgettük az esti partit Veronikáéknál.
Sajnos a leszállás nem volt döccenőmentes. Már rég kész voltunk mindennel, a kapitány bemondta, hogy mindenki a helyére és leülni (ez nagyjából 2 perccel landolás előtt szokott történni), így is tettünk, de még vagy 5 percig semmi nem történt. Az ablakon próbáltuk nézni, hogy mi történik, 3-szor köröztünk körbe a leszállópálya felett. Ahogy egyre ereszkedtünk a szél úgy elkezdte dobálni a gépet, hogy nem hittem el. Az ablakon kinézni se mertünk, mert a horizont úgy ugrált függőleges és vízszintes irányban is, hogy a sírás kerülgetett. Zsanival totális görcsben voltunk én komolyan fel voltam rá készülve, hogy felborulunk, vagy evakuálni kell. Életem legembertpróbálóbb 3 perce volt amíg ez tartott. Végül leértünk, olyan durván fékeztnk, hogy a back galley-ből minden előrerepült a 10. sorig, a csokinkat amit Steve-től kaptunk a 28. sorba találtuk meg. Később Carly mesélte, hogy azonnal feltépte a flight deck ajtót és Mark és Steve szétizzadva lila fejjel lihegtek az ülésben. Meg persze nekünk azért volt rossz, mert hátul sokkal rosszabb, ott sokkal jobban lehet érezni ezeket.
MInden oké volt ezek után, boardingoltunk erre kiderült, hogy 1.45 perces slotot kaptunk. Kínunkban Zsanival Steve-et elemeztünk, aki alapból szexi, de még pilóta is ÉS! Ír. Igen, egy szexi ájris pilóta, ennél vadítóbbat jelenleg elképzelni sem tudok, talán csak Jake Gyllenhaalt.
A visszaút sokkal stresszesebb volt, az utask is ingerültek voltak, mi meg hullafáradtak, de végül hazavakartuk magunkat a mínusz 3 fokba. Gyorsan elintéztük a maradék papírmunkát, Zsani elrohant a buszához, mi meg Veronikával kisétáltunk a buszmegállóba ahol Steve-be ütköztünk. Felemlegettük a csokis sztorit, mondtam, h azóta is arra várok, mondta, hogy majd jövő héten egy nagy zacskó csokit rak majd a pidgeon hole-omba. Beszélgettünk Madridról, meghívtuk az esti buliba, azt mondta majd ír egy smst Vevének, hogy jön-e, majd a Karácsonyról is szó esett, mikoris én mondtam, hogy rühellem, akkor azt mondta - idézem - "Oh no, I'm gonna convert you. I'm gonna convert you, so you'll be one of those happy little Christmas fans" (mindezt állati ír akcentusban). Erre én csak idegesen vihogni tudtam, persze magamban azt gondoltam, hogy OKÉ! KEZDJED!
Halálosan fáradtan értünk haza, gyorsan összekészültünk és átvágtáztunk Pavel és Veve rezidenciájára. Zsaniék korán hazamentek, Eva irtózatosan bekúrázott, beesett a kapualjba, szétrókázta Pavel ágyát, úgyhogy P., V. és én vágtunk csak neki az éjszakának, partiztunk egy jót aztán kóma.
Ma a második offom van és élvezem hogy ki se kelek az ágyból!

Will you be my number two?

A visszatérésem East Midlandsbe ragyogóbb volt mint reméltem. Kedden hajnalban Evával együtt vágtunk neki a fagynak, mindketten Rigát csináltunk, Rex-szel és Zsanival (u can't make this stuff up). Zsani nagyon édi volt, részletesen kikérdezett mindenről, ő is beszámolt arról, hogy mi történt távollétem alatt (semmi), közben hátul pörögtünk, mert én volt a 3-as, ő a kettes. Rex nekem ajándékozott a bárból egy Dior parfümöt visszaérkezésem örömére. De persze, Rigán mindig történik valami. Most ugyan nem hugyozták össze a gépet, viszont egy nő pánikrohamot kapott, ki akart szállni (egy órával landolás előtt), széttörte az interphone-t, Zs. kezére taposott. Rex vérprofiként viselkedett, miután a nő kezdett veszélyes lenni, fogta, hátra vitte (és ezt szószerint értem, a karjánál fogva vitte), bevágta a wc-be, ráordított kettőt, hogy kussoljon és rávágta az ajtót. Ez azért volt különösen ijesztő, mert Rex az egyik leghidegvérőbb, nyugodtabb ember akit ismerek, így tőle ilyen ordítozást látni elég rémületes volt. 2 percig fogtuk vissza, a nő nagyjából lehiggadt, Rex ezekután kedvesen vizet adott neki, leültette és utána a csaj nyugodtan üldögélt. Kb az egész napot végigaludtam utána. Ma reggel eddigi karrierem csúcsára érkeztem, először tündökölhettem mint no 2. Lucinda a no1, Veronika a no 3, Pavel no 4. Szerencsére tragédiamentesen telt el tenerifei út, kisebb hibákat vétettem, de végülis mondhatom, hogy élveztem a dolgot. Van mit fejlődni, de szerencsére holnap ismét ugyanígy repülünk, úgyhogy tudok gyakorolni. Hulla vagyok. a napcsúcspontja az volt mikor a terminálról lassított felvételben mozogtunk ki Pavellel és majd behugyoztunk a röhögéstől. Holnapra berakom a napszemüveget. :)

project New York -episode 4.

Csütörtökön nagy nehezen összekapartuk magunkat, lementünk ebédelni a Toastba, amiről Kinga már ódákat zengett, s valóban nem méltatlanul, nemcsak a kaja volt isteni, hanem a pincér csóka is. 4 óra lett mire elmetróztunk a Village-be, megnéztük a Jóbarátok lakását, a diadalívet, sétáltunk és boltoztunk. Nagyon tetszett ez a része New Yorknak, egészen turistabarát és partizós. Bevertünk egy kávét a Starbucksban, ahol hülyére röhögtük magunkat azon, hogy rosszul írták rá a nevünket a pohárra, így lettünk Owshi és Kika (Swarley effektus). Szétvásároltuk az agyunkat egy American Eagle-ben, ami egyben az új kedvenc boltom is, majd felmentünk a Rockefeller Center tetejére, ahonnan döbbenetes a kilátás a városra, a szélrózsa minden irányában, direkt örültem is, hogy sötétben mentünk fel, így kivilágítva, a csillogó felhőkarcolók között, igazán lélegzetelállító volt, szinte nem akartam lejönni.
Kinga egyébként tökéletes tour guide-nak bizonyult, hajlandó volt mindent megmutatni, mindenhova elmászni velem és leste minden kívánságomat. Az egy hét alatt amit ott töltöttem szikrányi feszültség sem volt köztünk, ami azt kell hogy mondjam egészen döbbenetes, hiszen általában emberek hajlamosak egymás idegeire menni, ha össze vannak zárva huzamosabb ideig, de köztünk a leghaloványabb konfliktus árnya sem vetült.

10 után hazamentünk pihenni egy kicsit, aztán 1-2 körül nekivágtunk az éjszakának, hogy megtekintsük a Harry Potter legújabb részét, Sara, Kinga és én. Mindhármunknak nagyon tetszett, különös tekintettel Ron Weasley-re akiről után még vagy egy órát nyáladzottunk. Reggel 6 lehetett mire hazaértünk.
Pénteken délig aludtunk, aztán Kingának és Saranak dolga volt (egy Thank you eventet rendeztek az I-House-ban dolgozó személyzetnek, csomóan besegítettek, főztek meg ilyenek), addig én egyedül róttam a várost. Lesétáltam a Central Park mentén a National History Museumba. Nagyon tetszett,bár a washingtonit jobban élveztem anno. Itt kicsit túl sok volt minden. Elég későn jöttem ki, úgyhogy a Metbe már nem mentem át, helyette sétálgattam, még egyszer elmentem a Times Square-re, aztán pedig haza sétáltam (ami egyébként iszonyú hosszú út). Otthon Kingával megvacsiztunk, relaxoztunk, meg hesszeltünk a szobánkban, aztán kibasztuk magunkat és indultunk a Black and White semi-formal dance-re, amit az I-House báltermében rendeztek. A semi formalt midnenki elég tág értelemben fogta fel, volt aki sortban jött, volt aki koktélruhában, a szmokingosokról nem is beszélve. Sara volt a báros, úgyhogy a vodka-cranberryben csak nymokban volt megtalálható a cranberry. Egyébként a bálterem gyönyörű volt, bár a parti nehézkesen indult. Kinga eléggé le volt eresztve, gondoltam, menjünk is aludni korán, ne kínozzuk magunkat. Nem túl későn a buli székhelye áttevődött a bárba, ahol első este söröztünk. Mi a lányokkal a bárpultnál telepedtünk le, Kinga Tara nevű ír barátnőjével beszélgettünk, meg dőlt a szesz. Kingával több következő "Chuck Bass"-t fedeztünk fel (Chuck Bass: szintén a Gossip Girl meghatázozó karaktere, ismertetőjegyei: kegyetlen hideg nézés és vad szemöldökhuzkodás, illetve csokornyakkendő). Elsőként egy indiainak kinéző tag csorgott mellém, meghívott valamire beszélgettünk, majd ő elszivárgott és egy szmokingos, igazi Chuck Bass keveredett mellém, akivel sikerült az egész estét együtt tölteni, rengeteget dumáltunk, ezt kapjátok ki, beszartok. Operaénekes. Pontosan! Én is összeszartam magam. Egyébként nagyon kis cuki volt, magas és érdeklődő, a Manhattan School of Musicba jár és Gregnek hívják, jajdeédi, tényleg sokat beszélgettünk, operáról is, amely konverzációban én közöltem, hogy nem igazán szeretem az operát (kösz apu, hogy 4 évesen elvittél az Aidára), de a Belle nuit kezdetű Offenbach píszt imádom, amiből egy kis részletet elő is adtam szerencsére Lady Gaga túlüvöltött, úgyhogy nem volt annyira kínos. Arról is szerettem volna veriklír lenni, hogy bár flight attendant vagyok, egyetemre is járok és 5 nyelven beszélek (oké kicsit túloztam, de hát sosem fog kiderülni). Egyszer Kinga hátbacsapott, hogy "Ezt hogy csinálod?!" - mint másnap megtudtam ez viszonylag ritkaság, hogy csávók csak úgy lepaktáljanak az ember lányával és meghíják italokra. Na mindegy, a lényeg ami a lényeg, hogy az éjszaka legendás volt, magábafoglalta Kingát, ahogy egy ájult részeget próbált újraéleszteni, mert orvosnak képzelte magát, engem ahogy ortályozva dörömbölök a szobaajtón, hogy Kingaengedjbe, másnap pedig lefolyt fejjel ébredtünk. Lezuhanyoztunk. Inditványoztam, hogy indítsunk le a Toastba kajálni, Sara is jött velünk és nagyjából elmesélte, hogy mitörtént tegnap, közben hahotázva röhögtünk, állati jó nap volt. A csütörtöki pincér fiú is ott volt, aki 32-es mosollyal vigyorgott ránk és hipnotikusan bámult a szemünkbe, majd ő eltűnt, mi pedig átváltottunk a sörre. A pincér fiú - neve Jeremy - kb 45 perc múlva visszatért, olyan sakál részegen, hogy alig állt a lábán, próbált velünk beszélgetni, de sajnos a humanoid kommunikáció leállt nála, így csak vihogtunk rajta. Vagy este hétig ott voltunk, aztán hazamentünk pihizni, ügyintézni. A fácsén Kingát egy üzi várta Gregtől (=opera guy), hogy megtalálta a fülbevalómat és mivel tudja, hogy másnap megyek haza, ha ezt olvassuk hívjuk fel és visszaadja. Jaj tisztára ideges lettem, mert bár szép emlékeket őrzök róla, tegnap tisztázatlan körülmények között váltunk el és bár a csókizáson kívül semmi nem történt, ez még is olyan feszengős szitu. Átmentünk Sara szobájába sütit enni és gusztustalan témákról beszélgetni (az ítdapúpú szerintem legalább 200-szor elhangzott), de a lányok kicsit lehiggasztottak, Sara szerint Greg teljesen odavolt értem előző éjjel és mindketten győzködtek, hogy már csak hogy ilyen kedvesaranyos üzenetet írt, felér egy szerelmi vallomással. Reméltem, hogy nem lesz kegyetlenül kurva kínos a helyzet, de sajnos mikor átmentem a fülbevalókért, Greg két másik taggal tartózkodott a szobájában, amitől én totál ideg lettem, ő szemmel láthatóan nyugodt volt, kicsit túl nyugodt is, hidegvérrel átnyújtotta az ékszereket, kedvesen érdeklődött, hogy hogy vagyok, én össze-vissza nyökögtem, majd az awkward 3 másodperces csönd után, amit kajánul vigyorgó haverok kísértek figyelemmel a háttérből, kölcsönösen biztosítottuk egymást arról, mennyire nice volt meetingelni, jó utat kívánt én meg leléptem. Pfuhhh. Ezen is túlvagyunk. A lányok próbáltak győzködni, hogy tutira meg akart mutatni a haverjainak, de ezt olyan erőtlen indoklásnak ítéletem, hogy kicsit sem próbáltam meg elhitetni magammal.
Megnéztünk egy közepesen fostos filmet a csajokkal, aztán éjfél felé nyugovóra tértünk.

Másnap hajnalban törött szívvel hagytam el New Yorkot.

project New York - episode 3. -Brooklyn

Szerda reggel 8-kor keltünk, letusoltunk felöltöztünk, megreggeliztünk (baconos tojásos sajtos tósztot), majd nekivágtunk a Financial Districtnek!
Chamber Streeten szálltunk le a metroról és kisétáltunk a Ground Zerohoz, ahol a WTC tornyok álltak valaha és most ott építik újjá a "Freedom Towert". Megnéztük a World Financial Center, aminek a belsejében pálmafák állnak és nagyon jó belőle a kilátás. A folyóparton sétáltunk, eléggé fújt a szél. Kitaláltunk egy állati játékot, a "megcsinálós" játékot és körülbelül egész nap ezzel szórakoztattuk magunkat, miközben hahotázva röhögtünk! Jártunk a Wall Streeten, megnéztük a Bíroságot meg a Rendőrpalotát (kicsit más mint pesten), városházát, bementünk a Trinity Churchbe és a St Paul Chapelbe. Átsétáltunk a Brooklyn hídon,





megebédeltünk New York -és a világ - legjobb pizzériájában, fagyiztunk, felsétáltunk a Cobble Hillre ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Mahattenre,



vűsűrolgattunk, sétáltunk, persze lesírt rúlunk hogy nem odavalósiak vagyunk, de állati jól éreztük magunkat. Brooklyn király.
6-ra odaértünk a Bell house nevű helyre, ahol a comedy show-nkat akartuk megnézni, de fél 9-ig nem kezdődött el. Már az entré-nk se lett kifogástalan, hála Kingának aki annyira zavarba jött a Matt Damon-szerű pultostól, hogy képtelenné vált az emberi kommunikáéióra. Vadul szúrtuk a hipster csávokat, a lonlibojokat (Lonliboj, a gossip girl című sorozatból átvett kifejezés, jelentése mélyértelmű, flanelinges-kardigános brooklyni fiatalember, preferably szemüvegben valamilyen zenei -és/vagy rajztehetséggel megáldva. A comedy show baromi jó volt, siokat röhögtünk, utána pedig hajnali kettőig vedeltük az eredendő bűn cidert és egy tekilát is levágtunk, én a pultos faszival flörtizáltam, míg Kinga a kanapén alukált. 2-kor hazaindultunk, negyed 5-re meg is érkeztünk, kalandos utazás után, először Connie Islandre lyukadtunk ki majdnem, aztán 3 metrot lekéstünk mert nyálcsorgatva horkoltunk a metro megállóban, a térképből csak egy színes krikszkrakszot láttunk, de végül megjöttünk, kialudtuk magunkat, lemostuk a tegnap estét és irány a Village!

project New York - episode 2. in pictures.

Tegnap este lementünk a barba, végre megismerkedtem K. barátnőjével Saraval. Sara állati jó fej rengeteget röhögtünk, Kingával sokáig áradoztunk mennyire szeretjük szegedi fiainkat, mindenkit egyesével kielemeztünk és közben persze ortályozva röhögtünk - ahogy szoktunk. Még egy külön kaland is várt ránk, hiszen Sara szobájából át kellett ügyeskedni a matracomat Kingáéba, elég vicces volt. Mint akit fejbevertek úgy aludtunk el.
Reggel ügyesen felkeltünk 9-kor, lementünk reggelizni creamcheese bagelt majd útra keltünk. Innentől a képek helyettem mesélnek:

Colombus Circle, én és a pop up térkép



Central Park - annyira lélegzetelállítóan káprázatos az évnek ebben a szakaszában, hogy nem akarom megpróbálni körülírni, mert méltatlan volna:











A Pláza Hotel a Reszkessetek betörők 2-ből!!



Voltunk a Guggenheim múzeumban is, amit végtelen intelligánciánknak köszönhetően nem fotoztunk le, de TÉNYLEG voltunk. Nagyon jó volt, főleg az eleje, volt egy-két elképesztő Renoir és Degas. A végére kicsit elfáradtunk, meg az én ízlésemnek kicsit elszaporodott a Mussolini propaganda, de nagyon élveztük. Az épület maga csodás, spirál alakban kell felsétálni, a teteje pedig üveg. A gift shop sajna nagyon drága volt, pedig szívesen elcsábultunk volna egy-két jóféle naptárra..


A prosti és a retardált a Byrant Parkban - a New York Public Library mögött:



Orsoja és az Empire State Building:



Kingó és a Tru Blood kostólás, az HBO épülete előtt:




A Tru Blood reakció:




Együtt a Time Square-en:





Hullafáradtan értünk haza (előtte még voltunk egy három emeletes M&M's boltban) és most muffinozni és kávézni fogunk Saraval.

project NewYork - episode 1.

Fél négykor ébredtem Lutonban, taxival kivitettem magam a buszmegállóban, már 25 perccel a buszindulás előtt kint ácsorogtam a csontig metsző angol vérfagyban. Sajnos a busz indulás előtt 5 perccel vettem észre a time table-ön az apróbetüs részt: fél 5 előtt a busz a Station Roadról indul. Anyád. Újabb taxi, rohanás a reptérre, buszra való felpattanás, ó vajon mért történik mindig valami? és horkolás. Minden aggodalmam ellenére simán bejutottam a reptérre és a Heathrow 4-es számú termináljának 1c kapuja előtt várdogáltam 2 órát. A repülő út mennyei volt, egy egész sor jutott nekem, úgyhogy volt pihenés, filmnézés (Timcsó ajánlom a Kilelrs c. új Katherine Heigl filmet, többek között mert Esstonkucsör állatszexi). Rendben megérkeztünk " Newark, New Jersey"-be, a 8.5 óra hamar eltelt, a immigration desknél eleresztettem két lagymatag poént és már be is engedtek az egyesül államokba. Előzöleg foglaltam kisbuszt, hogy egyenest Kinga lakcímére szállítmányozzanak, de ott valami elbaszódott, hát persze, hogy, mert Murphy is megaszonta. Fél órás tökölés felalá rohangálás, hisztérikus telefonálás után végülis belémállt a felismerés. Nem kell befosni, New York is csak egy város és ha a 10 éves mekalikalkinnak sikerült, akkor én is túlélem. Fogtam magam és felvágódtam az első buszra amire az volt írva "Manhattan". Közben irtam Kingának egy sms-t, Hogy az Authority nevezetű buszterminál felé tartok, onnan meg majd feltalálom magam. Dehát ez a Mojzi az egy aranyember, egyből visszaírt, hogy dontfos, ottvárjak és jön. Így is lett, filmbeiéllően ölelkeztünk össze a manhattani felhőkarcolók árnyában és elindultunk Harlem felé, ahol Kinga lakik az International House nevű kolesz-szerű képződményben. Állati fajin hely, vannak közösségi szobák, bar meg ebédlő, Kinga szobája egyszemélyes, de nagyon takaros. Én -"hogy visszanyerjem emberi méltóságom" - lezuhanyoztam hajatmostam, közben persze be sem állt a szájunk és 4 körül nekivágtunk az Upper West Side-nak. Először is besuhantunk Grant admirális-szless-prezident emlékmauzóleumába, ahol több érdektelen informáviót is megtudtunk a polgárháborúról, levizuáltuk a faszi koporsóját, majd tovavonultunk a Riverside Churchbe, ami nagyon szép és kísértetiesen hasonlít a bristoli katedrálisra. Felülről lepillantottunk a Morningside Parkra, ami fenséges színekben pompázik, ugyanis épphogy elkezdett őszülni. New York gyönyörű. Besétáltunk a Columbia kampuszra és végül megnéztük a St John's Cathedralt ami É-Amerika legnagyon katedrálisa és valóban meglehetős sújtás! Hatalmasat sétáltunk az Amsterdam Avenuen, déli irányban, majd vissza a Broadwayen, végül beugrottunk az International Student partira, ahol többek között a német konzullal és a magyar konzulhelyettessel - Dr. B.Z.I.-vel - vacsiztunk, egy koreai faszi a Toscából áriázott, vedeltük a bort és kilószám ettük a húsgolyót - (a húsgolyó a jószó? Vagy talán a Menny édes darabkái?) A konzulhelyettest hamar leráztunk mert állatira kivolt magára és 30 éves létére inkább emlékeztetett egy fapira, mint másra.
Most itthon üldögélünk, fáradtan de -én - nagyon boldogan és alig várjuk, hogy lecsapjunk egy jeges sört a pubban - ahol Kinga barátnője, Sara a pultos, úgyhogy ma este -> on the house!

Lisszabon asztán.

CSütörtökön este valahogy minden jól alakult, B. is mindent faszául el tudott intézni. Aznap a Bairroban buliztunk, Nóráékkal, aminek a következménye az lett, hogy Borbála kedves egész nap nem tudott lábra állni, úgyhogy egyedül mentem ki Estorilba,ami annyira magányos és szívszoritóan gyönyörű volt, hogy nehezen álltam fel a padocskámról. Kikirándultam az állatkertbe, de végül nem mentem be, hanem hazamentem, sétáltam egy nagyot Alfamaban. Este jött Sid, B. nagyon jó barátja, elémentünk a reptérre, persze elvesztették a csomagját, úgyhogy kicsit nyomottan indult az este, de végül újfent a Bairro Altoban kötöttünk ki, söröztünk és nayon jó volt. Másnap a legklasszikusabb lisszaboni programot adtuk be: Belém. Kiadós ebéddel inditottunk, aztán megnéztük a tornyot, egy Warhol kiállítást, mérhetetlenül kúl fotósorozatot készítettünk a kolostorral szemben és végül becsaptunk pár kiló patel de Belémet ami vitathatatlanul a világ legfinomabb sütije. Utolsó estém lévén már otthon nekiláttunk a borozásnak, Sid bőröndje is előkerült és belőle a jó szilvapálinka, végül a Bacalheiroban végeztük, egy nagyon fasza kis estével. Korán felekeltem vasárnap, a srácok rendesek voltak, kikísértek a reptérre és végül tépázott szívvel elhagytam a Mennyországot.

Az éjszakát lutonban töltöttem kedves barátaim, Robert és Lenka új rezidenciáján, ahol már együtt éldegélnek, eljegyezve, nagyon boldogan. Kicsit irigyen mentem aludni :)

Lisszabon - ami eddig történt.

Nos a rémálmomat meghazudtolva minden klappolt szombaton. Korán felkeltem, idejében elindultam, kényelmesen kisuhantam az állomásra gecinagy bőröndömmel, felproszídeltem a St Pancrasba menő vonatra ( a bőröndnek nem volt hely a tartón így végig szorongatnom kellett) Pancrasban átszálltam a gatwicki szerelvényre, a vonatból csodáltam a London Eye-t, a Towert és a Szt. Pál katedrálist. Elhatároztam, hogy mostmár aztán tényleg itt az ideje, hogy egyszer végre Londont is alaposan szemügyre vegyem. A gatwicki reptéren minden rendben volt, csillapítottam az éhséget. Az út eseménytelenül telt és késtünk vagy 20 percet. Már sötétedettmire megérkeztem, a Borcsira várnom kellett még kb egy órát, mert ő meg tüntetés okozta forgalmi dugóba keveredett. Sírva-nevetve szerelmesen borultunk egymás karjaiba, megszívtunk egy cigit, majd hazatávoztunk. A Borcsi Alfamaban lakik ami vitán felül a világ legfaszentosabb helye. Együtt lakik Bálinttal,a kit már én is régebb óta ismerek és Joaoval, aki Bálint spanja. A lakásuk eszméletlen, magas falak, a konyha azulejoba borítva. Otthon csak Luíst találtuk, aki a 4. lakótárs, de ő csak ott "csövezik", mert kirúgta a nője. Borcsi főzött, boroztunk és szokás szerint megváltottuk az egész világot. Egész éjjel be nem állt a szánk, vagy hajnali 4-ig sújtottuk a lelkizést. Én másnap elég korán felébredtem, mert az arcomba tűzött a nap. Elmosogattam, olvastam, de a tervünk, hogy kivonuljunk Caparicara strandolni, sajna meghíúsultak, mivel beborult. Gyakorlatilag egész nap hencseregtünk és tarátáskodtunk, csak egy szolid sétát engedtünk meg Alfamában, meg egy szoftos csokitortázást. jól esett a sok pihenés és alvás, valamiért rettenetesen el voltam fáradva. Estefelé befutott Bálint is, aki a hétvégét egy trance-fesztiválon töltötte, beszélgettünk egy kicsit,de nem igazán volt még képbe. Egész korán lefeküdtünk.
A hétfő egyetlen tevékenysége az vot, hogy kimentünk a Gulbenkian múzeumhozés a kertjében sétálgattunk. Folyton szemerkélt az eső, de a város még így is csodálatos.
Kedden megismertem a Pois, café nevű helyet ami elképesztően kúl! Itt neteztünk egy kicsit. Este elmentünk BálinttalésBorbálával a Tejo barba, ahol bevertünk két sört, társalogtunk, miközben a hátunk mögött szüntelenül alentejoi népdalokat énekeltek. Esőben hazasétáltunk és How i met your motherre álomba szunnyadtunk.
Tegnap időben keltünk, hajatmostunk, ünneplősbe öltöztünk, gyönyörűre rajzoltuk magunkat és kikirándultunk Sintrába. Mind a kettőnkenek nagyon tetszett a vásor, végre sütött a nap is. Megnéztük a Quinta da Regaleira nevezetű pálászót is és órákig barangoltunk a kertjében, kút fenekére ereszkedtünk, barlangásztunk. Borcsi zseniális öltetére kivonultunk a közeli Cabo da Roca nevű helyre, ami a kontinentális Portugália (Európa?) legnyugatibb pontja. A hely - legnagyobb meglepetésünkre - mérhetelten hatással volt ránk, a lemenő nap szinte követelte a száudádzsit és mi adtunk is neki (fotók később). Megvacsiztunk és ámultunk, hogy mennyire csodálatos a hely. Szolid esküvőtervezés és villaépítési tervek is elhangzottak, de eme bizalmas információt nem szívesen adnám ki.
Cascaison keresztül érkeztünk vissza Lisszabonba, kifáradtan és boldogan. Rövid pihenő után Bálint csatlakozott hozzán és elsújtottunk megnézni egy performanszot, egy bizonyos Cécil Proust nevű félelmebeteg nő művét. A darab (?) teljesen érdekes volt és nagyon éleztük, de engem állatira lefárasztott. Otthon még borocskáztunk egy kicsit, de nem húztuk az időt, mindenki korán lefeküdt.
Ma is ügyesek voltunk, már 11-kor felkeltünk (én nem tudom hoy mitől nőtt kétszeresére az alvásigényem..). Elvillamosoztam Estrelaba megnézni a kertet, ami fantasztikus! Megnéztem a katedrálist is, ami kívülről szép, belűlről inkább sújtás, de nekem tetszett.
Egyenlőre ennyi történt velem Lisszabonban, de azt elmondhatom, hogy a boldogság az teljes, a Sagres jéghideg, a portugues azúl karcos, a kaják mennybéliek!
Felicidade!

Kiballagtam a pici vonatállomásra, ahol Zsófi, Dani és Áron már vártak, hogy elbúcsúzzanak tőlem, mielőtt elutazom Lisszabonba. Zsófi megölelt és megbeszéltük, hogy beszaladunk a Mekibe reggelit venni, a fiúk hátramaradtak, mi előre mentünk. A nedves talajon és bomló leveleken megcsúsztam és bele belestem egy árokba, majdnem sikerült megtartani az egyensúlyom de végül beleplaccsantam egy sáros pocsolyába, ami nagyon nagyon mély volt és elkezdtem süllyedni. Meglepően nyugodt voltam, de azért segítségért kapkodtam a fejem. Zsófi kiabált, a fiúk addigra értek oda futva. láttam ahogyan a sötét iszap kezd összeérni a fejem felett, Dani arca fölém magasodott, a kezét nyújtotta de aztán meggondolta magát és visszaengedte a teste mellé és kérdőre vont, hogy engem biztosan nem kavar-e fel, ha ő egy bizonyos barátnőmmel öjfv (=összejövő félben vannak). Válaszolni már nem tudtam, elnyelt a mocsaras pocsolya. Egy pillanatig hagytam magam süllyedni, aztán erőteljesen a felszínre löktem magam. Zsófi még mindig kiabált, a fiúk pedig kihúztak. Kitéptem magam a kezeik közül és feldúltan kiáltottam Danira, hogy hogyan képes a halál torkában a bizonyos barátnőmről kérdezni, ahelyett, hogy megmentene. Áron gúnyosan nevetett és azt mondta: "Ha nem érdekel a kettejük dolga, miért vagy ennyire dühös?". Akartam mondani, hogy épp majdnem sárba fulladtam, azért, de végül is berohantam a házba, hiszen 9:47-kor ment a vonat és már alig maradt idő. Bementem a fürdőszobába, megengedtem a vizet, sötét volt. Dani bejött és kérte beszélgessünk. Nyugodtan fürödjek közbe, majd behúzzuk a zuhanyfüggönyt és nem lesz fura. Beszélgettünk, bocsánatot kért, majd egyre többen lettünk, még a zuhanyfüggönyt is elhúztuk és beszélgettünk.
Aztán én még a csomagolás utómunkálatait végeztem, fel-alá rohangáltam, aztán már indulni kellett. Dani előre rohant a nehéz bőröndömmel, amíg én még kerestem valamit aztán utánaszaladtam. Ahogy berobantam a pályaudvarra, láttam, hogy elmegy a vonat, Dani szembefordul velem és aggódva azt mondja, elment a pancrasi vonat (s vele minden, minden vágyam és tervem, amiket hónapok óta álmodok).
Én pedig hidegverejtékben, elfolytott nyögésemre ébredek.

Almost no show.

Tegnap sikerült hajszál közelségbe kerülnöm az első no-show-mhoz. Nagy kényelmesen kimentem a reptérre, a terminál előtt cigizgettem, mikor a nyakamhoz kaptam és éreztem, hogy nincs rajtam a hülye ID-m. Az ID nélkül nem engednek át a security vizsgálaton. Eddig sosem felejtettem el, mindig a blézerre rakom munka után, a székre és az az első amit legközelebb felakasztok magamra. hát ez most elmaradt. Vagy 5 percig töketlenkedtem az esőben, hogy mi a szar legyen, megpróbáltam felhívni a crew roomot és megmondani Renének, hogy kész, ennyi, nem megyek ma dolgozni. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve beugrottam egy taxiba (35 kibaszott fontot hagytam ott..) és elszáguldottam haza. A taxis srác nagyon aranyos volt, szóval tartott, érdeklődő volt. Szerintem látta rajtam, hogy menten elájulok az idegtől. Gyorsan felmartam az ájdít és már suhantunk is vissza a reptérre. A csóka csak 25 mérfölddel lépte túl a sebességhatárt és én másfél perccel report előtt csattantottam be a crew room ajtaját, amelyben Lucinda már az asztalnál tárcsázta a számomat. Kifulladva briefingeltünk. A flight agyfakasztó volt, teljesen szétszórt voltam, 2-nél több dolgot képtelen voltam megjegyezni, mindent elfelejtettem, elhagytam. Lucie sem volt a toppon az új diétája miatt, de végülis jót elvihogtunk és végül 40 perccel korábban landoltunk itthon. Hazaérvén szinte azonnal elaludtam, kiemrítő nap volt.
Ma beköltözik veronika és Pavel pár napra amíg nem találnak új házat itt Loughboroughban, én pedig szombaton suhaon az isteni Lisboába!

Halloween

A partáj olyan volt amilyennek lennie kellett, nincs töb hozzáfűznivalóm.
Képek:

Én és Marco




Én, Aimeé, Kasia és Eva

Nagyon szépen kérem a segítségeteket, holnap Halloween és szeretném tudni, hogy szerintetek minek öltözzek!
1.A. - Alíz (Csodaországból)
1.B. - zombi Alíz
2. - rock sztár
3. - a halott menyasszony
Én egész pontosan az Alíz és a Halott menyasszony közül nem tudok dönteni, de jó volna ha tudnátok segíteni!

What a day.

Nos elkészültem és kiproszídeltem a buszmegállóba, fájt a hasam a sok red bulltól és egyfolytában pisilnem kellett a sok Red Bulltól. Gabrielének egész úton be nem állt a szája, aszittem leütöm..
Bent a crew roomban értesültem a remek hírről: a görény franciák újfent sztrájkolnak. Kifelé 6 (H.A.T.) utas, vissza 189. 2 órás slot. A kurvaélet. Zsani volt a 3, egy Katie nevű lány a 2. Katie iszonyú magas és baromi jó fej egyébként, teljesen kiborult. Ott ültünk a gépen, 6 emberrel, kúúrva hidegben (a fűtést csak rövid időre lehet bekapcsolni, mert fogyasztja az üzemanyagot, ami pénzbe kerül. Isten rohasszon, Michael O'leary.), 2 órán keresztül. Katie pityergett, mert tervei voltak aznapra amiket most teljesen át kellett szervezni. Erről beszélgettünk hátul, hogy ez tényleg annyira igazságtalan. Ugyanis ezért nekünk senki nem fizet, a pénzt a levegőben töltött órák után kapjuk. Amikor ilyen van, az 2 óra amit sosem kapsz vissza, amivel az idődet vesztegetik (görény franciák!!!), amit a pasiddal tölthettél volna, vagy főzéssel, vagy vásárlással, vagy csekk befizetéssel, vagy ALVÁSSAL. Kifelé gyakorlatilag semmit nem csináltunk, Zsani hátul aludt, Én csináltam egy service-t és Katie is egyet később. Visszafelé már nem volt ilyen vicces, a járat tele, éhesek szomjasak. Szerencséjükre nem pattogtak. Szerintem volt a fejünkön egyfajta kitündöklés "ha beszólsz, megdöglesz" üzenettel. A hülye redbulloktól folyton pisilni kellett, a kezem remegett, közben a service közepén beütött a turbulencia is, úgyhogy voltak bonyodalmak, de szerencsésen visszaérkeztünk, szinte el sem hittem. Claire szervált egy buszt nekünk, hogy ne kelljen sétálni a crew roomig. Renével debriefeltünk, aztán hazasuhantunk. Még pont elcsíptem Cristiant, aki épp indult Barcelonába. Könnyes búcsút vettünk, majd mire észbekaptam már az igazak álmát aludtam és ma reggel háromnegyed 9-ig fel se keltem. Ma off, boldogság.

There's nothing you can't do.

Nagyon furcsa reggelem volt. Pontosan 24 órával ezelőtt keltem fel, szokásos rutin szerint felöltöztem, frizuráltam, nekivágtam. Egy róka szaladt át az úttesten, a leveleket úgy sodorta a szél, hogy esőnek tűnt. Egész úton én voltam az egyetlen ember a buszon. Szokásos kávé, aztán irány a crew room. Kicsit tartottam a mai naptól, 3 angol lánnyal repültem. Hamar kiderült, hogy Claire, a no1 és Katy illetve Carly, a no3 és 2 nem csípik egymást. Kifelé 37-en voltak, az egész kibaszott service-t egyedül csináltam, míg Claire baszta a rezet elől. A lányok hátul meg arcoskodtak, hogy ne hagyjam magam, ne legyek pushover, de segíteni egyik sem állt be. A second service-t tűntetőleg Carly csinálta egyedül, mintegy jelezve Claire-nek, hogy észbe kaphatna. A maradék időben "truth, dare, double dare, kiss or promise"-t játszottunk, ami a felelsz vagy mersznek az advanszdabb verziója. Vót ott minden, whiskey-t ittunk, telefonszámokat szereztünk, vihogtunk. Visszafelé tele volt megint a járat, valaki szószerint telibe hugyozta a front galleyt, gusztustalan volt, az elsősorban ülők meg hisztérás rohamot kaptak -megjegyzem jogosan- és folyton azt kérdezgették, hogy "ezt nem fogják feltörölni?!". Nem bazdmeg, töröld fel te.. Letakartuk kendőkkel meg minden, de senki nem vállalta, hogy mélyebben elmerül a dologba -megjegyzem jogosan.
Itthon aludtam 3 órát ebéd után, aztán Zsanival és Norbival átsétáltunk Fran, Matias és Lorena búcsúbulijába (ők is mennek Barcelonába). A "csak beköszönünkből" persze az lett, hogy nem mentünk haza és én konkrétan csak átöltözni jöttem haza, fél óra múlva indulok nyomni egy Ibizát Clairrel és Zsanival. Isteni lesz. A buli egész jó volt, bár teljes mértékig kimerítette a heirngparty fogalmát. A búcsú szomorkás lett, de engem kivételesen nem érintett meg annyira.. Ha ezt túléltem 2 napig alszok.

tell me how you've never felt delicate or innocent

Nos végül kiléptem az utcárra, a rettenetes szélviharba és nagyon félelmetes volt. A buszon Israellel utaztunk és Yaellel, Israel elpanaszolta, hogy gondok vannak a barátjával :(
Én belüktem még egy szokásos kávét a terminál előtt és csak eztán mentem a crew roomba, Zsanival csacsogtunk kicsit, de neki mennie kellett. Nekem végülis csak másfél órát kellett fölöslegesen dekkolnom a briefingig, radásul Cristiannal ma is együtt repültünk, úgyhogy kicsit ideges voltam, mert el tudott volna hozni kocsival. Catherine volt a no1, mint mindig, Patrick meg a no2. Jó napot töltöttünk el, Valnciába 57 utasunk volt, akik csendben és nyugalomban ücsörögtek egész úton. Visszafelé persze már nem volt szerencsénk, 182.. persze megint késésben indultunk, mert a két diszpécser nem volt képes összehangolni a mi számadatainkat az övékkel. Hiába magyaráztuk, hogy 182-en vannak, ők csak erőltették, hogy 180-an. Én egyedül két fejszmálálást csináltam, először 182-őt számoltam, aztán 9 üres ülést é két csecsemőt. Nem, nem 180-nak kell lennie.. anyád. Nagy nehezen megoldódott a probléma, de kezd már a farkam tele lenni a spanyol diszpécserekkel. Szerencséjük, hogy szebbek mint az átlag.
Megint volt egy kisebb konfliktusom egy utassal, aki eleinte teljesen normálisnak tűnt de végül kiderült, hogy ugyanolyan bunkó mint mások.. Most nem írom le az egész sztorit, mert hosszú és lényegtelen, de miután elmeséltem hátul a fiúknak és kipanaszkodtuk magunkat, ők azt mondták, hogy ne hagyjam magam ilyen könnyen. Amíg udvarias vagy addig nyugodtan meg lehet magyarázni az igazadat. Ezzel tisztában is vagyok, csak nagyon sokszor annyira nincs kedvem leállni vitatkozni..
A másik pedig, hogy végre rájöttem, hogy hol a hiba. Az a baj, hogy a legtöbben nem fogják, hogy én nem az ő személyreszabott magán pincérnőjük vagyok. Bizonyos határokon belül ez persze igaz. De én elsősorban az ő biztonságáért vagyok ott és nem a kényelméért, ha ennek van egyáltalán értelme. Bármi történhet, bármi megtörténhet és akkor én vagyok a hatóság, meg az atyaúristen, aki megmenti a kövér seggét. Ez most tudom, kurva röhejesen hangzik, mert ugyan mi történhetne. Nyílván én sem arra gondolok, hogy lezuhan a gép, mer nem fog. De mondjuk a múltkor, amikor Zsaniék kényszerleszálltak Portóban, mert egy faszinak szívrohama volt és az orvos megmondta, hogy másodpercekre volt attól, hogy ott kimurdéljon, akkor azt csak és kizárólag a legénységnek köszönhette, hogy túlélte. Ilyen balesetek mindennap történnek és nem kell ahhoz technikai hiba, hogy valaki meghaljon. A múltkor Stephanie gépére feljött egy tag, mire felért a lépcső tetejére, holtan esett össze. Stephanie-t utána a kutya se kérdézte, hogy esetleg megviselte-e a dolog, vagy jól van-e..
Na mindegy a lényeg, amit ki akarok hozni ebből, hogy olyan kurva jó lenne, ha néha valaki értékelne. Hogy amikor azt mondom, hogy üljön le, vagy tegye el a mobil telefont, azt nem azért csinálom, mert kéjes örömöt érzek, ha másokat kínozhatok, hanem azért mert az ő biztonsága a preferenciám.. Mindennek meg van az oka, ezt kurvára el lehet hinni, kedves köcsög utasok..

PS: itt Leírom, hogy mi történt, így akit nem érdekel, kihagyhatja. Minden repülő utat azzal kezdünk, hogy "Hot food preorder service-t" csinál a no4, azaz én. Ez azt jelenti, hogy bemondjuk a hangosba, hogy ha valaki szeretne melegételt mint például (...)-t, akkor do not hesitatre to contact the lovely Orsi as she is now passing through the cabin. Én kiabálok, hogy hot food, hot food. Aki kér valamit megállít (ilyenkor szoktak rendszeresen teát meg colát rendelni...). A végén hátul megbeszélem a no2-val, hogy mi kell. Az elő 16 sorban én és a no1 osztjuk ki a kaját, 16-33-ig pedig a másik kettő ugyanis a service-t a kiskocsikkal is így csináljuk, mi kezdjük az elsőroban, a no2-3 pedig a 16.-ban). Ami nekünk van azt előreviszem és ott tesszük be a sütőbe, 10 percig sütjük, majd kiosztjuk.
Persze előfordul, hogy valaki service közben eszmél rá, hogy ő meleg kaját kér. Így is volt, ez az ominúzus faszi sajtburgert akart, ki is fizette kért még egy üditőt meg kávét. Nem tudtam pontosan visszaadni, mondtam, hogy az 50 centtel majd visszajövök service után. Ugyan, nem kell, hagyjam csak, nem fontos. Szóltam azonnal Patricknek, hogy tegyék be a sütőbe és ha kész van hozzák előre. Nagyon forgalmas volt a service, sokan voltak, úgyhogy nem unatkoztunk. KB 20 perccel később rákérdeztem Crisnél, hogy mi van a sajtburgerrel, de nem tudta. Miután végeztünk a service-szel, gyorsan hátraszaladtam (a fiúk még serénykedtek, az utolsó pár sort szolgálták ki), kérdeztem Paddyt, hogy mi az állás. Jaj-jaj, bocsánat, elfelejtettem a kaját, azonnal berakom. Oké, semmi gáz. Alighogy visszaértem előre, "ding", a faszi megnyomta a call bellt. Ő még mindig a kajára vár, mondom, igen tudom, elnézést, de hát nagyon bizik vagyunk, nincs még kész. Ő neki már ugyan nem kell, kéri vissza a pénzét, ő nem kéri, az üdítőt se, most már nem kell neki. Mondtam, hogy sajnálom, elvettem az üccsit és rohantam hátra, szólni, hogy gyorsan vegyék ki a kaját a sütőből. Visszavittem a faszinak a pénzt., aki a következőt tudta szólni: "Még tartozik 50 centtel". Na ekkor éreztem, hogy villant egyet a szemem. Kurvaanyád te köcsög. Kell a faszomnak a retkes 50 filléred, ha kéred vissza, akkor ne utólag kérjed büdös paraszt. Ez a bájos gondolatmenet suhant végig az agyamon, de nem szóltam semmit, csak hideg tekintettel és sötét ábrázattal bólintottam egyet.
Patrick azt mondta, hogy ő ilyenkor érzelmileg szokott hatni rájuk. Múltkor valami balfasz levett valamit a kocsiról és letagadta, mire Patrick közölte, hogy ez neki az állásába fog kerülni, a faszi egyből kipakolt. Én meg most úgy voltam vele, hogy nem kezdek el magyarázni a faszinak, egyrészt mert egy paraszt és nem állok le, másrészt, meg ilyenkor félek, hogy elkap az indulat és az lesz a vége, hogy tengernyi nyálat fröcsögtetek az arcába miközben lehúzom a wc-n vagy ilyesmi..
Na ez jól esett :)

Az a jó, hogy interneten meg lehet nézni a beosztást és nem kell kinyomtatgatni, az még milyen isteni mikor összeomlik a rendszer és nem tudom mikorra kell mennem, odamegyek 5.30-ra tuti ami fiksz, de biztos vagyok benne, hogy pont ma csak 7.30-kor lenne riportom. Ezenkívül olyan szélvihar van kint, hogy nem merek kilépni.

Hupikabát, lila óra, bordó köröm.

Igen, ma ezzel az igényes színösszeállítással vonultam be dolgozni.
Szombat este végülis beteget jelentettem, állati szarul voltam miután hazaértem, láz, köhögés, satöbbi, úgyhogy a vasárnapi Girona-Bergamot kihagytam. Egésznap ágyban voltam, a takaró alatt, bebugyolálva. Igazából soha nem szoktam beteg lenni, de tényleg, így az sem tudtam ilyenkor mi van. Közepesen melegen beöltöztem és a takaró alatt agonizátorkodtam, behoztam a lemaradásaimat a sorozataimban. Enni se nagyon bírtam. Délután aludtam vagy 3 órát, aztán igyekeztem már 10 körül elaludni, hogy 4-kor fel bírjak kelni. Persze hajnali 1-kor arra ébredtem, hogy baromira fáj a hasam. Aszittem behányok és arra jutottam, hogy szerintem gyomron öklöztem magam álmomban, mert pont olyan érzés volt. Reggel állati szarul voltam, de mit volt mit tenni, felöltöztem és elzúztam a reptérre. Ma előszőr, elveimet feladva magamra öltöttem a hupi-mátrix kabátomat, ami kurva röhejesen néz ki és megfogadtam, hogy sosem fogom felvenni, de a 0 fok hatására revideáltam álláspontomat. Egy Laura nevű no1-om volt ma, aki ráadásul instructor is és baromira szigorú, olyan briefeing kérdéseket tett fel, hogy a fülem ketté állt, de habiztam össze vissza, azátn nem volt gáz. Csak egy Wroclavot csináltunk, elég lájtos volt, hálistennek. Visszatérvén a Crew roomban kitöltöttem a sick formot és odaadtam Jaynek, aki nagyon rendes volt és kedves, egyáltalán nem görénykedett, ahogyan René szokott (Rene a base supervisor, Jay meg a deputy). Jövő hétre állítólag az új szoknyám is megérkezik, remélem nem lesz vele gáz. Most értem haza nemrég, ebédet csinálok, aztán meg.

Ja! a legjobbat nem is írom. Felkerültem a dicsőség táblára, mint a legjobb avarage spendet elérő junior. Az average spend target 2.05 euró, ehhez képest hasítok:

Annual Leave.

A szabadságom hivatalosan 16-án kezdődött, szombaton. Aznap béreltünk egy autót Timcsóval (egy űrhajót) és átmentünk Liverpoolba. Csodálatos őszi idő volt, sütött a nap. Az utunk jól telt, de én kezdtem érezni, hogy megint kezdek beteg lenni. Lázasnak éreztem magam és folyt az orrom. Körbesétáltunk Liverpoolban, nagyon szép város! Ittunk egy kávét és pusziltunk egy cup cake-et, hogy erőt gyűjtsünk a Beatles múzeumhoz, ahol én konkrétan orgazmáltam megállás nélkül. Iszonyat jó volt, egyszer-kétszer még egy könnycsepp is kihullott. A gift shopban indokolatlan összeget költöttem relikviákra, majd később átmentünk a Cavern pubba, ahol a Beatles először lépett fel és összesen 292-szer zenéltek ott. Oda cak lerohantunk, Timi fotózott én pedig felnyaltam a padlót. 5-6 felé indultunk el vissza Loughboroughba, egész úton BSB-t és ABBÁt énekeltünk, rendkívül szórakoztató volt. Timi állati jól vezetett, nagyon büszke voltam rá! Korán lefeküdtünk, jól kialudtuk magunkat és reggel visszavittük a spaceshipet a reptérre sajnos, könnyes búcsút vettünk. A nap további részére szoftos lufbrai nézelődést iktattunk, sétáltunk a parkban, elmentünk a templomot megnézni, végül beültünk egy Josh Duhamel filmre, nagyon kis szupi volt, főleg Dzsoss. Vacsira pizzát rendeltünk azátn le is feküdtünk aludni. A beteség műsnap reggelre teljesen úrrá lett rajtam, berekedtem, köhögtem, literszámra folyt a takny. 11.15- kor indult a gépünk, az úton minden a legnagyobb rendben volt, a reptérre Csani és Zsófi jöttek értünk. Csani visszafogottan örvendezett, nagyon kis cuki volt még mindig. Timit hazavittük, majd otthon névnapi zsúroztunk, Anyukám is eljött, megköszöntöttük egymást, sütit zabálgattunk, estére pedig beraktuk a Spinédzserek című legfaszentosabb filmet a világon. Én persze fél óra után őrjöngve horpasztottam. Reggel úgy keltem fel kedden), hogy úgy éreztem, mintha egy percet sem aludtam volna. A napot otthon töltöttük, Zsófival beszélgettünk, nevetgéltünk, Csanival játszottunk. Délután Anyukámmal elmentem kávézni, tök jót beszélgettünk. Én 8ra mentem a szitibe, Csabival és Kacsival találkoztunk, beültünk a Garzonban. A többiek később jöttek, ott volt Timi, Viljem, Zsófi, Éron, tesóm, Bogdi. Jól telt az este, beszélgettünk, sztoriztam egy keveset, meg fröcsiztünk. Elég korán hazamentünk, mindenki fáradt volt és tanulni /dolgozni kellett másnap. Sajnos felnőttünk, gusztustalan.
Szerda reggel baromi szarul voltam, a lázam 37.6 volt, de muszájh volt bemennem a TO-ra. A legendásan gáci Főglert sikerült kifognom, aki kivételesen eész normális volt és mindenben segített. Elégedetten távoztam az egyetemről és indultunk le Szegedre Zsófiékkal. El nem mondhatom mennyire vártam már, hogy leérjünk, hogy lássam apáékat, a barátokat. Dani már útközben írt egy smst, hogy "siess haza bébibodjó". Kora délután értünk le, elzúztunk nagyszülőkhöz, majd apához. Lepakoltunk estébé, majd 5-kor találkoztam Danival. Vééégre. Bevásároltunk a tescóban, aztán felmentünk hozzá. ahol nagyon finomat főzött, teljesen le voltam olvadva. A további 6 órát ami ott töltöttem fekvéssel, DoktorHázzal, vajsör készítéssel (muhahaha) és dumálással ütöttük agyon és nagyon nagyon nagyon jó volt!! Később összefutottam Tibóval is és Zsófival bevágódtunk a HHÁLÍÍBa, második otthonomba. Iszogattun, meg jót dumáltunk, de nővérem már 55-ször hívott, úgyhogy áttakarodtam a Dzsétbe. Szegény testvérem be volt már kúrázva rendesen, de szerencsére sikerlt egyben hazaszállítani kisdedjéhez, aki mindeközben az igazak álmát tolta. Másnap reggel szegény Zsó nem volt állapotban, így én tettem tisztába Csónszit, megetettem, játszottunk, aztán a mellkasomon el is aludt. Délután apuci elvitt vásárolni, este pedig otthon vacsiztunk és kaptam névnapi ajikat, majd a változatosság kedvéért a Háliban kötöttünk kis Bloom Zsófiával és bembivel. Nagyon jókat röhögtünk, törvénytelen, de korán nyugovóra tértünk. Péntek volt az utolsó nap, voltunk A Bal fasorban többek között. Délután átjött a tágabb családi kör, krémest burkoltunk, beszélgettünk, nagyon zsír volt.
A hálidéj máshol nem is fejezhetődött volna be mint ovkórsz a Háliban! Felmentem Danihoz, ottvolt már Éron is, később Zsófi is beszaladt és 4-en mentünk le, később csatlakozott Csabi, Pöti, Dév, Csongi, Bendáj, Bembi, Gyuszi, Majoroséviék, Tibó. Könyörögtem, hogy hagyjanak a pálinkával, mert emlékezni szeretnék az éjszakára, de persze mindenki lefosta az egyetlen kívánságomat, így az éjszakáról nem tudok beszámolni és hálás lennék ha mindenki megkímélne a részletektől. Ennek fényében a mai nap iszonyú volt, de végülis szerencsésen megérkeztem haza. Most itt fekszek a jó meleg takaró alatt és kattogok. Katt katt katt. Nagyon jó volt otthon lenni, de túl gyorsan eltelt és össze is zavart. Jaj jaj.

Timcsó és EastMids II.

Másnap reggel viszonylag korán kipattantunk az ágyból, összekészültünk és elvonagoltunk az Amber Rooms nevű helyre hagyományos angolreggelizni. Nagyon fincsi volt, újult erővel és energiával telve folytattunk utunkat Loughborough nevezetességei mentén, majd 5 perccel később, amikor mindent megnéztünk, betértünk a Primarkba vásárolni, végül úgy döntöttünk érdemes bemenni Nottinghambe. Így is tettünk, felpattantunk az X9-es buszra, bizonyos "Vimto" üdítőitalokkal felserelkezve, amiből egyet le tudtunk gyűrni, de utána hupililát hánytunk, annyira undorító volt. Nottinghamben megtekintettük Robin szobrát, a városházát, a piacteret, kávéztunk és cup cake-et burkoltunk, végül a nap megkoronázásaként halálra vásároltuk magunkat egy atom Primarkban. Mire visszaértünk Loughboroughba elkezdett zuhogni és állati hideg lett, a Primarkos papírszatyrok miszlikbe szakadta, alig győztünk iparkodni. Gyorsan betértünk a 300 Spartans nevű kedvenc kajáldámba ami a mi utcánkban található és felséges sajtburgert és sültkrumplit készítenek. Természetesen ottvolt a cuki kisfiú -mert mikor lenne ott, ha nem akkor amikor épp úgy nézek ki mint akit lehugyáltak- akivel egyszer már összefutottam ott, ő adta nekem a burit (most is) és láss csodát emlékezett rám és annyir kurvacuki volt, hogy majdnem felzokogtam, még Timi is egyetértett, hogy nagyon édes volt. Itthon bekajáltunk és eszméletvesztésig How i met your mothert néztünk.

Timcsó és EastMids I.

Csütörtökön korán felkeltem, mivel előző nap egy Tenerifét kellett bonyolítanom, úgyhogy körülbelül már este 8-kor húztam a lóbőrt. Besétáltam a centerbe, a Tescóban szerzeményeztem élelmiszereket és alkoholt az esti bulira. Otthon pihentem, vártam, hogy teljen az idő, lassan hajatmostam, estébé. Este 8-ra volt meghirdetve a buli, Cristian eszeveszetten takarított, lazacos piritóst gyártott (végülis az ő bulija..) Fél 9 felé érkeztek az emberek, Tiago, Javi, Marina, estébé, iszogattunk dumcsiztunk, majd én10-kor elindultam a reptérre Timi elé. A terminálon nagy összeborulás, sikítozás. Összefutottunk Rex-szel és Kasiaval, még bevártuk Zsanit, aki ugyanazzal a járattal jött vissza a szabadságáról mint Timi és Rex elvitt minket kocsival. Mire visszaértünk már ittvoltak Ákosék, Mafalda, Juanmi, Franék, meg még sokan mások, Timit mindenkinek bemutattam, körbevezettem palotánkon és vedeltük a cidert meg a martinit. A buli nagyon jól sikerült, jó volt a hangulat, Sándorral is sikerült normálisan kommunikálni, Zsani közben update-elt a Rexszel való viszonyról, azt kell mondjam, hog ár egy pillanatra megzuhantam, de nem tudta elbaszni az általános jókedvemet, hogy Ákos és Kasia a szemem láttára pettingeltek és nyalták egymás arcát az ÉN kanapémon, úgyhogy ezt határozott pozitívumként fogom fel. Így telt Timi ittlétének nulladik napja.
Folyt.Köv.

Fiúk az életemből IV.

Olyan frucsa az élet. Danit kb másfél éve ismertem meg és kicsit több mint egy éve kezdtünk el együtt nyomulgatni és ezalatt a rövidke idő alatt sikeresen befúrta magát az életem legfontosabb személyei ranglistára. Minden úgy kezdődött, hogy Zsófival elmentem arcoskodni a Záporba tinikorunk színhelyére, hogy találkozzak az új faszijával, valami Áronnal vagy kivel. Áron hozta egy spanját, Danit. Akkor nemsokat foglalkoztunk egymással. Kicsit később újra találkoztunk tavasszal, hasonló körülmények között, csak akkor a sörkertben voltunk (akkor már többet dumáltunk, sosem felejtem el amikor Dani azt mondta: "Orsi, volt valaha fogszabályzód? Olyan szabályosak a fogaid." Hahahaha. Akkor tudtam meg, hogy orvosnak készül) A rákövetkező hétvégén pedig csak ő meg én, ezúttal Zsófiék nélül véletlen egymásba szaladtunk a Jatéban, ahol az egész estét azzal töltöttük, hogy megállapítottuk mi vagyunk a világ legnagyobb arcai. Ehhez kétség sem férhet azóta sem természetesen. A tavalyi nyár volt a fordulópont, pontosabban az augusztus. Rövid idő alatt rájttünk, hogy nagyon hasonló a hozzáállásunk és nagyon egyirányban gondolkodunk.
Kellemes meglepetésemre a kapcsolatunk azóta csak szorosabb lett, amióta eljöttem otthonról. Minden másnap beszélünk. Annyira szeretem! És a legjobb, hogy ő is szeret :) és mindig mond nekem szépeket, de nem ám béna szarságokat, hogy "jajde gyönyörű a szemed", hanem szofisztikáltan "annyira gyönyörű a szklérád" :)
Ha Danira gondolok, úgy érzem, hogy ha nukleáris zombiapokalipszis sújtaná (haha) a Földet, én vele bárki ellen kimernék állni. Mi ketten a világ ellen, bármikor. A világ legnagyobb arcai vagyunk.

Szekszi Keptin'z bekk.

Igen. Tegnap is és ma is láttam a Crew Roomban. Még mindig rohadtkúl.

Hogyan lettem egy napra szőke.

Nos az offok nagy lájtban teltek. Majdnem elmentem a nottinghami libavásárba (nem vicc) de végül úgy döntöttem túl csóró vagyok hozzá és inkább Evával és Vladoval tartottam Castle Doningtonba meglátogatni Pavelt és Elenát. Pavel összejött a Sonya nevű lánnyal aminek önzetlenül tudok örülni, mert S. nagyon jó arc. Elena egy szlovákiai magyar családanya, kolleginánk, már a férje és az 5 éves fiuk - Rájen - is ideköltöztek. Jól elvoltunk, bár én jobbára Cosmot olvastam amíg a többiek szlovákul őrjöngtek. Tegnap, az utolsó offomon ügyintéztem, bankban voltam, vettem egy gyönyörű és okos telefont. A délután olyan véresszájú punnyadásba telt, hogy unalmamban befestettem a hajam, ami a világ második legrosszabb ötletének bizonyult. A festék szőkébb volt mint amire számítottam és rikitó barbiszínű lett a fejem, meglehetősen röhejesen nézett ki. Nem baj- gondoltam- csak hozzá kell szokni. Ma egyvalaki dícsérte meg a változást, a többiek nagyvonalúan "nem vették észre", én pedig minden alkalommal amikor megláttam a tükörképem sikítógörcsben törtem ki és valahogy mindig a "Pumukli" szó villant fel a tudatalattimban.
Szívem mélyén mindig is szőke akartam lenni. Nem tudom miért, talán mert "blondes have more fun", vagy nemtudom, de ez a fiaskó bebizonyította, hogy semmi keresnivalóm a trú szőkék között. Meló után - miután egy órát vártam a többiekre mert MÁR MEGINT kizártam magam a házból - első dolgom volt elrohanni az első szupermarketbe hajfestéket venni. Meg is vettem egy bíztató sötétszőkét, majd a hazafeleuton pánikrohamot kaptam, hogy ettől meg mi van ha fehér lesz a hajam, vagy sárga, viszont túl megalázó lett volna visszaballagni az előző boltba egy másik hajfestéket venni, úgyhogy elmentem a város másik végébe és vettem egy szimpatikus középbarnás árnyalatot. Most végeztem vele és azt kell mondjam, a természet nem véletlen festi a hajunkat valamilyen szinűre.. Hosszú idő óta először egyszínű a hajam, kellemes gesztenyebarnás, nekem tetszik. Szerintem nagyjából az eredeti hajszínemmel megegyezik az árnyalat. Persze három különböző hajápoló mélypakolást kentem őrülten kilószám a hajvégekre, nehogy kihulljon az egész.. 24 órán belül két hajfestést túlélni, durva. Szegény hajam.. Az tuti, hogy most vagy fél évig a közelébe sem megyek a vasalóval mer azonnal leveti magát a koponyámról, sikítva.
Úgyhogy így vált valóra egy álom egy napra, elég is volt. Klisé, de valóban vannak hibák amiket el kell követni. Jobb vagyok barnán.. Plusz most legalább semmi esély rá, hogy bekövetkezik a múltkori incidens (amikor legutóbb rövid idegrohamom volt és egy sorsfordító szakítás által vezéreltetve befestettettem a hajam sötétbarnára, éppen nyár közepe volt, a nap kiszívta két perc alatt és VÖRÖS lett amitől a kreol bőrőmmel úgy néztem ki mint az igénytelenebb fajta roma prostituáltak - no offense), ugyanis itt nem süt a nap. Gondolom nincs előfizetve.